Így tanítanak a bolygó másik oldalán
Közben barátnőik is külföldre vándoroltak és sok külföldön élő magyar anyukával is megismerkedtek az elmúlt években. Mindenkinek olyan egyéni, olyan kalandos történetei voltak a gyerekei iskoláiról, gyerekeikről, hogy elhatározták, felteszik a történeteket egy blogba.
Az alábbi interjú a bolygó másik oldalára földrajzilag a Föld legelszigeteltebb államába, Új-Zélandra repít el minket. Új-Zéland egy olyan ország, amely támogatja a kreativitás kibontakozását és a kereteken túllépő gondolkodásmód, szemlélet kialakítását. Így aztán teljesen természetes, hogy az oktatáshoz is nagyon innovatív módon közelítenek. A beszámolót Jemimah-tól kaptuk, aki egy új-zélandi barátunk. Köszönjük!
Pedagógus családban nőttem fel, mindkét szülőm tanárember. A társadalomnak azon kicsi, de nem jelentéktelen részéhez tartozom, akik nem az állami oktatási rendszerben tanultak. Még így is, hogy az általánostól eltérő módon folyt az oktatásom, a társaim és én gond nélkül tudtunk felvételizni állami egyetemekre, majd sikeresen beléptünk a munkaerő piacra. Természetesen az iskolába járás, mint olyan, még mindig teljesen normális, megszokott dolog a legtöbb új-zélandi gyerek számára. Kapcsolatban voltam az egyik helyi általános iskola tanárával (aki 5-12 év közötti gyerekeket tanít), aki elmondta, hogy jelenleg az iskolákban miként folyik a tanítás és hogy a tanárok új generációja hogyan formálja az új-zélandi iskolákat.
Az új-zélandi iskolák egyik nagy előnye a rugalmasságukban rejlik, ami úgy tűnik hogy évről évre csak tovább növekszik. A tanárokat arra ösztönzik, hogy a saját osztályuk tantervét, tananyagát úgy alakítsák ki, hogy az találkozzon a diákjaik igényeivel. Ezért aztán az osztály összetételétől függően az egyik tanár metodikája teljesen eltérhet a másikétól, illetve a módszertant is az osztályhoz kell igazítani. A tanároktól elvárják, hogy gyorsan azonosítsák a tanulók igényeit, különösen a kulcsfontosságú alap készségekben, mint az olvasás, írás, matematika, majd olyan megfelelő tanítási tervet kell készíteniük, ami találkozik ezekkel az a tanulói igényekkel.
Sajnos a magas osztálylétszámok miatt, a tanárok a nap minden egyes tanóráján nem tudnak hatékonyan megfelelni az összes diák igényének. Azonban néhány egyéni differenciált fejlesztés biztosítja, hogy minden egyes diák legalább kétszer egy héten a legjobb tanárok segítségével közelebb jusson az adott pillanatban kitűzött céljaikhoz.
Hasonlóképpen, a tanárokra nagy mennyiségű ellenőrzési feladat hárul a tanórák és a tananyag megtervezésekor. A fő kikötés, hogy minden nap tanítani kell olvasást, írást és matematikát. Az ehhez szükséges anyagokkal az oktatási minisztérium ellátja a tanárokat, de ha a tanár talál más, hatékony módszert ezek tanítására, akkor az osztályában szabadon használhatja azokat. Ezeken kívül létezik egy, a tantárgyakra vonatkozó iránymutatási rendszer az "Inquiry Topics" (Megvizsgálandó témák) – ez egy szándékosan széles, nagy szabadságot adó rendszer, hogy a tanárok és a diákok a kedvük szerint vizsgálhassák meg az adott témát. Például a tanár, akivel én beszéltem elmondta, hogy az olimpiai játékok miatt az iskolájában a legnagyobb téma ebben az évben a "GAME ON" (Kezdődjön a játék!). Ezt a tanárok és a diákok számtalan módon tudják interpretálni, a feldolgozás során a téma minden elemére külön fókuszálva készítik el a tananyagot.
Figyelemre méltó a tananyag elsajátításának módja is: vélelmezhetően az új-zélandi osztálytermekben a végső cél az, hogy a tanulók szabadon, önállóan fedezhessék fel az ismereteket, de mint ahogy azt az interjúalanyom elmondta, ez a filozófia nem minden esetben egyezik meg a jelenleg uralkodó szakirodalommal és kutatásokkal. Sok osztályban az órakeret talán egyetlen eleme az alapvető tények bemagolása.
Az idő nagy részében a tanulókat arra ösztönzik, hogy a tudásszintjüktől függően kis csoportokban dolgozzanak, a tanár támogatásával a következő tanulási szint figyelembe vételéve megvitassák az új elképzeléseket és ötleteket. Máskülönben a diákok a munkafüzetektől függetlenül dolgoznak, vagy más előre felépített tevékenységekben vesznek részt.
Mint ahogy a tanár az osztályon belül is óriási rugalmassággal bír, úgy az osztálytermen kívül is nagyon változatos a tevékenysége. Az a tanár, akivel én beszéltem, nem ad házi feladatot. Elmondta, hogy csupán annyit vár el a tanulóktól, hogy hazavigyék a könyvet, amit ők már az osztályban elolvastak és otthon újra olvassák el a szüleikkel vagy a testvéreikkel. Ez a szemlélet abból fakad, hogy hisz abban, a túl sok extra munka értelmetlen, és nem is tükrözi az osztályteremben zajló tanítást. Határozottan úgy látja, hogy a munka felelevenítése és szinten tartása az, ami segít, de a munkalapok kitöltése (amiket általában házi feladatként adnak) nem a leghatékonyabb módja annak, hogy az iskolai munkát kiegészítse. Azonban a diákok szívesen részt vesznek az iskola utáni foglalkozásokon.
Habár Új-Zélandot két-kultúrájú nemzetként szokták emlegetni, a való életben ez sokkal változatosabb, mint csupán csak két kultúra keveredése (legalábbis Auckland-ban, ahol ez a tanár dolgozik). Így csaknem teljes egészében a tanárnak kell kitalálnia, hogyan lehet navigálni, lekötni és tanítani egy multikulturális osztályban. Megjelent egy új hullám a multikulturális kutatásokban, az egyetemeknek van ötletük arra, milyen változtatásokat kell bevezetni ahhoz, hogy biztosak legyenek abban, hogy MINDEN diák eléri és megtapasztalja a sikert. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy még mielőtt a tényleges tanítás megkezdődne, ELENGEDHETETLEN, hogy a tanárok minél több információt szerezzenek a Whanau-ról (Maori kifejezés a „családra”), a történelmükről és a nyelvükről.
Nagyon nehéz kielégíteni a különböző háttérrel rendelkező diákok igényeit, de a tanárok fejében sokféle megoldás lakozik arra, hogy az osztálytermekben minden tanuló identitása érvényesüljön. A tanárok körében a maori és polinéziai őslakos diákokról való gondolkodásban mostanában indult el egy nagy változás. Korábban általános volt az a szemlélet, hogy ezek a tanulók nem nyitottak az akadémikus tudás felé. Az elmúlt században ez volt az a nagyon jellemző ideológia, ami áthatotta az új-zélandi iskolákat, de beszélgetőpartnerem beismeri, hogy még manapság is vannak olyan tanárok, akik így gondolkodnak. Fontos hogy a tanárok képesek legyenek reflektálni és azonosulni az osztályban lévő nagyszámú tanulóval, hogy a saját tanítási stílusa fel legyen töltve elegendő erővel és hajlandósággal arra, hogy ki tudja iktatni, le tudja választani ezeket a különbözőségeket. Ez az a dolog, amin a tanárok új generációja folyamatosan dolgozik.
Végül tanár beszélgetőtársamat azokról a saját tapasztalatairól kérdeztem, amikor még ő volt új-zélandi diák. Azt mesélte, hogy a tananyagot és az iskolát könnyűnek találta, mert ő a domináns kultúrából származik és őt pontosan ennek megfelelően nevelték és tanították. Úgy érezte, hogy az iskola egy csomó lehetőséget biztosított számára.
Ha a Pakeha (fehér) tanulók igényeinek kielégítését nézzük, akkor az új-zélandi iskolák remek munkát végeztek. Azonban most, hogy már ő is tanít, ráadásul egy olyan iskolában ahol a tanulók többsége teljesen különböző kultúrából származik, már belátja, hogy az ő iskolai tapasztalatai nem minden mai diákjának jelentették volna azt a luxust, mint neki és egyáltalán nem lett volna könnyű nekik. De ez egy nagyon lassú folyamat és sok olyan kezdeményezés van, amely elősegíti, hogy az összes tanuló azonos szintű sikert tudjon elérni.
Természetesen, mivel az új-zélandi oktatás nagyon rugalmas, nehéz minden diákra érvényes általános érvényű gyakorlatokat meghatározni. Minden iskola más és még egyazon iskolán belül is a különböző osztályokban a tanár ideológiájától függően különböző tanítási folyamat megy végbe.
Összefoglalásképpen egy idézet attól a tanártól Jemimah Jamestől, akitől a cikk megírásához szükséges információkat kaptam:
Az új-zélandi oktatást világszínvonalúnak tartják, és hajlok rá, hogy egyetértsek ezzel a címkével. De végső soron minden egyes iskola egy önálló intézmény, amelyeket saját kuratóriumuk szervez és irányít. Sok eltérés van az iskolák között, pláne a külvárosokban. Az a jó, ha a sokszínűség, a különbözőség a diákok sminkjében nyilvánul meg, de a rendszer veszélyessé válik, ha a különbözőség az inkompetens menedzsmentből fakad.
Ha tetszett az írás, ne felejts el megosztani!