KÉK HÍREK
A Rovatból

Több gyanús körülményt is vizsgál a rendőrség Jákli Mónika halálos balesete kapcsán

Szlovákiai sajtóértesülések szerint az influenszer alulöltözötten ült autóba, a párja pedig alig fél órával a baleset után már a helyszínen volt. A Nagyszombati Kerületi Rendőrség megerősítette, hogy szakértők bevonásával intenzív nyomozást folytatnak az ügyben.


Számos kérdést vet fel a 31 éves Jákli Mónika szlovákiai magyar influenszer január 21-én, szerdán történt halálos balesete. A rendőrség intenzíven nyomoz az ügyben, amelynek több részlete sem hagyja nyugodni a nyilvánosságot.

A tragikus baleset Szlovákiában, a 63-as főúton történt Alistál és Nagymegyer között, szerda hajnali négy óra előtt. Az influenszer luxuskategóriás Mercedese egy kanyarban letért az útról, fának csapódott, majd darabokra szakadt és kigyulladt. Jákli Mónika kirepült a járműből, a helyszínre érkező tűzoltók az égő autó mellől mentették ki és elsősegélyt nyújtottak neki – ezt Hodosi Tibor járási tűzoltóparancsnok is megerősítette. A mentők sikeresen újraélesztették a fiatal nőt, a kórházba szállítást követően azonban belehalt súlyos sérüléseibe.

A baleset körülményeit több furcsaság övezi – írja a szlovákiai magyar Paraméter.

Az egyik, hogy a fitneszmodell a körülményekhez képest alulöltözött volt: a baleset idején egy cicanadrág, felül hálóköpeny vagy hálóing, valamint egy kabát és cipő volt rajta. Nem világos az sem, miért haladt feltehetően nagy sebességgel Komárom felé, ha a portál információi szerint az éjszakát éppen Komáromban töltötte.

További kérdéseket vet fel, hogy az alistáli térfigyelő kamerák a balesetet megelőző órában nem rögzítették az áthaladását, ami arra utalhat, hogy útközben visszafordult. Arról is megjelentek beszámolók, hogy

a helyszínre körülbelül fél órán belül megérkezett Jákli Mónika párja is, aki állítása szerint az autó biztonsági rendszerétől, egy applikáción keresztül kapott értesítést a balesetről. A férfi a helyszínen állítólag a párja telefonját kereste.

A Paraméter a fenti gyanús körülmények miatt kérdéseket küldött a Nagyszombati Kerületi Rendőrségnek, amely megerősítette, hogy intenzíven foglalkoznak az eset kivizsgálásával.

„A rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy megállapítsa az eset okait, valamint azokat a körülményeket, amelyek között bekövetkezett" – közölte Zlatica Antalová szóvivő. Hozzátette, hogy

több kérdés szakértői vizsgálat tárgyát képezi,

de amíg a szakértői vélemények nem készülnek el, nem tudnak bővebben nyilatkozni. Arra a kérdésre, hogy a boncolás során megállapították-e, hogy Jákli Mónika fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert, a rendőrség egyelőre nem adott választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: összerogyott a Lufthansa vadonatúj repülőgépe, a pilótafülke pedig a földnek csapódott Frankfurtban
A Boeing 787-9 típusú gép orrfutóműve az 1-es terminálnál adta meg magát, a pilótafülke a betonra csapódott. A Los Angelesbe tartó járat alig több mint egy órával a tervezett felszállás előtt szenvedett balesetet.
F. O.- Fotó: X - szmo.hu
2026. június 04.



Drámai jelenetek zajlottak csütörtökön kora délután a frankfurti repülőtéren: nem sokkal a tervezett felszállás előtt hirtelen összerogyott a Lufthansa egyik szinte vadonatúj Boeing 787 Dreamlinere.

A gép orrfutója váratlanul behajlott, a pilótafülke pedig a betonra zuhant.

Az LH450-es járat Los Angelesbe indult volna, az utasok ekkor még a kapunál vártak, de a fedélzeten tartózkodó személyzet és a földi kiszolgálók közül többen megsérültek – írta a német BILD.

A légitársaság megerősítette a történteket. A cég egyik szóvivője elmondta, mi történt a géppel az állóhelyen.

„Egy állóhelyen a repülőgép orrfutója váratlanul behajlott.”

A szóvivő azt is hozzátette, hogy a sérült munkatársakat már ellátják az orvosok. „Több munkatárs megsérült, őket orvosi ellátásban részesítik” – közölte.

Az eset különösen azért keltett feltűnést, mert a „Herne” névre keresztelt Boeing 787-9-es mindössze idén februárban állt szolgálatba.

A gép futóművét a francia Safran Landing Systems gyártja, de egyelőre nem tudni, hogy a baleset műszaki hibára vagy emberi mulasztásra vezethető-e vissza.

A Lufthansa az illetékes hatóságokkal közösen megkezdte a pontos körülmények feltárását. Az egyelőre nem ismert, hányan sérültek meg és milyen súlyosan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Most öltem meg a bűn megtestesítőjét” – Saját otthonában késelték halálra a Top Gun: Maverick színészét
A 81 éves James Handyt szerdán találták meg eszméletlenül Los Angeles-i háza előtt. A színészt kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A gyilkossággal a párja fiát gyanúsítják.


Halálos késelés áldozata lett 81 éves korában James Handy, a Top Gun: Maverick és a Jumanji karakterszínésze. A férfit szerdán találták meg Los Angeles-i otthona előkertjében, eszméletlen állapotban. Kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 911-es segélyhívóra egy férfi ezzel a mondattal telefonált be: „Én vagyok az ember fia, most öltem meg a bűn megtestesítőjét.”

A gyilkossággal a színész barátnőjének 44 éves fiát, Michael Gledhillt gyanúsítják. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, Gledhill azt közölte az egyenruhásokkal, hogy ő „az, akit kerestek”. A férfit letartóztatták, óvadéka 2 millió dollár – írja a The Guardian.

A nyomozás jelenleg is zajlik, a hatóságok vizsgálják a bűncselekmény indítékát. A Los Angeles-i rendőrség hivatalos közleménye egy mellkasi szúrt sebről ír, míg egyes korai sajtóhírek több sérülésről számoltak be; a pontos részleteket a boncolási jegyzőkönyv tisztázhatja.

A New Yorkban született James Handy sokat foglalkoztatott karakterszínész volt. Pályafutása 1977-ben indult, és közel 150 produkcióban szerepelt, a magyar nézők leginkább a Jumanji, a Logan és a Top Gun: Maverick című filmekből ismerhetik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lemosta a kocsit, és vizes volt a gumi – ezzel védekezett a játszótéri homokozóba csapódó száguldozó, a rendőrök nem hittek neki
A sofőr a vizes gumikra fogta, hogy áttörte egy dányi játszótér kerítését és a homokozóban landolt. A Gödöllői Rendőrkapitányság ezt nem fogadta el, és a maximális büntetést szabta ki.


A legmagasabb, 200 ezer forintos pénzbírságot szabták ki és hat hónapra eltiltották a járművezetéstől azt a húszéves helyi férfit, aki autójával egy dányi játszótér homokozójában landolt.

A hatóság azzal indokolta a szigorú büntetést, hogy a sofőr legközelebb ne csináljon hasonlót.

A helyszínre érkező egyenruhásoknak a férfi azzal próbált védekezni, hogy közvetlenül a baleset előtt mosta le az autóját, és a vizes gumi megcsúszott az úton.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán dolgozó rendőröket nem hatotta meg a sofőr magyarázata.

A rendőri intézkedés során ittasság vagy bódultság gyanúja nem merült fel a vezetőnél. Szerencsére az eset idején senki sem tartózkodott a téren, így személyi sérülés nem történt – írja a Gödöllői Hírek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ez így jó?” – Kiderült, pontosan mi történt, mielőtt felrobbant a gránát a kormánytisztviselő kezében
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség megszüntette az eljárást az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében. Megállapításuk szerint a kormánytisztviselő önhibáján kívüli, akaratlan mozdulata okozta a robbanást, így senki sem vonható felelősségre.


A győri nyomozó ügyészek lezárták az újdörögdi kézigránát-baleset ügyét: büntetőjogi felelős nincs, a gránát hibátlan volt, a tragédia akaratlan kezelési hiba miatt következett be. A feltárt mulasztások miatt jelzés ment a Honvéd Vezérkar főnökének, miközben a kormány bejelentette: átfogó átvilágítás zajlik a Honvédelmi Minisztériumban, ahol az ügy is a vizsgált tételek között van.

A nyomozást azért szüntették meg, mert a feltárt szabálytalanságok és a robbanás között nem volt közvetlen okozati kapcsolat, ami a büntetőjogi felelősség megállapításához elengedhetetlen – derül ki a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség pénteki közleményéből.

A vizsgálat szerint a balesetet a kormánytisztviselő önhibáján kívüli fegyverkezelési hibája okozta, de mivel a biztosítókar elengedése egy nem tudatos, akaratlan mozdulat volt a részéről, sem szándékosság, sem gondatlanság nem róható a terhére.

A nyomozás rekonstruálta a tragédia pillanatait. Az éles dobás előtt a feladatot „szárazon” is elgyakorolták. A dobóállásban a „Kézigránát!” vezényszóra a kormánytisztviselőnek elő kellett vennie a gránátot, majd kihúznia a biztosító sasszeget. Ez elsőre nem sikerült neki.

Miután másodjára sikerült, közben akaratán kívül felengedte a biztosítókart, ami beindította a gyújtási folyamatot. A dobó ekkor megkérdezte a mellette álló kiképzőtől, hogy „Ez így jó?”, aki a gránátért nyúlt, de az 3,94 másodperc múlva felrobbant.

A kormánytisztviselő maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó sérüléseket, míg a mellette álló lőgyakorlatvezető nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A széleskörű nyomozás több szabálytalanságot is feltárt, de ezek egyike sem vezetett közvetlenül a robbanáshoz.

Megállapították, hogy a kormánytisztviselő a baleset előtti napon, a gyakorlás során egyetlen dobásával sem érte el az előírt 30 méteres minimum távolságot, mégis „megfelelt” minősítést kapott. A fő foglalkozásvezetőnek ezért ki kellett volna zárnia az éles dobásból.

Az is kiderült, hogy a lőgyakorlatvezető a szabályok szerint nem tölthette volna be a pozícióját, mert legénységi állományú volt, nem pedig tiszt vagy altiszt. Az ügyészség szerint azonban a feladatát az írott és íratlan szabályoknak megfelelően látta el, így ez a körülmény sem játszott szerepet a tragédiában. A szakértők kategorikusan kizárták a felrobbant kézigránát műszaki hibáját.

Bár büntetőjogi felelősségre vonás nem történik, az ügyészség a feltárt hiányosságok miatt jelzéssel élt a Honvéd Vezérkar főnöke felé, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére.

Ezzel egy időben a kormány is lépett: Magyar Éva kormányszóvivő pénteken bejelentette, hogy

a Honvédelmi Minisztériumnál átfogó átvilágítás zajlik, amelynek során többek között az újdörögdi baleset ügyét is vizsgálják.

A szóvivő hangsúlyozta a kormány elkötelezettségét az átláthatatlan döntések feltárása mellett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk