KÉK HÍREK
A Rovatból

„Isteni csoda, hogy élve kiszálltunk” – Megszólalt a család, akikbe belecsapódott az ámokfutó moldáv audis

Egy moldáv ámokfutó okozott súlyos balesetet Budapest XXII. kerületében, amikor rendőrök elől menekülve egy piros lámpánál várakozó autóba csapódott.


Egy ámokfutó sofőr okozott súlyos balesetet január 5-én éjfél után Budapest XXII. kerületében. A moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei a rendőrök elől menekülve belerohant egy piros lámpánál álló autóba. Az ütközés során a vétlen járműben négy felnőtt és három gyerek utazott, akiket mind kórházba szállítottak. A gyanúsított elmenekült a helyszínről, és a hatóságok jelenleg is keresik.

Az autó egyik utasa, Sz. Bernadett így emlékezett vissza a Blikknek a történtekre:

„A pirosnál álltunk, a másik kocsi pedig hátulról csapódott belénk. Ugyan a visszapillantóból érzékeltem, hogy valami közelít, ám a következő pillanatban már meg is történt az ütközés, álló helyzetből esélyem sem volt reagálni. Az autónk megpördült, egymással szembe kerültünk, de csak a rendőröktől tudtuk meg, hogy az okozó elszökött. Isteni csoda, hogy élve kiszálltunk a kocsiból.”

A balesetben Bernadett férje, J. Zsolt agyrázkódást szenvedett és össze kellett varrni a fejét. Kislányuk szalagsérülése miatt jelenleg nem tud ráállni a lábára. A másik család, akik velük utaztak, még súlyosabb sérüléseket szenvedett.

A hátsó üléseken utazó barátok közül K. Zsolt továbbra is kórházban van. Az édesapja elmondása szerint a férfi fiát kettős medencetöréssel, borda- és lapockatöréssel műtötték. A család másik gyereke, egy tízéves kislány, szintén több sérülést szenvedett, köztük bokatörést és belső szervi sérüléseket.

A balesetet szenvedett családok tagjai a tragédia előtt egy Guinness-rekord kísérletben vettek részt, amely során minél több embernek kellett párban countryt táncolnia Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az eredetileg gyanúsított Tiganciuc Serghei korábban embercsempészet miatt három év tíz hónap börtönbüntetést kapott, de a vészhelyzeti rendelet miatt szabadlábra helyezték, majd kiutasították az országból.

A legfrissebb információk szerint a férfi a baleset idején Moldáviában tartózkodott, így a balesetet valószínűleg ikertestvére okozta, aki a férfi adatait felhasználva jelentkezett be egy budapesti szállodába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fordulat az isztambuli tragédiában: kiürítették és lezárták a hotelt, ahol a család megszállt
A hatóságok azután intézkedtek, hogy az anya és két gyereke halála után két másik turista is mérgezéses tüneteket produkált. Már nyolc embert, köztük egy rovarirtó cég munkatársait is őrizetbe vették.


Vasárnap délelőtt a török rendőrség lezárta azt az isztambuli Fatih negyedben található hotelt, ahol egy Németországban élő török család három tagja a napokban meghalt, írja több török lap is.

A hatóságok azután ürítették ki és zárták le az épületet, hogy szombaton két másik turista, egy olasz és egy marokkói állampolgár is rosszul lett ugyanabban a szállodában, hányingerre és hányásra panaszkodva.

A tragikus eset miatt már nyolc embert gyanúsítottak meg, köztük van a hotel egyik alkalmazottja és egy rovarirtással foglalkozó cég két munkatársa is.

A nyomozás fókusza az elmúlt napokban az utcai ételmérgezés gyanújáról egyértelműen a szállodán belüli vegyszerhasználatra terelődött. A rendőrség szerint ugyanis

a hotel egyik szobáját nemrégiben rovarirtóval kezelték, ezért a nyomozók mintát vettek az ágyneműkből, a textíliákból és a szobákban talált, bontatlan vizes palackokból is.

„Ezek a cégek néha olyan mezőgazdasági vegyszereket használnak, amelyeket beltéren betiltottak. Ha az ágyi poloskák elleni kezelést ilyen szerekkel végezték, az mérgezést okozhat belégzéssel és bőrérintéssel is” – nyilatkozta a Hürriyetnek Emel Öykü Kanbuk Kayıkçı biológus.

A Hamburgból érkező Böcek család november 9-én szállt meg a hotelben. November 11-én Isztambul Ortaköy városrészében ettek, többek közt töltött kagylót és egy báránybelsőségekből készült helyi specialitást, a kokoreçet.

Aznap este a családtagok rosszul lettek, majd november 13-án a hatéves Kadir Muhammet és a hároméves Masal életét vesztette. Másnap, november 14-én az édesanya, Çiğdem is elhunyt a kórházban. Az édesapa, Servet állapota továbbra is kritikus, az intenzív osztályon lélegeztetőgépen tartják.

Yılmaz Tunç igazságügyi miniszter közölte, hogy az Isztambuli Főügyészség a legnagyobb alapossággal folytatja a nyomozást. Az isztambuli tartományi egészségügyi igazgató, Dr. Abdullah Emre Güner hozzátette, hogy a városban nem tapasztaltak rendkívüli emelkedést az ételmérgezéses esetek számában.

A hotel üzemeltetője tagadja a felelősséget. Azt állítják, a szállodában csak zárt, palackozott vizet kínálnak, ételt nem szolgálnak fel, és a rovarirtás náluk rendszeres eljárás.

Az ügyben a végső szót az igazságügyi orvosszakértői testület mondja ki, a halál pontos okát a toxikológiai vizsgálatok eredményei után állapítják meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Érthetetlen, hogy miért kellett bántani ezt a szép fiatal lányt…” – Késsel gyilkolhatta meg a 23 éves kaposvári nőt volt barátja
A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, emberölés miatt nyomoznak. A férfit nem sokkal az eset után elfogták és bilincsben elvitték a helyszínről.


Szombat este rendőrautók és mentők lepték el a kaposvári Könyves Kálmán utcát, a környéket órákra lezárták. Vasárnap délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy emberölés történt egy családi házban, és az ügyben nyomozást indítottak.

Sajtóértesülések szerint egy 23 éves nőt, Adriennt gyilkolták meg. Az elkövetéssel a nő korábbi barátját gyanúsítják, akit a rendőrök nem sokkal a bűncselekmény után elfogtak és bilincsben vittek el a helyszínről.

A hírek szerint a férfi egy vita után késsel támadt a nőre. A környéken élők arról beszéltek, hogy a lányt sikeres és közkedvelt fitneszedzőként ismerték a városban.

„Nagyon kedves volt, mosolygósnak láttam, így erre senki sem számított, hogy épp vele fog történni ilyen szörnyűség” – mondta egy helybéli lakos. A csendes lakóövezetben élőket megrázta a történtek híre. A helyszínelés órákon át tartott, a hatóságok nagy erőkkel gyűjtöttek adatokat és rögzítették a nyomokat.

„A családi háznál rengeteg ideig helyszíneltek, gondolom próbálták kideríteni, hogy mi történhetett. Számunkra is érthetetlen, hogy miért kellett bántani ezt a szép fiatal lányt…” – mondta egy másik, a környéken élő megszólaló.

A kaposvári emberölésről elsőként a helyi KaposPont számolt be szombat este, ők még részletek nélkül írtak arról, hogy a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt. A részleteket, köztük az áldozat életkorát és a volt barát gyanúsítását később a Bors közölte helyszíni forrásokra hivatkozva, ezeket az információkat vette át több országos portál is.

A nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja, de további részleteket egyelőre nem árultak el.

(via Sonline)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy 15 éves lány halt bele a vonatszörfözésbe Ausztriában
A száguldó szerelvények felett 15 ezer voltos feszültség van a felsővezetékben. Ehhez elég csak közel kerülni, egyetlen rossz mozdulat is halálos áramütést okozhat.


Hajnali fél háromkor egy 16 éves cseh fiú sétált be a St. Pölten-i rendőrségre, hogy bejelentse 15 éves barátnője eltűnését. Elmondta, hogy miután a vonatról leszállva nem találta a lányt, először a sínek mentén kereste, mielőtt a hatóságokhoz fordult. A rendőrök a lány telefonjának jelei alapján drónnal kezdték átfésülni a területet, de szombat kora reggel már csak a holttestét találták meg Blindenmarkt és St. Georgen am Ybbsfelde között, a sínek mellett, írja a Kurier.

Az addigra összeállt kép szerint

a fiatalok egy többségében csehekből álló csoportja péntek este tíz óra körül Amstettenben mászott fel egy ICE gyorsvonat tetejére, hogy így utazzon St. Pöltenig.

A társaság csak a célállomáson vette észre, hogy egyikük hiányzik. Az alsó-ausztriai rendőrség közleménye szerint az elhunyt egy 15 éves cseh állampolgár.

A „trainsurfing” néven ismert jelenség rendkívül veszélyes. A vasúti felsővezetékekben 15 ezer voltos feszültség van, amihez elég másfél-két méterre megközelíteni, hogy halálos áramütést okozó ívkisülés jöjjön létre. A német szövetségi rendőrség egy korábbi figyelmeztetésében hangsúlyozta, hogy a felsővezeték feszültsége „a háztartási konnektor 65-szöröse” – írta a Die Zeit.

A helyszínelés és a mentési munkálatok idejére a Weststrecke vasútvonalat Amstetten és Ybbs között lezárták, a forgalom szombat reggel fél nyolctól helyreállt. A st. pölteni ügyészség boncolást rendelt el, a lány személyazonosságának véglegesítése a cseh hatóságok bevonásával zajlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrök elől menekülve ütközött villanyoszlopnak egy autós az M3-as kivezető szakaszán, azonnal meghalt
A fiatal férfivel szemben a VI. kerületben, a Kodály köröndnél akartak intézkedni a rendőrök, ám ő megállás nélkül továbbhajtott. Az autósüldözést azonban nem élte túl.


Szombat éjszaka meghalt egy fiatal férfi, miután autójával villanyoszlopnak ütközött az M3-as autópálya kivezető szakaszán, a Szerencs utcai kereszteződésnél – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI megkeresésére vasárnap.

A rendőrség szerint

a balesetet szenvedő sofőrrel szemben a VI. kerületben, a Kodály köröndnél akartak intézkedni, ő azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, továbbhajtott, a rendőrök pedig követték.

Az autó végül az M3-as kivezető szakaszán, a Szerencs utcai kereszteződésnél villanyoszlopnak csapódott. A fiatal férfi a helyszínen meghalt.

A BRFK büntetőeljárásban vizsgálja a tragikus baleset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: