KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Egy kis testi fogyatékosság semmit nem jelent” – Bence 4 ujját vesztette el egy hegymászóbalesetben, mégis teljes életet él

A 33 éves férfi már a rehabilitációja alatt újra sportolni kezdett. Most egy protézisre gyűjt közösségi finanszírozással, ami rengeteget javítana a körülményein.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. június 27.



Kerekes Bence építészeti látványtervezőként dolgozik, ami azt jelenti, hogy fotorealisztikus képeket készít épületekről, amelyek még nem épültek meg. Hobbija emellett a hegymászás, három éve emiatt költözött Svájcba a feleségével, hogy közelebb lehessen az Alpokhoz.

„Szerettem volna minél több időt a természetben tölteni, ez az, ami igazán éltet engem” – meséli. Ennek gyökere egészen gyerekkoráig megy vissza: már akkor is sokat túrázott a szüleivel, nyaranta vadkempingeztek Görögországban, emellett belekóstolt a barlangászatba, triatlonba, atlétikába, kézilabdába, sőt még a siklóernyőzésbe is.

Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a slackline-nal, illetve ennek másik válfajával, a highline-nal, ami aztán a legmeghatározóbb sportággá vált az életében. Három barátjával csapatot alkotva elhatározták, hogy mindent megtesznek a magyarországi népszerűsítéséért, jóformán minden szabadidejükben ennek hódoltak.

Legnagyobb eredményüket Indiában érték el 2016-ban, amikor sikerült megdönteniük a highline magassági világrekordját: 5322 méterrel a föld felett egyensúlyoztak egy kifeszített hevederen.

Ezek után szinte magától értetődő volt, hogy a hegymászás szeretetével is megfertőződik: amikor úgy érezte, váltásra van szüksége, eladta minden highline-felszerelését, majd beiratkozott egy alapfokú képzésre. Így kezdődött életének következő nagy fejezete.

A mászás mellett az ultra terepfutással is barátságot kötött, 2016-ban bő 17 óra alatt teljesítette például a Kinizsi 100 versenyt, majd más hasonló, 100 kilométer feletti versenyeket is.

Itthon a leghosszabb 177 kilométeres volt 11500 méteres szintkülönbséggel, amelyen 34 és fél óra alatt ment végig. Elmondása szerint utána három hétig nem tudott lábra állni, de ez sem szegte kedvét a folytatástól. Svájcba költözése után még tovább fokozta: a 242 kilométeres, 14000 méter szintkülönbségű Ultra Trail Malopolska versenyen is végigment, majdnem 48 óra alatt, alvás nélkül.

„Éreztem, hogy már nem fáj a kezem, ami biztos jele annak, hogy elfagyott”

Bence élete 2021 márciusában örökre megváltozott. Ekkor határozta el, hogy megmássza a Mönch nevű 4107 méteres hegycsúcsot, ami Svájcban található, a Jungfrau és az Eiger csúcsok szomszédságában. Egy francia és egy finn mászótársával hárman indultak útnak, a hegy északi oldalán húzódó Lauper-utat választva.

Bár nem mondtak jó időt a mászást követő éjszakára, úgy döntöttek, mégis bevállalják. Eleinte nem is volt semmi probléma, a saját tempójukban tudtak haladni, csak a finn társuk volt valamivel lassabb a megszokottnál.

Az időjárás azonban egyre rosszabbodott: felerősödött a szél, elkezdett havazni, egy ponton teljes fehérségbe kerültek. Ahogy 3700 méteres magasságba értek, egy lépésnél azt érezte, hogy leesett a hágóvas a bakancsáról. Lehajolt megnézni, és azt látta, hogy az első és hátsó részt összekötő fémdarabkából letört egy pöcök.

„Nem gondolná az ember, hogy olyan nagy jelentősége van, de ha ez leesik, onnantól nem lehet a bakancshoz illeszteni a hágóvasat. Szóltam a társaimnak, megpróbáltuk gyorskötözővel rögzíteni, de hiába” – idézi fel Bence.

Ekkor mérlegelniük kellett, mit tehetnek: a visszaereszkedés lehetetlennek bizonyult, a meredek hegyoldalban nem találtak olyan részt, hogy stabil ereszkedőpontokat alakítsanak ki. A segélyhívás az időjárási viszonyok miatt szintén nem volt lehetséges, a helikopter felszállni sem tudott az óriási szélben és hóviharban.

Egyetlen lehetőségük az volt, hogy folytatják az utat, majd a túloldalon leereszkednek, amilyen hamar csak lehetséges. Bence hágóvasának hiánya miatt viszont annyira lelassultak, hogy hamar nyilvánvalóvá vált, világosban már biztosan nem fognak felérni a csúcsra.

Ezt tetőzte be, hogy az egyik kivezető jégfolyosó bejáratánál elvesztette a jobb oldali pehelykesztűjét is: ahogy lehajolt, hogy a táskájából elővegye a termoszát inni, kiesett a kabátjából az odarakott kesztyű és a mélybe zuhant. Onnantól nélkülöznie kellett, ami mínusz 30 fokban egyenértékű volt a biztos fagyással. Volt ugyan nála egy ötujjas bőrkesztyű, amit az aláöltözőre húzott fel, de ez közel sem nyújtott elég védelmet.

Folytatták a mászást, de a hágóvas hiánya miatt pihentetni sem tudta a kezét időről időre, mivel folyamatosan fognia kellett a jégszerszámot a feje felett. Ennek köszönhetően még jobban kiment a vér a kezéből.

„Amikor a standokhoz értem, megpróbáltam életet lehelni belé: a kabátom alá, a bőrömhöz raktam, illetve ráztam is, hátha felmelegszik valamennyire, de sajnos semmi nem segített” – emlékszik vissza.

Ahogy az előrejelzés is írta, az időjárás egyre csak romlott. Az éjszaka beálltával feltámadt a hóvihar, alig 10 méteres látótávolságban kellett megkezdeniük az ereszkedést. A levezető út a hegy legkönnyebben mászható része volt, normális esetben nem szokott 2-3 óránál többet igénybe venni. Ők ezzel szemben majdnem 10 órán keresztül ereszkedtek, annyira mostohák voltak a körülmények.

Mire leértek a hegy lábához, reggel lett. Szerencséjükre pont arra jött egy hószán, aminek vezetőjét megkérték, hogy segítsen elvinni Bencét a legközelebbi hüttéhez.

„Éreztem, hogy már jó ideje nem fáj a kezem, ami biztos jele annak, hogy elfagyott. Ahogy a hüttében levágtuk a kezemről a kesztyűt, láttuk, hogy csonttá van fagyva.”

A jobb kezével a jégcsákányt markoló pozíciót nem tudta megváltoztatni, a bal viszont még rosszabbul nézett ki: látványosan el volt feketedve.

Másfél óra múlva tisztult ki annyira az idő, hogy mentőhelikopterrel a legközelebbi kórházba szállíthassák. Itt azonnal megkezdték a végtagjai felmelegítését, de ahogy haladtak ezzel, a keze egyre csúnyább látványt nyújtott. Egymás után feketedtek és hólyagosodtak el az ujjai, ezzel párhuzamosan nőtt a fájdalom is. Ráadásul a bal lábujjai szintén elfagytak.

Az orvosok viszont azt mondták neki, hogy minden rendben lesz, másnap hazamehet. Ettől megnyugodott, a végtagjairól készült fotókat mindazonáltal elküldte pár barátjának és mászótársának.

Az egyikük továbbította ezeket egy fagyási sérülésekre specializálódott orvosnak, aki azt mondta, hogy azonnal meg kell kezdeni a kezelését egy speciális szíverősítő gyógyszerrel, amit az utóbbi pár évben kezdtek el használni, rendkívül jó hatásfokkal.

Ha 24 órán belül megkapja az ember a kezelést, akár 4-es, 5-ös fokozatú fagyási sérüléseket is meg lehet menteni vele. Abban a kórházban viszont, ahová Bence került, szerencsétlenségére nem hallottak róla, ezért átszállították egy másikba, majd egy harmadikba.

Végül 36 órával a kórházba kerülése után kapta meg az első dózist, a fagyás pedig ennél is korábban történt, így kicsúszott az időintervallumból, ameddig szinte biztosan meg lehetett volna menteni a jobb kezét.

Ennek ellenére nem adták fel: a következő három hetet a genfi kórházban töltötte, ahol egy magasnyomású kabinban naponta kétszer kapott kezelést, mellé pedig az említett gyógyszert. A felesége végig mellette volt, és a barátaitól is folyamatosan kapta a támogató üzeneteket.

Reménykedtek benne, hogy a kezelés mégiscsak hatékony lesz és megmenti Bence kezét, de sajnos két hét múlva, a kötés levételekor olyan látvány tárult a szemük elé, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nagyon nagy a baj.

Ötből négy ujja teljesen elfeketedett, a végük pedig felismerhetetlenné mumifikálódott – nem maradt más megoldás, mint az amputáció.

„Onnan akartam folytatni, ahol abbahagytam”

Miután kiengedték a kórházból, hazaszállították Zürichbe, ahol megkezdődött a rehabilitációja.

„Aktív ember vagyok, ezért szinte azonnal újra túrázni kezdtem, de fel kellett tennem a kérdést: mégis, mi vár rám ezután, milyen életet tudok így élni? Hamar megfogalmazódott bennem, hogy nem fog változni semmi: ugyanazt kell csinálnom, mint korábban, hiszen életben maradtam, és ez a legfontosabb. Az pedig, hogy van egy kis testi fogyatékosságom, semmit nem jelent.”

Szép lassan a lába is begyógyult, amint nem volt többé szüksége kötésre, a futást is újrakezdte, illetve súlyokkal is tornázott, hogy minél inkább megmozgassa magát.

„Onnan akartam folytatni, ahol abbahagytam. A hüvelykujjammal kapaszkodva újra elkezdtem könnyebb utakon mászogatni, aminek inkább szimbolikus jelentősége volt: ki lehetett mondani, hogy visszatértem az élethez. Egyáltalán, éltem...”

A fagyást követően általában 3-4 hónapot várnak az amputációval, hogy tisztán lássák, hol van még az elfagyott testrészben élet és mi az, ami végérvényesen elhalt. Végül tavaly júliusban került sor a nagy műtétre, majd utána még több alkalommal kés alá kellett feküdnie kisebb beavatkozások miatt.

Ahogy a seb gyógyulni kezdett, visszatért a hegyek közé és folytatta a futást, majd a szezon kezdetével a síelést is. A mászást is újrakezdte, egyelőre még tanulja, milyen lehetőségei vannak hat ujjal, de sokkal jobbak, mint amit elsőre gondolna az ember. A célja, hogy egy napon ugyanolyan szinten tudjon mászni, mint korábban.

„Tényleg semmi nem változott, ugyanúgy tudok tovább élni, mint a balesetem előtt” – állítja. Sőt, hamarosan szintet is lép: a napokban indult első igazi expedíciójára Pakisztánba, a terv egy még mászatlan 5-6 ezer méteres csúcs vagy útvonal meghódítása négy másik mászóval.

Abban, hogy Bence teljes életet élhessen, egy protézis is segítségére lehetne, mivel bármennyire is erős mentálisan, a baleset következtében vannak fizikai korlátai. Ezek sokszor teljesen profán, hétköznapi dolgok, egy PET-palack megfogásától a cipőfűzője bekötéséig.

Egy amerikai gyártó termékével ez nem lenne többé probléma, a protézis viszont nagyon drága, és hiába érte őt baleset józan belátás szerint, a biztosító ezt nem ismerte el. Egy svájci segélyszervezet 20 ezer frankkal támogatta őt, egy másik pedig 10 ezerrel, de ezen felül is szüksége lenne még 15 ezer frankra, vagyis nagyjából 6 millió forintra.

Aki segítene neki akár egy kávé árával, ide kattintva teheti meg a GoFundMe felületén, további opciókat pedig ebben a posztban talál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ma éjjel már a családnál aludhat a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.


Ma éjjel fordulat jön Danika életében: a gyám engedélyével a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú a leendő családjánál alhat, miközben az örökbefogadási eljárás még folyamatban van – számolt be róla az RTL Híradó. A pécsi kórházban ápolt, veleszületett rendellenességgel élő kisfiú több műtéten is átesett, a család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak.

„Ez lesz az ő ágya…” – hangzott el a felvételen. A család közben végigjárta a hivatalos utat: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, átmentek a pszichológiai vizsgálatokon, mégis falakba ütköztek. „Elejétől kezdve nem értjük. Megkérdezték, mi a motivációnk, mi meg azt kérdeztük: sorban állnak ezért a gyerekért” – mondta a család. A kórházban dolgozó ápoló így emlékezett a kezdetekre: „Nagyon hamar belopta magát a szívembe. Elkezdtem beszélni róla otthon, és így ismerte meg őt a család” – mondta a klinika ápolója.

Az ügy országos üggyé nőtt, a petíciót már több mint 250 ezren írták alá. „Ez a petíció most falakat döntött le” – fogalmazott egy megszólaló. Tapasztó Orsi, a kezdeményező így összegzett:

„Egyértelmű, hogy itt hiba történt. Ez a család 11 hónapja harcol ezért a gyerekért; itt egy hónapnak sem kellett volna eltelnie úgy, hogy az a gyerek abban a rácsos ágyban tölti az idejét. Nagyon kedves nővérek között van, de ezt nem lehet összehasonlítani egy családdal: itt hibázott a rendszer. A közvélemény, az emberek figyelme nélkül nem gondolom, hogy bármi történt volna”

– mondta Tapasztó Orsi, mentálhigiénés szakember, influenszer.

A minisztérium képviselője szerint közel a megoldás. „Rengeteg akadály, papír, ügyintézés, de nem adtuk fel. És most megtörtént az első csoda: a kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Korábban jelezték: új, független szakértői véleményt is kérnek az ügyben.

A jogi folyamat azonban még nem zárult le. „Az örökbefogadási ügyben a határozathozatal még folyamatban van, idő kell, amíg végleges döntéshozatal születik, viszont a gyám engedélyével a gyermek az idejét mostantól töltheti a családnál, és csak bizakodni tudunk abban, hogy az örökbefogadási ügyben is mielőbb megszületik a végleges döntéshozatal, és véglegessé válik a gyermek elhelyezése” – közölte Fehér Hajnalka, a család ügyvédje.

AZ RTL riportja Danika életének fordulatáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„A legjobban az aggaszt, hogy alig van fényképem a kész Manófalváról” – drámai felhívást tett közzé a lerombolt installáció alkotója
A művész a Facebookon kért fotókat a múlt hétvégéről, mert neki eszébe se jutott mindent megörökíteni. A képekkel szeretné megőrizni az emlékét, mielőtt nekilátna az újjáépítésnek.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 09.



Pár nappal azután, hogy ismeretlenek szinte teljesen szétverték a budakalászi ártéri erdőben álló Manófalvát, az alkotó, Kánya Tamás a Facebookon kért segítséget.

Azt kéri, hogy akinek van fotója vagy videója a teljesen elkészült installációról, különösen a múlt hét pénteki és szombati napjairól, küldje el neki. Az alkotó szerint a rongálás óta a maradványokat is folyamatosan ellopkodják a helyszínről.

„Rengetegen kérdezik, hogy hogyan tudnának segíteni! A legjobban az aggaszt, hogy alig van fényképem a kész Manófalváról. Talán 20-30 képet készítettem. Nagyon megköszönném, hogy akinek vannak fényképei, videói múlt hétről ha elküldené nekem. Főleg péntek, szombatról. Akkor lett teljesen kész és nekem eszembe se jutott rögtön mindent megörökíteni” – írta bejegyzésében a művész.

A rongálás hírére sokan felajánlották, hogy más településeken biztosítanának helyet az újjáépítéshez, Kánya Tamás azonban egyértelművé tette, hogy a projektet csak az eredeti helyszínen tudja megvalósítani.

A döntését azzal indokolta, hogy a land art alkotás szorosan kötődik a környezetéhez, az alapanyagok gyűjtése és a folyamatos karbantartás pedig mély helyismeretet igényel.

„Nekem ott kellene élnem. Hetekig tartana a gyűjtő munka és szintén addig míg összeállítom. Sőt szerintem tovább. Minden anyagot a természetben kellene keresgélnem. Nekem teljesen idegen a táj nem ismerem, nem tudom mit hol keresek. Csak bolyonganék ott hol van gledícsia, narancseper, gesztenye, nád, laposkavics stb.... Itt ahol élek mindent ismerek, tudom mit hol, mikor keresek. Ide köt minden, 20 éve járok errefelé” – magyarázta.

Manófalvát november elején, mindössze néhány nappal azután verték szét, hogy Kánya Tamás bejelentette, három hét munka után elkészült vele.

Az alkotó abban bízott, hogy az installáció tavaszig díszítheti az erdőt. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az ügyben.

A Manófalva egy természetes anyagokból – többek közt uszadékfából, fakéregből, taplógombából és fűzfavesszőből – épített, madaraknak és mókusoknak szánt etető- és búvóhelyekkel teli „erdei miniváros” volt. Az alkotást korábban egy árvíz is elmosta, de a művész akkor is újjáépítette. Kánya Tamás a bejegyzésében leszögezte, a jövőben is az eredeti helyén szeretné újra felépíteni Manófalvát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk