MÚLT
A Rovatból

10 kegyetlen sorozatgyilkos a történelemből

Hasfelmetsző Jack, H. H. Holmes vagy Báthory Erzsébet nevét talán mind ismerjük, de sok hátborzongató tettesről alig tudnak néhányan.


Ha elképesztő kegyetlenséggel elkövetett, brutális gyilkosságokra kerül a szó, nem csak a filmekből is jól ismert klasszikusokat sorolhatjuk. Vannak ugyanis, akik sajnos ugyanolyan ismertek lehetnének, mint ők, csak valamiért kevésbé kapta fel történetüket a média vagy a művészet.

Ilyen példákkal is szolgál a listverse.com cikke, mely alapján mi is bemutatunk tíz hidegrázós gyilkossági történetet.

10. Ókori római méregkeverők

Miután egyre több vezető tisztségviselő halt meg rejtélyes betegségben az ókori Rómában Kr. e. 300 körül, egy rabszolga bevallotta, hogy cselédek mérgezik a gazdáikat. A nyomozás során kiderült, hogy húszan vettek részt a méreg előállításában. A cselédek megesküdtek rá, hogy a mérget gyógyszernek szánták. Hogy bebizonyítsák, maguk is ittak belőle – de nem a saját álláspontjukat sikerült alátámasztaniuk, ugyanis mind meghaltak tőle.

A későbbi nyomozások során további 170 cselédet találtak bűnösnek, de nekik már nem kellett az életükkel fizetniük.

10

9. Liu Peng-li, Kr.e. 144-116

Liu Peng-li kínai herceg Csing-ti császár uralma alatt volt hivatalban. Rabszolgái segítségével rablótámadásokat és több gyilkosságot hajtott végre.

Állítólag nem a javakra volt szüksége, pusztán élvezetből gyilkolt. Ámokfutásai közel 30 évig tartottak: annyira féltek tőle a környékbeli városlakók, hogy éjszaka nem merték elhagyni otthonaikat.

Végül az egyik áldozat fia gyanúsította meg a gyilkosságokkal. Több mint 100 ember haláláért találták felelősnek. A bírák halálra ítélték volna, de mivel unokaöccséről volt szó, ezt a császár nem hagyta.

Minden hatalmától, rangjától és tulajdonától megfosztották, élete hátralevő részét közemberként élte le.

9

8. Peter Stumpp, 1564-1589

A francia férfi bevallottan 12 éves kora óta foglalkozott fekete mágiával, megölt 14 gyereket (beleértve a saját fiát is) és két terhes nőt. Szavai megkérdőjelezhetők, ugyanis a boszorkányüldözések korában vagyunk – még azt is állította, hogy volt egy öve, ami farkassá változtatta.

Hiányzott a bal keze, amit akkoriban különleges jelként értelmeztek. Egész családját azzal gyanúsították, hogy kapcsolatban álltak a sátánnal.

Kivégzése brutálisan zajlott: tíz darabban húzták szét a testét, fejszével törték el a lábait, levágták a fejét, majd elégették a testét.

Mindent elkövettek azért, hogy elrettentsék a polgárokat a Stumppéhoz hasonló bűnöktől: lányát ugyanabban a tűzben égették el, megnyúzva.

8_lucas_mayer

7. Darya Nikolayevna Saltykova, 1762

Báthory Erzsébethez hasonlóan brutális nő volt. Annyiban talán még félelmetesebb is, hogy állítólag gyakran voltak dühkitörései. Haragja onnan eredhetett, hogy a szeretőjének egy fiatal lánnyal nyílt viszonya.

Összesen 139 ember halálra kínzását kötik hozzá, köztük gyerekeket, terhes nőket és fiatal lányokat is, akikre riválisként tekintett.

Eltörte a csontjaikat, meztelenül dobta ki őket a fagyos orosz mezőkre, de forró vizes égetéssel is kínozta áldozatait. Férfiakat sosem ölt, de a feljegyzések szerint örömmel nézte, ahogy áldozatainak férfi hozzátartozói gyászolják a nőket és lányokat. Miután letartóztatták, nyilvánosan megverték és élete végéig egy monostor cellájába zárták.

7_russiapedia_rt_com

6. Gesche Gottfried, 1813-1827

A német Gottfried 15 év alatt 15 embert mérgezett meg. Indítékai évszázadok után is kérdésesek maradtak. Mentális betegsége volt, a legvalószínűbb magyarázat szerint azzal legitimálta magának a kegyetlenségeit, hogy „ápolta” áldozatait azután, hogy mérget juttatott a szervezetükbe.

Önzetlen és törődő emberként ismerték, még a brémai angyal becenevet is ráaggatták. 43. születésnapján tartóztatták le, ő volt az utolsó ember Brémában, akit nyilvánosan végeztek ki.

6_ndr_de

5. John Lynch, 1835-1841

Lynch szerencsés bűnöző és gyilkos volt – egy ideig. New South Walesből Sydney-be küldték a büntetésére, miután rábizonyítottak egy gyilkosságot. Mielőtt útnak indult, ellopott egy ökörhordát otthonában, New South Walesben. Úton Sydney felé találkozott más farmerekkel, akiktől szintén lopott és meg is ölte őket. Ugyanezen az úton el is adta az áldozataitól lopott javakat. Ezek után megölt egy családot, akiknek tartozott pénzzel, és beköltözött a birtokukra.

Akkor bukott le véglegesen, amikor egy férfi megtalálta az egyik holttestet a birtokon. Dunleavy álnéven élt ekkoriban, és csak azután vallotta be a bűnét, hogy cáfolhatatlan bizonyítékokat mutattak be ellene. Több mint tíz embert ölhetett meg összesen, de csak egy gyilkosságot tudtak rábizonyítani.

5

4. Manuel Blanco Romasanta, 1844-1852

Több pszichiáter szerint Romasanta esete egy elmulasztott lehetőség volt arra, hogy legitim alapokat fektessenek le a pszichiátria tudományának Spanyolországban. Manuel Portugáliából érkezett ide, idegenvezetőként dolgozott. Több ügyfele családtagjainak írt levelet arról: a rokonaiknak annyira megtetszett a kirándulás, hogy letelepedtek és boldogan élnek új otthonukban.

Akkor kezdtek el először gyanakodni rá, amikor – ahogy később kiderült – áldozatai ruháit kezdte árulni, valamint vélhetően emberi zsírból készített házi szappanokat.

Amikor letartóztatták, azt állította, hogy likantrópiában (egy mentális diszfunkció, mely során a beteg farkasnak vagy más állatnak képzeli magát) szenved. Az orvosok a korabeli technikákkal (és a gyógyítási paradigmának köszönhetően) megállapították, hogy beszámítható volt a gyilkosságok idején, nincs mentális betegsége.

Több modern pszichiáter állítja azonban, hogy Romasanta antiszociális személyiségzavarban szenvedett, és a korabeli orvosok hibáztak azzal, hogy nem voltak hajlandók elfogadni, hogy mentálisan nem ép. 14 gyilkosságot vallott be, de csak kilenc esetben találták bűnösnek.

4_alchetron

3. Catherine Wilson, 1855-1861

Wilson haszonszerzésből gyilkolt: közel férkőzött áldozataihoz, és beleíratta magát a végrendeleteikbe. Ápolónőként dolgozott, több mint 30 betegét ölhette meg, de közülük csak egy miatt ítélték el, valamint férje meggyilkolásáért. Volt, hogy 50 halálos adagnak megfelelő kénsavval akart végezni egy áldozatával.

Jó ideig nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat, és amikor sikerült, akkor is csak egyet. Ő volt az utolsó nő, akit nyilvánosan akasztottak fel Londonban.

3

2. Juan Diaz de Garayo, 1870-1879

De Garayo öt nőt és egy 13 éves lányt fojtott halálra, emellett négy másik nőt is súlyosan bántalmazott. Áldozatai javarészt prostituáltak voltak, akik visszautasították, mivel nem volt elég pénze. Ezt megelégelve döntött úgy, hogy megöli őket és a holttestükkel közösül.

Egy időre leállt a gyilkolással, de közben folytak a nyomozások, ezért amikor visszatért szülővárosába, letartóztatták és be is bizonyították a bűnösségét. 1881-ben nyilvánosan végezték ki, tíz óráig közszemlén tartották a holttestét, majd egy jelzés nélküli sírba temették el.

2_wikimedia

1. A bochumi szexgyilkosok, 1878-1882

Nyolc nőt erőszakoltak és öltek meg a németországi Bochumban 1878 és 1882 között. Mezők mellett találták meg a holttesteiket a városon kívül. Egy férfit végeztek ki az eset kapcsán, de az erőszakolásos gyilkosságok ezután négy hónapig folytatódtak.

Ez az ügy számos változást hozott a német igazságszolgáltatásban.

Eltörlése után 15 évvel újra bevezették a büntetést, hogy Bochum lakói biztonságban érezhessék magukat. Új fényt vetett az eset a gyilkosságok osztályozására is: ekkor vezették be a Lustmord (élvezetből való gyilkolás) fogalmát.

1_erenow_com

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót” – 30 éve történt az ország legsúlyosabb vonatbalesete, amiben 31-en haltak meg
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.


1994. december 2-án szörnyű tragédia rázta meg az országot. 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik 110 kilométer/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.

A balesetben összesen 31-en vesztették életüket, 27-en a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg, 52-en pedig megsérültek. Az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.

Később kiderült, a balesetet emberi mulasztás okozta. A vonat érkezése előtt negyed órával az első vágányon tolatást végeztek, csakhogy a váltók ekkor már át voltak állítva a második vágányra, amelyen a gyorsvonatnak át kellett volna haladnia. A tolató szerelvény a kerekeivel átállította a váltót az első vágányra.

A gyorsvonat az egyenes haladásnál engedélyezett sebességgel, azaz körülbelül 110 kilométer/órával érkezett az állomás felé, a kitérő állású váltót ebben az állásban viszont legfeljebb 40 kilométer/órás sebességgel közelíthette volna meg a szerelvény. A mozdony és az első kocsi kitért és haladt tovább az első vágányon, viszont a szerelvény többi kocsija leszakadt, majd kisiklott, és egy része az állomásépületbe rohant.

A mentést a baleset után közvetlenül az állomáson szolgálatot teljesítő vasúti dolgozók és az utasok kezdték meg. Aztán megérkeztek a mentők, tűzoltók, és katonák is. Még ők sem láttak még ehhez fogható katasztrófát, de az első újságírók sem tudták eleinte felfogni, mi történt.

Mészáros János a Szoljon.hu fotóriportere az elsők között ért oda, a szirénák hangját követte.

„Láttam, hogy egymáson vannak a vagonok. Akkor már hallottam zajokat, síró, jajveszékelő embereket a roncsok alól. Néhol mozogtak elemlámpák, a tűzoltók és a mentők ekkor már bemásztak a roncsok közé és próbálták megtalálni a túlélőket, sérült embereket”

– mondta a fotós korábban a XXI. Századnak.

Huszonhét ember a helyszínen meghalt, a holttesteket először a váróba fektették.

„Nem kívánom senkinek azt a látványt, érzést, amit az váróterem látványa nyújtott, ahová korábban a holttesteket fektették. Néhány kolléganőmmel hipós vízzel, szinte négykézláb sikáltuk fel ott a véres, csutakos padlót. Az egyik munkatársnőnk épp babát várt, mondtuk neki, ő ne jöjjön, máshol segítsen, ha tud. Borzasztó emlék”

– emlékezett vissza szörnyű tragédiára a Szoljon.hu-nak egy asszony, aki már akkor is a vasútnál dolgozott. Azt mondta, sokan bementek aznap éjjel dolgozni közülük, olyanok is, akik nem voltak szolgálatban.

Kárándi Béla nyugalmazott alezredest is a helyszínre rendelték. Az ő feladatuk a halottak azonosítása volt.

„Csendben dolgoztunk, senkinek nem volt kedve megszólalni. Szavakkal nem is lehet elmondani, milyen érzés volt látni, amikor az egyik fiatal mellé lefeküdt a földre az édesanyja. Átölelte a fiát, és perceken át zokogott. Az áldozatok között volt az ORFK egyik középvezetőjének az anyósa is. Amikor bejött az asszony férje, összetört egy széket. Rajta így jött ki a mérhetetlen düh és fájdalom, hogy elveszítette a feleségét”

– mesélte a tragikus éjszakáról a keleten.hu-nak.

A balesetben hatan életveszélyes, húszan súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A sérülteket több kórházba szállították. Tizennégy embert elsősegélynyújtás után haza is engedtek, négy ember életét viszont már nem tudták megmenteni. Az áldozatok száma így később harmincegyre nőtt.

A Legfelsőbb Bíróság 1996 februárjában hozott ítéletet a balesetet okozók ügyében. A vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért Szűcs Ferenc váltókezelőt öt és fél év, Farkas István tolatásvezetőt két év, Illyés Ferenc kocsirendezőt pedig másfél év fogházbüntetésre ítélte a bíróság. Szűcs Ferenc három év letöltése után kegyelemmel szabadult.

A MÁV az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek és azoknak, akik anyagi veszteséget szenvedtek kártérítést fizetett. Az esetenkénti összeg 20 ezertől 6 millió forintig terjedt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A magyar származású Albrecht Dürer az önmarketing mestere is volt, nemcsak a reneszánszé
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. november 18.



Tele a történelemkönyv világhírű magyarokkal: a festő-grafikus-könyvkiadó géniusz Albrecht Dürerről is kevesen tudják, hogy aranyműves apja révén magyar vér csörgedezett az ereiben, bár ő már Németországban született 1471-ben. A festőinasnak szegődött fiúban csak úgy buzogott a tudásvágy és az újítási hajlam, és elképesztően pontosan tudta ábrázolni a természetet vagy az emberi vonásokat. Kortársai megítélése szerint ráadásul Dürer csupa meglepő dologra vetemedett. Például humánus témákat választott – gondoljunk csak ’A nagy nyúl’ című akvarellje és önarcképére –, amelyek akkoriban nem voltak divatosak.

1505-ben elkészítette egyik legismertebb grafikáját egy orrszarvúról, amelynek az a különlegessége, hogy Dürer soha nem látott élőben orrszarvút, és egy leírás alapján készítette el a művet. Ez a grafika rendkívül népszerű lett, és sokan csak ezen keresztül ismerték meg az állatot. Azonban nem minden alkotása lett az ismertségen felül sikeres is: az önarcképeit sok kritika érte, mondván, Dürer túlságosan is egoista – főleg az okozott botrányt, amelyen Krisztusként áldja gyakorlatilag önmagát. Önbizalomban és provokációban nem szűkölködött, az biztos…

Viszont szakmai érdemei elvitathatatlanok:

Dürer egyfajta „művész-influencerként” forradalmasította a művészeti alkotások terjesztését. Fametszeteivel és rézkarcaival felfedezte a sokszorosítás újfajta technikáját, amelynek segítségével képes volt műveit széles körben terjeszteni könyvszerű formában, ezzel növelve a bevételét és a hírnevét szerte Európában.
Munkásságának egyik fontos aspektusa volt a könyvnyomtatás iránti szenvedélye, amelyet nagybátyja, Anton Koberger, Nürnberg egyik vezető nyomdásza segítségével fejlesztett tökélyre. Dürer fametszet-illusztrációi, mint az ’Apokalipszis’, jelentős mértékben hozzájárultak a kor művészetéhez.

A Dürer-ház nem csak múzeum, hanem skanzen is

A művész Nürnbergben található otthona, a Dürer-ház ma múzeumként üzemel a bajor város turisztikai központjában, egy gyönyörű téren a vár aljánál. Dürer már eleve százéves házként vásárolta meg az ingatlant, ahol édesanyjával, illetve feleségével élt és alkotott – utódok nélkül – két évtizedig. A festő 1528-ban bekövetkezett halála után még a felesége lakott benne egy évtizedig, aztán több tulajdonosváltás után visszavásárolta a város, hogy közkinccsé tegye a házat. A Dürer-házon szerencsére a II. világháború sem hagyott akkora nyomot, mindössze a tetőt kellett megjavítani rajta, pedig a város nagy részét lebombázták annak idején. Úgyhogy ma is szinte egykori hangulatában tekinthető meg a jellegzetes stílusú, ötemeletes, és belül kissé puritán berendezésű épület.

A termeket róva az ember úgy érzi, időutazásba csöppent, miközben a korabeli technikákkal is megismerkedhet. A házat korhű bútorokkal rendezték be, és rekonstruálták Dürer műtermét is. Jó érzés úgy barangolni a házban, hogy azon ritka, fennmaradt reneszánsz-kori ház Európában, amely egy művész tulajdonát képezte. Még akkor is, ha sok alkotás a tárlaton csak másolat (élén a botrányos önarcképpel), hiszen az eredeti festményeket a világ nívós múzeumai birtokolják.

Albrecht Dürer élete és művészeti tevékenysége nagyban hozzájárult tehát a nyomtatási technikák és sokszorosított grafikák fejlődéséhez. Polihisztor-voltát az is mutatja, hogy nem csupán mint festő, könyvillusztrátor és grafikus, hanem mint író és irodalmár is tevékenykedett: önéletrajzokat és útinaplókat is írt, valamint elméleti könyveket festészetről, méretezésről és várépítésről, amelyek hosszú ideig szolgáltak alapul a művészeti oktatásban és gyakorlatban egyaránt. Dürer munkássága meghatározó része Európa kulturális örökségének, magyar gyökereiről pedig a városligeti Ajtósi Dürer sor emlékezik meg, amelyet halálának 400. évfordulóján neveztek el róla.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: