KÉK HÍREK
A Rovatból

Kegyetlen: szappannal etette és forrásban lévő vízben fürdette a gyerekeket egy brit házaspár

Sokszor arra kényszerítették az éhes gyerekeket, hogy azt nézzék, ahogy ők esznek.

Link másolása

Bűnösnek találták azta brit párt, akik brutális módon kínoztak gyerekeket - írja a The Sun.

A 35 éves Cheryl Pickles és a 39 éves Andrew Hadwin éveken át kegyetlenül bánt gyerekekkel. Nem adtak nekik enni, ezért volt, hogy több kilométerrel arrébb találtak rájuk egy szupermarket mellett, ahol a kukákból próbáltak ennivalót szerezni.

Bezárták őket a szekrénybe, forrásban lévő vízben fürdették meg őket, benyomták a fejüket a víz alá, és szappant etettek velük. Sokszor arra kényszerítették az éhező gyerekeket, hogy nézzék, ahogy ők esznek.

A bántalmazások miatt a gyerekeket súlyos trauma érte, az egyikük életre szóló sérüléseket szenvedett.

Ez egészen 2018-ig tartott, amíg az egyik gyerek el nem mondta egy felnőttnek, hogy mi történt vele. A durhami házaspár ekkor leveleket írt a gyerek nevében a rendőrségnek, amiben a "gyerek" elismerte, hogy hazudott a vádakról, de a szakértők be tudták őket azonosítani a kézírásuk alapján. Ráadásul azt a jegyzetfüzetet is megtalálták az otthonukban, amelyikbe a levelet írták, majd kitépték a lapot. Az azóta eltelt években több mint 150 tanút hallgattak meg az ügyben.

Haldwint most bűnösnek találták három rendbeli nemi erőszak, hét rendbeli kiskorú veszélyeztetése és az igazságszolgáltatás megtévesztése miatt. Picklest öt rendbeli gyermekbántalmazás és az igazságszolgáltatás megtévesztése miatt ítélték el.

A párnak legközelebb áprilisban kell bíróság elé állnia, ekkor ismertetik a büntetésüket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Olaszországi tragédia: gyerekeik is végignézték, ahogy tengerbe fulladnak a magyar turisták
Lapinformációk szerint a két férfi családja szemtanúja volt annak is, ahogyan a családapák élettelen testét kiemelték a vízből.

Link másolása

A Virgilio című olasz lap szerint családjuk végignézte, ahogyan a 46 és a 48 éves magyar férfi tengerbe fullad a Livorno melletti Rosignano strandján szombaton.

Ahogyan beszámoltunk róla, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál a tengerbe ugrott a kedvezőtlen, viharos időjárás ellenére. A vízből már nem tudtak kijönni, és ugyan azonnal riasztották a mentőegységeket, de végül mindketten megfulladtak. Valószínűleg elkaphatta őket egy erős áramlat, amely mindkettejüket elsodorta a part közeléből.

A Virgilio című olasz lap szerint

a két magyar férfi felesége és gyerekeik is szemtanúi voltak annak, ahogyan a családapák küzdenek az életükért, majd azt is látták, amikor kimentik élettelen testüket a vízből.

Egyiküket csak egy tűzoltósági helikopterrel tudták kiemelni a tengerből. A másikukat sikerült partra húzni, de már nem tudták újraéleszteni.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megszólalt az égő gödörbe esett 4 éves kisfiú édesanyja: Lajoska már túl van az életveszélyen
A nagykállói gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett.

Link másolása

Túl van egy műtéten, és már nincs életveszélyben a 4 éves fiú, aki lángoló gödörbe esett Nagykállóban, ezt az édesanyjától tudta meg az RTL híradója. A gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett. A rendőrség eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Órákig lógott holtan egy ház oldalfalán az öngyilkosságot elkövető nő a XVII. kerületben
A nő egy ház tetejéről vetette le magát, az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt az oldalfalon.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

Vasárnap este fél nyolc körül rendőrök, tűzoltók és mentők özönlötték el a XVII. kerületi Összefogás utcát. A környék lakóitól kapott információk szerint egy nő öngyilkossági szándékkal felmászott egy ház tetejére, ahonnan levetette magát - írja a Magyar Hang.

Az ugrás azonban olyan szerencsétlenül sikerült, hogy fennakadt a ház oldalfalán, ahol órákig lógott, mire estefelé valaki észrevette és értesítette a hatóságokat.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2023. szeptember 24-én, 18 óra 40 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy XVII. kerületi családi háznál egy női holttestet találtak. A BRFK rendőrei a helyszínen megjelentek, majd helyszíni és halottszemlét tartottak, amely során bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit" - válaszolta a lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért a még májusban megégett 8 éves tápiószecsői kislány
Lénát a házuk kertjében történt baleset után hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.

Link másolása

Még most is erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért az a 8 éves tápiószecsői kislány, aki még májusban égett meg életveszélyesen a házuk kertjében - hangzott el az RTL híradójában.

Vihargyújtóval próbált tüzet gyújtani, amikor a lángok belekaptak a ruhájába. Rá és testvérére vigyázó ismerősük épp a házban volt – a kislány sikítására rohant ki.

Ellene eljárás indult. Lénát hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk