KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem egy, hanem két ember halálát okozta egy géprobbanás a szigetszentmiklósi akku-feldolgozóban

Egy meghibásodott gép rendbetételét egy betanított munkásra bízták, aki nem a megszokott módon kezdett neki a takarításnak, és a gép felrobbant.


Márciusban történ halálos gázrobbanás a SungEel Hitech Hungary Kft. szigetszentmiklósi üzemében. A korábbi hírekkel ellentétben nem egy, hanem két ember is életét vesztette a balesetben – írja az Átlátszó.

A robbanás után a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kisebb tűzesetről és három ember sérüléséről számolt be.

A lap azonban most megszerzett egy dokumentumot, amelyben az áll, hogy az akkumulátor-feldolgozóban történt balesetnek két halálos áldozata is volt.

A cégett már korábban is megbüntették többször dolgozói súlyos veszélyeztetése miatt. Ezért a munkavédelmi hatóság június végén a legmagasabb összegű, 10 millió forintos bírságot vetett ki, és a munkavédelmi hiányosságok megszüntetésére kötelezték a céget.

Azt írták, hogy a balesetet egy darálógép felrobbanása okozta. A gép egy ideig műszaki hiba miatt állt, majd a koreai szakemberek kijavították. Az újraindítás után egy nappal a darálógép eldugult és leállt. Ezen a napon a műszakvezető szabadságon volt, a karbantartó mérnök pedig a cég bátonyterenyei telephelyére volt kirendelve. A takarítást ezért egy betanított munkásra bízták, aki „nem beszélt magyarul”, de korábban már végzett ilyen munkát – írja a lap.

A robbanást az okozta, hogy nem a megszokott módon kezdett neki a takarításnak, hanem a beömlő garat burkolatának a lecsavarozása helyett egy sarokcsiszolóval nyílást vágott rajta, ami robbanást idézett elő. A munkás az égési sérüléseibe még aznap belehalt.

Egy másik dolgozó is súlyos égési sérüléseket szenvedett. Őt hosszan ápolták, de az életét nem tudták megmenteni. Egy harmadik kollégájuk könnyebb sérüléseket szenvedett.

A munkavédelmi hatóság megállapította:

• a munkahelyi kockázatértékelés nem tartalmazott hibajavítási és karbantartási kockázatelemzést,

• a darálógépnek nem volt dokumentált karbantartási és hibajavítási szabályozása és utasítása, „sem ukrán, sem magyar nyelven”,

• a munkások nem részesültek megfelelő munkavédelmi oktatásban.

Az Átlátszó kérdésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy jelenleg is folyamatban van a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A lap megjegyzi, hogy a dél-koreai tulajdonú SungEel Kft. akkumulátor-feldolgozó üzemeivel nem ez volt az első probléma. Korábban rákkeltő anyagokkal való súlyos veszélyeztetése miatt ítélték el őket. Majd a bátonyterenyei üzemükben két esetben is darálógép okozott balesetet.

Horráteszik, hogy az Orbán-kormány állami támogatást nyújt az akkugyáraknak és laza hazai szabályozásokkal is segíti az üzemek létesítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: