KÉK HÍREK
A Rovatból

Index: kamu feladatsor terjed a magyar érettségiről a neten



Az 1989-es érettségi botrány adta az alapötletet a Török Ferenc rendezte, Moszkva tér című filmhez, amely Petya, Kigler, Zsófi és a többiek történetén keresztül idézte fel az akkori eseményeket - írja a Tantrend.hu. Arról, hogy valami nem stimmel az érettségivel, már május 22-én, hétfőn értesülhetett az ország. Bár az állami hírügynökség azt írta, hogy hétfőn mindenhol rendben megkezdődtek a közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák, a művelődési tárca jelezte, hogy a hét végi telefonügyeletre több bejelentés érkezett, de egyik sem volt konkrét, a tételek előzetes ismeretére vonatkozó jelzés.

A hírek szerint minden középiskolában ismerték a tételeket, amelyekhez állítólag pénzért lehetett hozzájutni. Május 24-én aztán robbant a bomba, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatójának bejelentése nyomán rendőrségi vizsgálat indult a matematika-tételek ügyében. A BRFK vizsgálatának megállapítása szerint „a fehér boríték anyagának vékonysága következtében a tételsort tartalmazó, nyomdai úton sokszorosított feladatlap a boríték felbontása nélkül is olvasható. Ily módon lehetővé vált, hogy illetéktelen személyek is megismerjék a tételeket.” Az érettségit végül érvénytelenítették, de nem kellett újraírni, sokak megkönnyebbülésére a bizonyítványokba az év végi matematikajegy került. A botránynak ezzel még nem volt vége, hiszen fizikából és kémiából (ezeket a matematikával egy napon tartották) új tételsort állítottak össze, mert azok is kiszivárogtak.

1998-ban a Rádió 1 nem sokkal a matematika érettségi tételek kihirdetése után beolvasta a feladatok megoldókulcsait. Az információáramlás abban az időben más volt, mint manapság (képzeljük el, ha ugyanez mondjuk a legnépszerűbb közösségi oldalon történik), a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tájékoztatása szerint az iskoláktól nem érkezett bejelentés arról, hogy az érettségizők közül bárki hallhatta volna a rádió adását.

A kereskedelmi rádió akkori ügyvezető igazgatója szerint rengeteg kérés érkezett hozzájuk, hogy a tételek megoldásait az írásbeli vége előtt tegyék publikussá, ők pedig csak a maturálókért aggódó szülőket és barátokat próbálták megnyugtatni azzal, hogy a vizsgáról kijövő diákokat a szülők, illetve ismerősök tájékoztathatták a helyes megoldásokról. A tárca az Országos Rádió és Televízió Testülethez fordult az ügyben, ám az ORTT kijelentette, hogy a hatályos törvény nem ad felhatalmazást arra, hogy híradásokat elbíráljanak. A matematika érettségit végül most sem kellett újraírniuk a diákoknak.

2000-ben azzal szembesültek a tanulók, hogy az általuk tavalyról már jól ismert nyelvi teszteket kell idén is megírniuk olasz nyelvből. A fordítási feladatot rejtő boríték kinyitásakor persze kiderült, hogy kapitális hiba történt - írja a Tantrend.hu.

A tárca vizsgálta a tévedés okát, míg végül az oktatási miniszter úgy döntött, hogy nem kell újra megírniuk a tesztet a diákoknak, mondván, a fordítandó szöveg nem egyezett meg az előző évivel. A hírek szerint nem szándékosság történt, valószínűleg figyelmetlenségből került az 1999-sel azonos tesztsor a lepecsételt borítékba. Az OKSZI akkori igazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy hiába az azonosság, különösebb előnyhöz senki nem jutott, ahogy hátrányt sem szenvedtek a tanulók: legkésőbb a fordításnál úgyis kiderül, ha valakinek gyengébb a nyelvtudása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: egy Dunába ugró fiatal zuhanó testét a levegőben kapta el egy rendőr, így megmentette az életét
Egy testkamerás felvételt osztott meg a BRFK, melyen látható, hogyan akadályozott meg két rendőr egy tragédiát vasárnap a Petőfi hídon. Az ő helyzetfelismerésüknek, a lélekjelenlétüknek és fizikai erejüknek köszönhető, hogy a férfit meg tudták menteni.


Megrendítő felvételt osztott meg a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán. A videón egy fiatal ül a híd korlátján. Egy rendőr azonban odaszalad és megmenti a Dunába ugrót. A rendkívüli életmentésről azt írták:

"Ha létezik utolsó utáni pillanat, akkor ez az volt. A 25 éves fiatal zuhanó testét már a levegőben kapta el Szilágyi Zsolt r. törzsőrmester. A testkamerás felvételen látható, hogyan akadályozta meg két BRFK-s rendőr a tragédiát vasárnap kora este a Petőfi hídon."

Június 7-én délután érkezett a riasztás a rendőrségre, hogy valaki a Petőfi hídról a mélybe akar ugrani. A helyszínre érkező két rendőr, "Szilágyi Zsolt r. törzsőrmester és Bajkó József Dávid r. törzsőrmester óvatosan közelítették meg a hídkorláton, lábbal kifelé ülő férfit. Folyamatosan szóval tartották, miközben megpróbáltak egyre közelebb kerülni hozzá".

Egyikük kihasználva, hogy a férfi elfordult, megpróbálta őt elérni. Ám a "férfi ekkor levetette magát a hídról, a rendőr azonban még el tudta kapni az ingénél és a nadrágjánál. Társa azonnal a segítségére sietett".

A férfi a korláton kívül, a víz felett lógott, és nem kapaszkodott semmibe. Miközben a rendőrök próblták megtartani, ő egyfolytában küzdött, kapálózott. "A két rendőrnek így kellett megtartania, majd közös erővel visszahúznia a biztonságot jelentő korláton belülre" - írják.

Majd hozzátették: "Aki próbált már egy álló embert megtartani, tudja, milyen nehéz. Egy zuhanásnak indult, teljes testsúlyával lefelé húzó embert egyetlen fogással visszatartani ennek a sokszorosa".

A rendőrök végül sikeresen megmentették a férfit. "Gratulálunk kollégáinknak a sikeres életmentéshez, a helyzetfelismeréshez, a lélekjelenléthez és ahhoz az emberfeletti fizikai erőfeszítéshez, amellyel megakadályozták a tragédiát. Néha valóban másodperceken múlik egy ember élete" - áll a bejegyzésben.

A videó itt látható.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Mondta, hogy fázik, remegett” - többen rohantak segíteni a kollégium ötödik emeletéről kizuhanó fiúnak
Egy 16 éves fiú esett ki egy székesfehérvári kollégium ötödik emeleti ablakából, de eszméleténél volt, amikor rátaláltak. A tűzoltók hordágyon hozták le egy tetőről, a mentők kórházba szállították.


„Nagyon fázom” – mindössze ennyit mondott az a 16 éves fiú, aki vasárnap éjjel kizuhant egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről. A diák egy fedett folyosó tetejére zuhant, de csodával határos módon eszméleténél volt, amikor a segítség megérkezett – számolt be róla az RTL Híradó.

A drámai eseményeket a szemben lévő egyetemi kollégiumból is észrevették, lakói azonnal tárcsázták a segélyhívót. A helyszínen egy tetőn fekvő, remegő fiút találtak.

„Azt láttuk, hogy a fiú már a tetőn feküdt, a szaktársam beszélt hozzá, kérdezte, mi a baj. Mondta, hogy fázik, látszott, hogy remegett. A tűzoltók és a mentők végezték a dolgukat” – mesélte a riportban egy szemtanú.

A tűzoltók egy kosaras kocsival emelték le a sérültet. Egyikük elmondta, a jármű kosarához rögzítették a hordágyat, és arra fektették a fiút, hogy biztonságban lehozhassák.

A mentők a helyszínen ellátták: csillapították a fájdalmát és a vérzését, majd az egész testét rögzítették, mert a fejsérülés mellett belső sérülések gyanúja is felmerült.

A fiút ezután a sürgősségi osztályra szállították, ahol az ismerősei szerint egy műtéten is átesett. A rendőrség vizsgálja a zuhanás körülményeit, de eljárást egyelőre nem indítottak.

Az informatikát tanuló fiúról a kollégista társai azt mondták, az utóbbi időben nem látták szomorúnak vagy depressziósnak.

Az esetre az oktatásügyi miniszter is reagált. Lannert Judit közölte, a fiú életben van, de az ügy súlyos problémára hívja fel a figyelmet.

A miniszter szerint az eset rávilágít, hogy „a gyermekek és a diákok a legsúlyosabb mentális terheikkel is magukra maradnak”.

Lannert hozzátette, a korábbi, intézményközpontú gondolkodás helyett a gyermekeket középpontba helyező szemléletre van szükség.

A Hintalovon Alapítvány pszichológusa, Stáhly Kata egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy egyre rosszabb a gyerekek mentális állapota. A szakember szerint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány adatai riasztó tendenciát mutatnak.

„Az elmúlt öt évben meghatszorozódott azoknak az eseteknek a száma, amikor a gyerekek önsértéssel vagy saját maguk ellen forduló agresszióval jelentkeznek náluk; ez nagyon kiugró szám. Hasonlóan kiugró a gyerekek mentális egészségével kapcsolatban az öngyilkossági gondolatok előfordulása” – mondta a pszichológus.

A székesfehérvári esettel kapcsolatban a tankerület közölte, hogy megszervezték a pszichológiai segítségnyújtást a kollégium tanulói számára. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pedig jelezte, az önkormányzat minden segítséget megad a családnak, ha ezt igénylik.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Vízbe fulladt a strandon egy ötéves kisfiú – anyja nem figyelt rá, az úszómesterek nem vették észre, hogy fuldoklik
A Fővárosi Főügyészség a 34 éves anya és a két fiatal úszómester ellen is vádat emelt a 2024-es haláleset miatt. A vád szerint a szülői és a szakmai felügyelet hiánya vezetett a gyermek tragédiájához egy budapesti strandon.


Egy két évvel ezelőtt vízbe fulladt ötéves kisfiú halála ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség: a gyermek 34 éves édesanyja és a medencét felügyelő, 20 és 22 éves úszómesterek állnak bíróság elé a budapesti strandon történt eset miatt.

A vádirat szerint a Magyarországon élő iráni nő és ötéves kisfia 2024. június 8-án mentek strandolni, ahol az anya egyik barátnőjével és annak fiával találkoztak. A plédjeiket a kültéri medencéktől több tíz méterre, egy füves részen terítették le, a barátnők nagyrészt ott beszélgettek. Ezalatt a gyerekek többször is felügyelet nélkül játszottak a babaúsztatóban és a strandmedence környékén.

A délután folyamán az úszni nem tudó kisfiú egy felfújható strandlabdával a kezében beugrott a medencébe, a labda azonban azonnal kifordult alóla. A gyermek elmerült, és kapálózva próbált a felszínen maradni.

A medencénél az ügy további vádlottjai, egy 20 és 22 éves testvérpár látta el az úszómesteri feladatokat. Az ügyészség szerint azonban megszegték a munkaköri kötelezettségüket,

részben a medencének hátat fordítva nem figyelték, mi történik a vízben. Emiatt nem vették észre a fuldokló gyereket, akit végül egy fürdőző fedezett fel, és szólt a 20 éves úszómesternek.

Ő azonnal megkezdte az újraélesztést, amit több strandalkalmazottal együtt a mentők kiérkezéséig folytatott, de a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn közölte, hogy gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja az anyát, míg a két úszómesternek halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelnie.

„A szülő azzal a magatartásával, hogy gyermekét felügyelet nélkül hagyta játszani a strandmedence környékén, elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést, ami a sértett halálához vezetett” – írják a közleményben.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság mindhárom vádlottat ítélje felfüggesztett szabadságvesztésre, az úszómestereket pedig tiltsa el a foglalkozásuktól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egyszer csak kiemelték az ájult, alélt kisfiút a vízből” - az 5 éves gyerek halála miatt édesanyjára és a két úszómesterre is felfüggesztett börtönt kérnek
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a két éve az Újhegyi Strandon vízbe fulladt kisfiú ügyében az anya és két úszómester ellen. Az anyát emberöléssel, az úszómestereket halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.


Napra pontosan két éve fulladt a medencébe egy ötéves kisfiú a kőbányai Újhegyi Strandon, most pedig bíróság elé állítják az édesanyját és a két úszómestert is.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn emelt vádat a tragédia miatt, amelyben mindhárom érintett felelősségét firtatják – számolt be róla az RTL Híradó.

A tragédia napján a kisfiú szinte végig a babamedencénél játszott, többnyire felügyelet nélkül, miközben az édesanyja a medencétől távolabb, a füves részen beszélgetett egy barátnőjével.

Már épp pakoltak, hogy hazainduljanak, amikor a gyerek – aki nem tudott úszni, és tudta, hogy tilos neki – egy felfújható strandlabdával beugrott a 140 centiméter mély nagymedencébe.

A labda kifordult alóla, a kisfiú pedig kapálózni kezdett a vízben. A strandon egy testvérpár dolgozott úszómesterként váltásban, de

a vádirat szerint többször is hátat fordítottak a medencének, ezért nem vették észre a fuldokló gyereket.

A hatalmas bajt a strandolók észlelték: egy férfi vette észre a víz alatt a kisfiút, kiemelte, és egy nő karjába adta, mert azt hitte, ő az édesanyja. Bár nem ő volt, a nő azonnal segítségért kiáltott. A 20 éves úszómester ekkor rohant oda, és rögtön megkezdte a gyerek újraélesztését.

„Mi csak annyit láttunk, hogy egyszer csak kiemelték az ájult, alélt kisfiút a vízből, és a strand területén a vízimentő és az elsősegélynyújtó azonnal elkezdte az újraélesztést. Folyamatosan próbálkoztak” – mondta el egy szemtanú.

A mentők a helyszínen átvették az újraélesztést, és sikerült is stabilizálni a kisfiú állapotát, de néhány nappal később a kórházban meghalt. Az ügyészség szerint a gyerek haláláért az anya és az úszómesterek is felelősek. Az anyát gondatlanságból elkövetett emberöléssel, a két úszómestert pedig halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják – közölte Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a vádlottakra, az úszómestereket pedig a foglalkozásuktól is eltiltanák.


Link másolása
KÖVESS MINKET: