„Ez nem csínytevés, hanem bűncselekmény” – Kegyetlen bántalmazással gyanúsítanak négy Pest megyei iskolásfiút
A támadók elismerték tettüket, és azt mondták, hogy egy rajzfilmben látott „harci jel” miatt tették ezt a társaikkal. Kényszerítés miatt indult nyomozás az ügyben.
Egy Pest megyei településen megdöbbentő eset történt egy általános iskolában – számolt be róla az ATV Híradója. Négy fiatal rendszeresen bántalmazta több iskolatársát, a rendőrség már nyomoz az ügyben.
Egy helyi nő mesélte el a Híradónak, hogy unokája és három másik fiú is áldozatul esett a támadásoknak.
Beszámolók szerint a négy elkövető közül hárman lefogták áldozataikat, a negyedik pedig a végbelébe dugta az ujját.
Az unokája szerencsére ki tudott szabadulni, de a másik három gyermek nem volt ilyen szerencsés. A támadók azt mondták, hogy egy rajzfilmben látott „harci jel” miatt tették ezt.
A nő szerint az iskola igazgatója nem kezelte megfelelően az ügyet. „Elbagatellizálja, gyermeki csínytevés” – mondta a csatornának. Az intézmény vezetője nem kívánt nyilatkozni.
Az ATV értesülései szerint az egyik bántalmazott gyermek családja feljelentést tett a rendőrségen, miután az iskola nem tett határozott lépéseket az ügyben. Egy szülő úgy nyilatkozott: „Az igazgató próbálta házon belül megoldani, de ez már nem maradhatott így”.
Az ATV úgy tudja, hogy a négy fiú elismerte tettét. Az iskola összehívott egy szülői értekezletet, ahol az érintett gyerekek és szüleik is jelen voltak. Az iskola próbálta belső ügyként kezelni az esetet, de egy bejelentés után megjelentek a rendőrök.
A hatóságok kényszerítés miatt indítottak nyomozást.
A helyiek felháborodtak az eset miatt, és többen is úgy érzik, hogy az iskola nem tett eleget a gyermekek védelméért. „Ez nem csínytevés, hanem bűncselekmény” – mondta egy felháborodott szülő.
VIDEÓ: Az ATV beszámolója
Egy Pest megyei településen megdöbbentő eset történt egy általános iskolában – számolt be róla az ATV Híradója. Négy fiatal rendszeresen bántalmazta több iskolatársát, a rendőrség már nyomoz az ügyben.
Egy helyi nő mesélte el a Híradónak, hogy unokája és három másik fiú is áldozatul esett a támadásoknak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.
Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.
A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.
„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”
– fogalmazott a szemtanú.
Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.
A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.
Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.
Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.
A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.
Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.
Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint
a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.
A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.
A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.
A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.
A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.
„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.
A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”