Külföldi férfiaknak közvetítették ki a javítóintézet igazgatójának áldozatait - újabb megdöbbentő részletek derültek ki
Ahogy már beszámoltunk róla, J. Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és élettársát, A. Z.-t csütörtök délután vették őrizetbe. A pár ellen emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség szerint a férfi irányította az egész rendszert, míg a nő az internetes szexhirdetésekre jelentkezőkkel egyeztetett, és a fiatal lányok által keresett pénzt is ő kezelte.
A férfi és beosztottja két, korábban intézetben nevelkedett fiatal nőt prostituáltként futtatott, az információk alapján főként külföldi férfiaknak – mondta az RTL Klub Híradójában Németh-Kész Mónika, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A rendőrök úgy tudják, hogy
Egy alkalomért 60-70 ezer forintot kértek, de ebből a fiatal nőknek semmi sem jutott.
Az RTL Klub úgy tudja, hogy a férfi a Budapesti Javítóintézet igazgatója, aki országosan ismert gyermekvédelmi szakembernek számított. Tavaly a fideszes vezetésű Dunakeszin a város közbiztonsági díját kapta meg.
„Az ő megítélése nagyon jó volt szakmailag, Magyarországon az egyik legjobb szakembernek tartották” – mondta a Híradónak Dunakeszi polgármestere, Dióssi Csaba.
a rendőrség szerint azonban még lehetnek áldozatok. A csatorna értesülése szerint bár a gyermekvédelemben dolgozóknak kötelező kifogástalan életmód vizsgálaton átment a férfi, a nyomozók találtak gyanús jeleket, ezért tovább vizsgálódtak, majd tavaly decemberben feljelentést tettek.
A nyomozók azóta figyelték a párt, és mostanra elegendő bizonyíték gyűlt össze az elfogásukhoz. A rendőrök több ingatlanban, köztük a Szőlő utcai intézményben is házkutatást tartottak, ahol adathordozókat, elektronikai eszközöket, feljegyzéseket és iratokat foglaltak le.
A nyomozás során 120 millió forintnyi vagyont biztosítottak: forintban, euróban, dollárban és svájci frankban lévő készpénzt, gépjárműveket, bankszámlákat és ingatlanokat vettek zár alá.