KÉK HÍREK
A Rovatból

Két és fél hét után megtalálták a négyéves ausztrál kislányt, aki eltűnt, miután sátorozni indultak a családjával

Az ügyben már letartóztattak egy férfit, a nyomozás részletei azonban majd csak a következő napokban, hetekben kerülhetnek nyilvánosságra.


A négyéves kislány, Cleo Smith október közepén tűnt el egy kempingből Nyugat-Ausztráliában, miközben a szüleivel sátrazott. A szülők és a hatóságok attól tartottak, hogy elrabolták, és az idő előrehaladtával egyre kevesebb esély volt rá, hogy élve előkerül. Most azonban egész Ausztrália megkönnyebbülten sóhajthatott fel, ugyanis a kislányt megtalálták egy lezárt házban, mindössze néhány percnyi autóútra a család otthonától.

A rendőrök kedden éjfél után nem sokkal törték be egy ház bezárt ajtaját a Perthtől 900 kilométerre északra fekvő Carnarvon tengerparti kisvárosban.

A kislányra egy ágyban találtak rá, miután pedig megmondta a nevét az őt karjukban kihozó rendőröknek, még a rutinos nyomozók is meghatódtak.

Cleo Smith eltűnése nem csak Nyugat-Ausztráliát tartotta lázban, hiszen még külföldről is többen csatlakoztak a keresésére született önkéntes Facebook-csoporthoz. Az ügyben megszólaló rendőri vezetők és politikusok kész csodának nevezték, hogy megtalálták a kislányt. Mint mondták, igen ritka, hogy ennyi idővel az eltűnése után élve találjanak meg egy gyermeket, akit elraboltak, és nem valamely családtagja az elkövető.

A rendőrök időközben már megnevezték az ügy 36 éves gyanúsítottját, Terence Darrell Kellyt, aki azóta már meg is jelent a carnarvoni bíróságon, ahol közölték vele, hogy tizenhat év alatti személy erőszakos vagy csalárd módon elkövetett elrablásával vádolják – számol be róla a BBC.

Borzalmas vége lett a kempingezésnek

A turisták által kedvelt Quobba Blowholes, amely félreeső területnek számít, körülbelül egyórányi autóútra van az ötezer lakosú Carnarvontól. Cleo Smith az édesanyjával, a nevelőapjával és csecsemőkorú húgával érkezett ide sátorozni október 15-én. A család egy kempingezésre használt részen telepedett le, közel a tengerparthoz. A szülők este nyolc óra körül fektették le aludni a kislányt a hálózsákjában, ám csak néhány méterre volt a többiektől.

Édesanyja, Ellie Smith felidézte, hogy Cleo hajnali fél kettő körül felébredt és inni kért, majd visszafeküdt. Mire az anya reggel hatkor felkelt, a kislánynak a hálózsákjával együtt hűlt helyét találta. A családnak azonnal feltűnt, hogy a sátor olyan magasságba volt felcipzározva, hogy azt egy négyéves nem érhette fel. Ennek ellenére reménykedtek benne, hogy a környéken megtalálhatják a kislányt.

A rendőrök egy órán belül a helyszínre érkeztek és helikopterekkel, valamint drónokkal is átfésülték a területet, a csapat egyik tagja azonban azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy miután az első néhány órában nem találták meg a kislányt, emberrablásra gyanakodtak.

A rendőrök minden követ megmozgattak

Elsőként a sátor körüli néhány négyzetkilométernyi területet vizsgálták át alaposan, majd pedig az állam más területeire is kiterjesztették a keresést, és rengeteg embert megkérdeztek. A nyomozás ideje alatt a rendőrök csak kevés információt közöltek a nyilvánossággal, de azt többször is hangsúlyozták: kizárják, hogy Cleo családjának köze lehetett volna az eltűnéséhez.

Több szemtanú is azt állította: hajnali három óra körül látott elhajtani egy autót a táborhely irányából Carnarvon felé. A rendőrség e nyomra bukkanva felszólította a sofőrt, illetve a kocsi utasait, hogy jelentkezzenek. Az egyelőre még a kislány megtalálása után sem derült ki, hogy ez a szemtanúk által említett autó összefüggött-e az üggyel.

A nyomozás során a rendőrök több száz, az út mentén talált szemeteszsákot és kukát vizsgáltak át, továbbá térfigyelő kamerák felvételeit is elemezték. A nyomozásnak ezt a részét azonban nagyban nehezítette, hogy a rendőrök letesztelték, és arra jutottak: el lehet jutni a táborhelytől a városba anélkül, hogy azt a kamerák rögzítenék.

Egy héttel a kislány eltűnése után aztán fontos mérföldkő következett be a nyomozásban, Nyugat-Ausztrália vezetése ugyanis egymillió ausztrál dolláros (körülbelül 230 millió forintos) nyomravezetői díjat ajánlott fel. A felhívásnak köszönhetően rengetegen jelentkeztek, és több magánnyomozó is a helyszínre utazott. A rendőrséghez több mint kétszáz bejelentés érkezett, ám egyik sem bizonyult valós nyomnak.

A közösség ereje

Cleo szülei mindvégig aktívak voltak a Facebookon, tíz nappal a kislány eltűnése után azonban a nyilvánosság segítségét kérték egy tévéműsorban. Cleo édesanyja arról beszélt, hogy amikor a rendőrök kikérdezték őket, végig az járt a fejében, hogyan tudott bárki is bemenni a sátorba, és elrabolni a kislányt. Senkinek nem kívánja azt, amit akkor érzett, mikor felébredt és nem találta a gyermekét – mondta.

„Minden egyes nappal egyre nehezebb, de reméljük, hogy ez az interjú is segít majd megtalálni” – mondta Ellie Smith, hozzátéve: „Mindenki azt kérdezte, szükségünk van-e valamire. Csakis arra, hogy a kislányunk újra itthon legyen.”

A közösségi oldalakon rengetegen írtak a családnak, a kislány keresésének ügyében pedig indult egy Facebook-csoport, a Bring Cleo Smith Home (Hozzátok haza Cleo Smitht!) is, amely arra kérte az ausztrál a cégeket és vállalkozásokat, hogy segítsék a nyomozást, tegyenek ki Cleót ábrázoló matricákat, szórólapokat és plakátokat. A felhívás eredményes volt: több mint 50 ezer plakátot helyeztek ki Nyugat-Ausztráliában.

„Mint tűt keresni a szénakazalban”

Végül a rendőrség kedden éjfél után megtalálta a kislányt. „Olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Tegnap késő este megtalálták, és ez elvezette őket ahhoz a házhoz, ahol megmentették Cleót” – nyilatkozta Col Blanch helyettes rendőrfőnök.

A kislány eltűnése óta eltelt időben egyebek mellett több mint száz embert hallgattak ki, átnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, valamint a dark webet és áttekintették a temérdek bejelentést is – hangsúlyozta a rendőrség, hozzátéve: azért nem közöltek folyamatosan információkat a nyomozás alatt, mert nem egyetlen eseményt vagy bejelentést akartak kiemelni, hanem mindezek együttes eredményeit. Mint mondták: a nyomok együttes elemzése vezette őket eredményre, éppen ezért nem valószínű, hogy bárki is megkapja a nyomravezetői díjat.

Amint arról beszámoltak: kedd éjjel négy rendőr érkezett házkutatási paranccsal az említett házhoz, ami mindössze három kilométerre van Cleo családjának carnarvoni otthonától. „Mind ezt reméltük a szívünk mélyén, és valósággá vált” – mondta Col Blanch azzal kapcsolatban, mit éreztek, amikor megtalálták a kislányt. A négy rendőr egyike azt mondta: Cleo megtalálása volt karrierje legfelemelőbb pillanata. A rendőrség az online akciókra és a közösség összefogására utalva közösségi teljesítménynek is nevezte a sikert.

Elmondták, hogy rögtön értesítették a kislány szüleit, azután pedig kórházba szállították Cleót, akit megvizsgáltak, majd ki is adtak róla egy képet, amelyen az látható, hogy mosolyogva integet. A tájékoztatások szerint a kislány fizikálisan jól van. Édesanyja, Ellie Smith egy Instagram-posztban osztotta meg örömét: „A családunk újra együtt van” – írta.

Nyugat-Ausztrália miniszterelnökét, Mark McGowant az éjszaka folyamán üzenetben értesítették a rendőrök arról, hogy megtalálták a kislányt. A miniszterelnök azt mondta: ez egy nagyszerű hír, felemelő az egész országnak. Scott Morrison ausztrál kormányfő is azt írta a Twitter-oldalán, hogy csodálatos a hír. „Imáink meghallgattattak” – fogalmazott.

A kislány újra a családjával van, a részletek azonban továbbra sem ismertek

Xanthe Mallett kriminológus, a Newcastle-i Egyetem oktatója is hangsúlyozta: nagyon ritkán fordul csak elő, hogy ennyi idővel az elrablása után élve megtaláljanak egy gyermeket. Amint azt a New York Times is írja, Ausztráliában évente 25 ezer fiatal eltűnését jelentik be.

Arról egyelőre nem közöltek semmilyen információt, hogy miről beszélt az őrizetbe vett 36 éves férfi a kihallgatásán, ahogyan arról sem, pontosan mi történt az elmúlt két és fél hétben. A rendőrség mostanáig csak annyit árult el, hogy nem találtak kapcsolatot a kislány családja és a férfi között, és a férfi nem szerepelt az ismert szexuális bűnözők listáján.

A Daily Mail azonban arról számolt be: a helyiek arról beszéltek, hogy a férfi „egészségtelen módon érdeklődött gyerekek iránt”. Az ABC-nek más szomszédok azt mondták, a férfi gyakran viselkedett úgy, mintha paranoiás lenne, nemrég pedig az is feltűnt nekik, hogy elkezdett pelenkákat vásárolni, noha úgy tudták, egyedül él a házában.

Az ügynek mindenesetre pozitív vége lett: Cleo Smith tizennyolc nap után újra a családjával van. A Nyugat-Ausztráliát és az egész világot megmozgató ügy részletei azonban majd csak a következő napokban, hetekben kerülhetnek nyilvánosságra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: már mást állít a kisbaba megölésével gyanúsított anya
Korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség sajtótájékoztatóján viszont kiderült, hogy nekik mást mondott, amikor bejelentette a baba eltűnését.


Mint azt mi is megírtuk: holtan találtak egy kéthónapos csecsemőt augusztus 20-án Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. A csecsemő halálát idegenkezűség okozta, de halál pontos okát még vizsgálják.

Az első információk szerint a baba édesanyját, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott.

A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A tájékoztatás szerint az anya a rendőröknek azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

A kisbaba holttestét 15 óra 32 perckor találták meg a földesút mellett.

A rendőrség azt közölte: a baba megölésével az anyát gyanúsítják. A nőt csütörtökön őrizetbe vettek, és kezdeményezték az ügyészségen a letartóztatását.

Korábban a helyiek közül is néhányan azt állították, hogy látták aznap az anyát, aki lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

Viktória a történtek után összeomlott, a családja viszont hisz neki, és kiáll mellette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos tömegszerencsétlenség: két fiatal szörnyethalt, sokan megsérültek, mikor egy autó kisbusszal ütközött
Megrázó felvételek készültek a Nyírmihálydi közelében történt tragikus baleset helyszínén. Többen súlyos sérülést szenvedtek.


Halálos tömegszerencsétlenség történt Nyírmihálydi közelében csütörtök délután. A nagy sebességgel haladó személyautó a nedves úton hirtelen megcsúszott, majd többször megpördült, majd a szemből érkező munkásokat szállító kisbusszal ütközött. A busban nyolc munkás utazott. Az autóban hárman ültek, két fiú és egy lány.

Bár a biztonsági őv be volt kapcsolva mindenkinél, de a hatalmas ütközés miatt az autó jobb oldalán ülő 21 éves lány és egy 19 éves fiú azonnal meghalt - tudta meg az RTL Híradó.

A mentők nagy készültséggel érkeztek, kilenc férfit láttak el, akik közül többen súlyos, míg a többiek könnyebb sérüléseket szereztek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy 12 napos élő adásban halt meg a 46 éves influenszer, akit társai rendszeresen brutálisan megkínoztak a közvetítésekben
A 46 éves férfi három társával készített műsorokat, amelyekben a többiek rendszeresen ütötték, fojtogatták és megalázták őt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 22.



Egy 12 napon át tartó élő adásban halt meg egy brutálisan megkínzott influenszer Délkelet-Franciaországban. Raphael Graven, akit a követői Jean Pormanove néven ismertek, augusztus 18-án hunyt el.

A 46 éves influenszer több mint 298 órán keresztül, vagyis 12 napnál is tovább tartó élő közvetítésben vett részt a Kick nevű platformon.

A Kick egy élő közvetítésekre épülő platform, ahol a nézők kommentelhetnek és pénzt is adhatnak a készítőknek. Graven félmillió feliratkozóval rendelkezett, és leggyakrabban három társával készített műsort: Owen Cenazandottival, vagyis Narutoval, Safine Hamadival és a Coudoux néven emlegetett férfival.

A csapat videóiban Cenazandotti és Hamadi rendszeresen ütötték, fojtogatták és megalázták Gravent és Coudoux-t. Paintballpuskával is lőttek rájuk, különböző anyagokkal öntötték le őket, és erőszakkal etették. A Le Monde szerint Graven egykor katona volt, de a halála előtt már teljesen leépült. A közvetítéseket százezrek követték, és a nézők több mint 36 ezer eurót, vagyis több mint 14 millió forintot adtak össze.

A műsor készítői a bántalmazásokat humorosnak nevezték, a kommentelők pedig sokszor még durvább megaláztatásokra buzdították őket. A csapattal szemben 2024 decemberében a Mediapart francia oknyomozó portál leleplező cikkét követően már eljárás is indult. A vizsgálat három vádpontot érintett: gyűlöletre buzdítás, kiszolgáltatott személyek elleni erőszak és olyan felvételek sugárzása, amelyek bűncselekményekhez kapcsolódtak.

Január 8-án a rendőrök őrizetbe vették Cenazandottit és Hamadit, de hamar szabadon engedték őket. Gravent és Coudoux-t szintén kihallgatták, de mindannyian tagadták a bűncselekményeket. A csapat LeLokal néven céget is alapított, és stúdiót hozott létre Nizza mellett. A hatóságok lefoglalták a felszereléseiket, de a csatorna működött tovább.

A Le Monde beszámolója szerint Graven az utóbbi időben már a közvetítésekben is panaszkodott a társai bánásmódjára. De azt is elmondta, kénytelen elviselni a bántalmazásokat, mert ebből él. Egy másik részben Cenazandotti és Hamadi arról beszéltek, hogy Graven élő adásban meghalhat. Rávették, hogy mondja a kamerába: ha ez megtörténik, az a rossz egészségi állapota miatt lesz, nem miattuk.

„Ha valami történik velem élőben, vállalom a teljes felelősséget”

– mondta végül Graven, aki egyszer még az anyjának is üzent:

„Azt hiszem, ezzel már túl messzire mentek! Úgy érzem, mintha fogva tartanának a szaros koncepciójukkal.”

A közvetítés során Cenazandotti olvasta fel a sorait.

„Jean Pormanove halála és az őt ért erőszakos cselekmények abszolút borzalmasak. Őszinte részvétemet fejezem ki családjának és a szeretteinek. Jean Pormanove-ot hónapokon át megalázták és bántalmazták élőben a Kick platformon” – mondta Clara Chappaz, a mesterséges intelligenciáért és digitális ügyekért felelős francia miniszteri megbízott. Hozzátette: „Az online platformok felelőssége az illegális tartalmak terjesztésével kapcsolatban nem opcionális: ez a törvény. Az ilyen típusú mulasztás a legrosszabbhoz vezethet, és nincs helye sem Franciaországban, sem Európában, sem máshol a világon.”

Az esettel kapcsolatban a Kick is kiadott egy közleményt.

„Mélyen megrendültünk Jean Pormanove elvesztése miatt, és részvétünket fejezzük ki a családjának, a barátainak és a közösségének. Sürgősen felülvizsgáljuk a körülményeket, és együttműködünk a döntéshozókkal a történtek kivizsgálása érdekében”

– fogalmaztak.

Graven halála után társai a közösségi médiában búcsúztak tőle.

„A testvérem, a társam, a barátom. Hat év egymás mellett, soha nem engedtük el egymást. Szeretlek, testvérem, és borzasztóan fogsz hiányozni”

– írta Cenazandotti.

Hamadi pedig így búcsúzott: „Nyugodj békében, testvérem.”

A nizzai ügyészség vizsgálatot indított a halál okának tisztázására, és boncolást is elrendeltek. Cenazandotti ügyvédje, Yassin Sadouni azt mondta: „Várjuk a vizsgálat eredményeit, hogy meghatározzuk JP halálának körülményeit, és hogy megállapítsuk az egyes felek felelősségét.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: