Több év börtönbüntetést kért az ügyészség két nyíregyházi férfira, akik felelősek a Svájcból érkezett, jeladóval ellátott farkas tavaly áprilisi kilövéséért Hidasnémeti közelében. Az egyik férfi tízéves kisfia lőtte ki a védett állatot, miután az apja vadászfegyvert adott a kezébe. A farkas értéke 250 ezer forint, a rajta lévő jeladó pedig 4 ezer eurót ért.
Az eset után a férfiak levágták a farkas jeladóját, majd a Hernád folyóba dobták. Az ügyészség szerint a férfiak szándékosan eltüntették a bizonyítékokat. Az elpusztult farkas testét azóta sem találták meg.
Az apát 2–12 év börtönre ítélhetik, a másik vadász 1–7 év közötti büntetést kaphat, tudta meg Berkó Tamástól, a Borsod Vármegyei Főügyészség szóvivőjétől a 24.hu. Az ügyészség azt is kérte, hogy tiltsák el őket minden olyan tevékenységtől, ahol 18 év alattiakkal dolgoznának, az apát pedig véglegesen tiltsák el a vadászattól.
A vádirat szerint a tízéves gyerek felügyeletét a másik férfira bízták, miközben vadászni mentek. A kisfiú lövöldözhetett a vadászfegyverrel, annak ellenére, hogy sem ő, sem a férfi nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel. Az ügyészség szerint ezzel a gyerek testi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztették.
A vádlottak tagadják a bűnösségüket, és nem tettek részletes vallomást. Az ügy tárgyalása folyamatban van.
Több év börtönbüntetést kért az ügyészség két nyíregyházi férfira, akik felelősek a Svájcból érkezett, jeladóval ellátott farkas tavaly áprilisi kilövéséért Hidasnémeti közelében. Az egyik férfi tízéves kisfia lőtte ki a védett állatot, miután az apja vadászfegyvert adott a kezébe. A farkas értéke 250 ezer forint, a rajta lévő jeladó pedig 4 ezer eurót ért.
Az eset után a férfiak levágták a farkas jeladóját, majd a Hernád folyóba dobták. Az ügyészség szerint a férfiak szándékosan eltüntették a bizonyítékokat. Az elpusztult farkas testét azóta sem találták meg.
Az apát 2–12 év börtönre ítélhetik, a másik vadász 1–7 év közötti büntetést kaphat, tudta meg Berkó Tamástól, a Borsod Vármegyei Főügyészség szóvivőjétől a 24.hu. Az ügyészség azt is kérte, hogy tiltsák el őket minden olyan tevékenységtől, ahol 18 év alattiakkal dolgoznának, az apát pedig véglegesen tiltsák el a vadászattól.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.
Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.
A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.
A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.
A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.
Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.
A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.
Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.
A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.
A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.