KÉK HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: A Lánchidat akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk



Mit csináltunk még? A híd állapotáról szóló jelentés ismeretében azonnal kitiltottuk az 5 tonna feletti járműveket a hídról. A Budapest Közút napi szinten ellenőrzi a hidat, a kisebb javításokat azonnal elvégzi. Hetente jelentést tesznek a híd állapotáról. Vigyázunk a Lánchídra, mint a szemünk fényére. Közben a híd terhelését nem csak az 5 tonna feletti járművek kitiltása enyhítette, de a járvány miatti forgalomcsökkenés is. Az állapota tehát nem romlott az elmúlt hónapokban, a javítások miatt még kicsit javult is.

A Lánchidat nemzeti kincsnek tekintjük, ezért akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk. Márpedig lehet, hogy beleroskadunk, mert a kormány éppen annyi pénzt készül elvonni Budapesttől, amiből minden egyes évben fel tudnánk újítani újra és újra a Láncidat.

Az a kormánytisztviselő, aki elvben Budapest fejlesztéséért felelős és a Lánchídért aggódik hangosan, talán ez ellen a kormányzati sarcolás ellen is szót emelhetne. Ha másért nem, hát a neki állítólag fontos Lánchíd érdekében. A mai kormány-főváros megbeszélésen Tüttő Kata és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesek is világossá tették: a Lánchidat mindenképpen felújítjuk, megváltozott műszaki tartalommal, összhangba hozva a Széchenyi tér átalakításával. #Budapest"

- írja bejegyzésében Karácsony Gergely.

Karácsony Gergely

Ma délelőtt én nyithattam meg a visegrádi fővárosok és az Európai Zö... ld Párt által szervezett online szemináriumot, amelyen a városok közvetlen EU-s finanszírozására vonatkozó javaslatainkat mutattuk be. Kezdeményezésünk lényege, hogy az európai városok magas károsanyag-kibocsátásuk miatt, illetve klímatudatos lakosságuknak és demokratikusan választott vezetőiknek köszönhetően rendkívül sokat tudnak és akarnak is tenni Európa zöld átalakításáért, az Európai Bizottság által nemrégiben meghirdetett Európai Zöld Megállapodás sikerre viteléért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Embertelen, amit tettem” - A saját anyja és barátnője ölt meg és darabolt fel egy olasz férfit
Egy féléves kislány is a házban élt, ahol a történtek zajlottak. A rendőrséget az egyik nő értesítette, mindketten őrizetbe kerültek, a nyomozás folyamatban van.


Egy kukában találták meg egy 35 éves olasz férfi holttestét Gemona del Friuli városában, Udine közelében, írja a Daily Mail. Alessandro Venier testét három részre vágták, és oltott mészbe temették, hogy elnyomják a szagokat.

A férfi egy helyi kórházban dolgozott.

A rendőrség szerint az ápolónőként dolgozó édesanyja, Lorna Venier, valamint a férfi 30 éves kolumbiai barátnője végeztek vele. A nyomozók úgy tudják, előbb elkábították, majd feldarabolták.

A hatóságok akkor indítottak nyomozást, amikor az egyik nő felhívta őket. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és kihallgatták a helyi rendőrkapitányságon.

A gyilkos anya ezt mondta az ügyészségnek:

„Én voltam. Tudom, hogy embertelen, amit tettem.”

Ügyvédje hozzátette: „Az ügyfelem teljes beismerő vallomást tett a kihallgatását vezető helyettes ügyész előtt. Ahogy azt elképzelhetik, láthatóan megrendült saját tettének kegyetlenségétől.”

Egyelőre nem tudni, miért történt a gyilkosság. Alessandro Venier és a barátnője egy féléves kislányt neveltek. A pár, a gyermek és az anya együtt éltek.

Alessandrót az édesanyja nevelte fel, miután az apja elhagyta őket a fiú megszületése után.

A város lakóit megrázták a történtek. Roberto Revelant polgármester így fogalmazott: „Ilyen még soha nem történt nálunk. Szörnyű, szívfacsaró dolog ez.”

A pár féléves kislányát gyermekvédelmi gondozásba vették. A polgármester hozzátette: „Az egész közösség összefog a kislányért. A szociális szolgálatokkal együttműködve dolgozunk azon, hogy biztonságban legyen.”

A hatóságok jelenleg is vizsgálják az ügyet. A boncolás folyamatban van, és a két nő ellen a következő napokban emelhetnek vádat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt a kórházban a kőszegi tanárnő, aki egy 4 méter mély árokba esett biciklijével
A nő biciklizés közben zuhant a mély árokba. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ami kórházba szállította a nőt.


Július 25-én délután tragikus baleset történt Kőszegen, a Királyvölgyi úton. Egy, a helyi iskolában dolgozó tanárnő kerékpározás közben egy négy méter mély árokba zuhant.

A város önkormányzati tűzoltói és a mentők közösen emelték ki a bajba jutott nőt. Hordágyra helyezték, majd kimentették a mély árokból, és átadták a mentőhelikopter személyzetének, amely azonnal kórházba szállította. A 112Press információi szerint

a tanárnő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az orvosok minden igyekezete ellenére a kórházban belehalt a sérüléseibe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Késelés történt az Ozora Fesztiválon – Mentőhelikopter vitte el a sérültet
Az elkövetőt a helyszínen elfogták. A késelés okát egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja a körülményeket.


Szombat este késelés történt az Ozora Fesztiválon – tudta meg a Feol.hu egyik olvasójától. Az incidenshez mentőhelikoptert riasztottak, a sérültet kórházba vitték.

A fesztivál főszervezője, Zimányi Árpád megerősítette a történteket. Elmondása szerint két ember keveredett összetűzésbe.

A sebesültet mentőhelikopterrel szállították a pécsi kórházba, állapota „stabil”. Az elkövetőt a helyszínen elfogták.

A késelés okát egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja a körülményeket.

A 2025-ös Ozora Fesztivál július 25-én kezdődött, és eddig nyugodtan zajlott. A szervezők korábban egy tűzesetről számoltak be, azon kívül nem történt említésre méltó esemény a rendezvényen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horror Lisszabonban: levágott emberi fejet vitt be a kórházba egy diák
A testet már előző nap megtalálták az utcán. A nyomozók szerint máshol történhetett a gyilkosság, és csak később vitték oda a holttestet.


Egy fiatal egyetemista jelent meg csütörtökön dél körül a lisszaboni São José kórházban. A hátizsákjában egy emberi fej volt, amit átadott a rendőröknek, írja a Metro.

A test többi részét egy nappal korábban találták meg egy szűk mellékutcában. A hatóságok megerősítették, hogy a fej és a test ugyanahhoz a férfihoz tartozik. A fiatal ellen emberölés és holttest meggyalázása miatt indult eljárás.

A portugál hírek szerint

a fiú beismerte a gyilkosságot, és azt mondta, csak néhány órával a halála előtt találkozott az áldozattal.

A nyomozók szerint a fejre alufóliát tekert, mielőtt betette a táskába, majd elindult vele a kórház felé.

Gustavo Silva, a CNN Portugal egyik kommentátora így nyilatkozott: „A bűncselekmény hátborzongató és kegyetlen”. Hozzátette: „az ilyen esetek nagyon sajátos körülmények között fordulnak elő”.

Carlos Alberto Poiares pszichológus a Sic Noticias hírcsatornának ezt mondta: „Egy dolog biztos: a bűncselekményt nem ott követték el, a holttestet csak odavitték. Ha ott fejezték volna le, a helyszín egészen más képet mutatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: