prcikk: Idős házaspárra támadt egy mentős, bántalmazta és kirabolta őket | szmo.hu
A Rovatból

Idős házaspárra támadt egy mentős, bántalmazta és kirabolta őket

A váci férfit másnap elfogták, ügyében most várható ítélet.


Kedden várható ítélet annak a volt mentős szaképolónak az ügyében, aki 2016. májusában egy idős házaspárt bántalmazott saját otthonukban. A férfi pénzt követelt tőlük, de mivel először ellenálltak, fojtogatni kezdte az asszonyt, végül egy fegyvernek látszó tárggyal kényszerítette őket, hogy a náluk lévő készpénzüket adják át neki.

A férfi mentősként dolgozott, és többször is volt az idős, beteg 90 éves asszonynál és 89 éves férfinél. Az idős emberek még borravalót is adtak neki, mert kedvesnek találták. Ám a támadás napján nem hívásra ment, hanem azért, hogy a pénzüket elvegye.

Mikor megérkezett, megmérte a vérnyomásukat, majd nekiesett a házaspárnak. Derekuknál fogva berángatta őket a hálószobába, a férfit az ágyra szorította, az asszonyt pedig egy gézszalaggal fojtogatni kezdte. Azt követelte tőlük, hogy adják át a pénzüket. De ők ellenálltak, nem akartak fizetni.

Ekkor a támadó egy fegyvernek látszó tárgyat kapott elő, és azzal fenyegetőzött.

A pár megijedt és átadták a pénzüket. Az idős férfi 40, míg felesége 36 ezer forintot adott. A férfi ezek után bezárta őket a szobába és elmenekült.

A Váci napló írása szerint az ügy tárgyalása 2017. novemberében kezdődött. Ezen a vádlott tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal bántalmazta a házaspárt. Az idős embereket már nem tudták kihallgatni, mert nem sokkal a támadás után mindketten meghaltak.

A volt mentős azt állította, hogy nem számított ellenállásra, ezért váratlanul érte őt, hogy az idős asszony ellenkezett. Nem akarta fojtogatni, csak elhallgattatni szerette volna. A kiérkező mentősök azonban piros csíkot találtak a nyakán, ami akár fojtogatástól is származhatott.

Azt is tagadta az elkövető, hogy fegyver lett volna nála. Azzal védekezett, hogy az idős emberek a mobilját nézhették fegyvernek, mert az volt a kezében.

Tudta, hogy be fogják azonosítani, mivel nem viselt maszkot. Bár bement dolgozni, de

„Egész nap ezen járt az agyam, illetve tudtam, hogy a rendőrség nyomoz, úton vannak. Tudtam, hogy ennek értelme nem sok volt. Gondoltam, hogy munka után bemegyek a váci rendőrkapitányságra, és feladom magam”

– mondta a férfi. Mire egy esetről visszaért az állomásra, a rendőrség már ott várta - írta a Híradó.hu.

A férfinak két házasságból két gyermeke van, válása után pszichiátrián kezelték, mert idegösszeomlása volt. Pár éve felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték közveszéllyel fenyegetés miatt.

Mostani tettének okát azzal indokolta, hogy nagy összegű tartozása volt. Egy családi vállalkozáshoz vett fel hitelt, de nem tudta fizetni.

Mentős társai kedvelték, elmondásuk szerint sok embernek segített, emberek életét is megmentette. Nem tudtak a problémáiról, magába fordulónak ismerték meg.

Az ítélet kedden várható - írta a Borsolnline.

Címlapkép: illusztráció


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak elkezdtem sikítozni" - Borzalmas részletekről számolt be Sárisápon elrabolt 10 éves kislány
A kislányt az utcáról rabolta el egy férfi, aki meg akarta erőszakolni, majd fojtogatta is. Azonban a gyerek apja rájuk talált, hála a kislány mobiljára telepített nyomkövető alkalmazásnak.


„Azt mondta, hogy sajnos meg kell, hogy öljelek. Én odatettem a négy ujjamat, kifeszítettem a kötelet, hogy ne fulladjak meg." - így emlékezett vissza a szörnyű támadásra a 10 éves sárisápi kislány az RTL Híradó tudósítása szerint. A gyerek döbbenetes részletességgel beszélt arról, min ment keresztül, miután tavaly februárban iskolába menet elrabolta egy helyi férfi. Támadója egyszer sem nézett rá a bíróságon bemutatott videóra. Végig lehajtott fejjel, a földet bámulva hallgatta a gyereket.

2025 februárjában szabadult a börtönből, ahol több mint másfél évet ült lopás miatt. Hajléktalanként élt a faluban. Ekkor figyelt fel a kislányra, akit naponta többször is látott. Egy nap elhatározta, hogy közösül a gyerekkel, majd, hogy ne tudjon beszélni róla, megöli. A támadás napján az iskolához vezető úton várt áldozatára.

„A vádlott a sértett háta mögé ment, majd elkapta. Hátulról befogta a sértett száját – a sértett épp a barátnőjével videóhívást folytatott –, és felszólította, hogy tegye le a telefont, nem fogja bántani. A sértett eleget tett a kérésnek, a kapcsolat megszakadt." - idézte fel az ügyész.

A kislány kétségbeesetten próbált szabadulni. „Csak elkezdtem sikítozni, nem mondtam semmit; csak üvöltöztem, hátha valaki meghallja, de senki sem hallotta."

Az az osztálytársa értesítette a szülőket, akivel videón beszélt. Ők a polgármester segítségét kérték. Polgárőrök, rendőrök, önkéntes- és hivatásos tűzoltók kezdték keresni a kislányt. Mindent tűvé tettek érte, a falut és a környéket is átkutatták. Eközben a gyerek támadója borzalmas dolgokat művelt vele. Meg akarta erőszakolni, de mivel a kislány ellenállt, fojtogatni kezdte. Először a kezével, később a nála lévő zsinórral.

A gyerek halottnak tette magát, mire a férfi háromszor fejbe vágta, majd megragadta és elindult, hogy magával vigye az otthonába. Ekkor talált rájuk az apa és a polgármester, akik a kislány telefonján lévő követő alkalmazás segítségével bukkantak a nyomára.

„Amikor úgy döntött, hogy egyedül szeretne iskolába járni, mondtam, hogy jó, akkor kapcsoljuk be ezt a nyomkövető alkalmazást is, ami az alkalmazáson belül van. Így történt" - mondta az apa.

Az anyja a tárgyaláson arról beszélt: sosem fogja elfelejteni, miként kapta vissza gyermekét.

„Teljesen át volt fázva, remegett, kócos volt a haja. A szemei be voltak dagadva – nem tudom, a sírástól-e, vagy, ahogy később mondták, valószínűleg a fojtogatástól –, és lila pöttyök voltak az arcán."

Az ügyészség azt szeretné, hogy ha a férfi beismeri tettét, ítéljék 23 év fegyházbüntetésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Börtönre ítélték a nagymamát, aki az ajtóba verte egy pécsi gyerekorvos fejét, miután branült ültetett az unokája halántéki vénájába
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt ítélték el azt a nőt, aki egy pécsi gyermekorvost bántalmazott. A támadó a segítségére siető ápolónőt is fojtogatta, az ítélet nem jogerős.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 08.



Első fokon két év börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Járásbíróság szerdán azt a nőt, aki egy pécsi klinikán rátámadt egy gyermekorvosra és egy ápolóra.

A bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és két rendbeli könnyű testi sértés miatt, halmazati büntetésként szabta ki a börtönévet

– írja az MTI a Pécsi Törvényszék közlése alapján.

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, az ügyész pedig a büntetés súlyosításáért fellebbezett.

Az eset 2024. október 2-án, az esti órákban történt, amikor a nő megjelent a klinika egyik osztályán.

Azt hitte, hogy a szeptemberben született unokáján a törvényes képviselő engedélye nélkül végeztek orvosi beavatkozást, ezért emelt hangon, trágár szavakkal kérte számon az ügyeletes gyermekorvost. A vita odáig fajult, hogy a nő a szidalmazás közben nyakánál fogva ragadta meg az orvost, majd a fejét az orvosi szoba ajtajába verte.

Az orvos segítségére egy ügyeletes szakápoló sietett, akinek köszönhetően a doktornő be tudott menekülni az orvosi szobába, hogy rendőri segítséget kérjen.

A támadó ekkor az ápolónőt ragadta torkon és megszorította a nyakát. A nőt végül egy harmadik dolgozó, egy másik szakápoló fékezte meg. A rendőrök mintegy húsz perccel az orvost ért támadás után, a bejelentés alapján intézkedtek a helyszínen.

A bíróság közleménye szerint a csecsemő halántéki vénájába azért vezettek branült, mert felmerült a gyanúja, hogy az édesanyja révén herpes simplex vírussal fertőződhetett, a beavatkozás pedig a gyermek folyamatos gyógyszerrel való ellátását könnyítette meg.

A bántalmazás következtében a gyermekorvos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, nyakán és hajas fejbőrén zúzódások keletkeztek, míg az ápolót horzsolások érték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Odahamisította a NAV, hogy korrupciós pénz - állítja az ukrán Oschadbank a reggel közzétett pénzszállítós videóról
Az ukrán Oschadbank szerint a NAV manipulálta a pénzszállítóikról készült videó feliratát. Dezinformáció miatt perelnek, mert a „korrupciós pénz” kifejezés szerintük nem hangzik el az eredeti felvételen.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 08.



Az ukrán állami Oschadbank azzal vádolja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy manipulálta a pénzszállítóikról készült videó magyar feliratát, ezért dezinformáció terjesztése miatt jogi lépéseket helyeztek kilátásba. A bank szerint a NAV következtetései egy mesterségesen hozzáadott kifejezésen alapulnak, amely a hangfelvételen nem is szerepel.

„A magyar közönség számára történő közzétételhez magyar feliratokat helyeztek rá, amelyekhez hozzáadták a hangfelvételen nem szereplő »korrupciós pénz« kifejezést is” – áll a bank közleményében, amelyről az ukrán Європейська правда is beszámolt.

A vita azután robbant ki, hogy a NAV szerdán közzétett egy videót, amelyen állításuk szerint a pénzszállítmányt felügyelő egykori ukrán titkosszolgálati vezérőrnagy egy benzinkúti vécében hamisít iratokat, miközben társai korrupciós pénzről beszélnek. A hatóság közleménye szerint a lefoglalt eurós bankjegyek frissen nyomtatottak, azokat az olasz jegybank bocsátotta ki, a szállítások hátterében pedig az ukrán bank mellett egy lengyel és egy gibraltári pénzintézet is fellelhető.

Az Oschadbank szerint a NAV által bemutatott felvétel valójában archív, egy évvel ezelőtt, tavaly március 10-én rögzítették Bécs közelében.

Magyarázatuk szerint a jármű inverterének meghibásodása miatt kellett megállniuk, hogy ki tudjanak nyomtatni egy dokumentumot, amit a csoportvezető a helyszínen pecséttel hitelesített.

A bank szerint ez bevett gyakorlat. Az ukrán fél most az összes jogellenesen lefoglalt eszköz azonnali visszaszolgáltatását követeli, és bejelentették, hogy egy vezető nemzetközi auditáló céget is bevontak az eljárásaik megfelelőségének igazolására.

Az ügy március elején kezdődött, amikor a NAV és a Terrorelhárítási Központ munkatársai Magyarországon megállítottak két, az Oschadbankhoz köthető páncélozott pénzszállítót. A járművekben 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat találtak, amit pénzmosás gyanújával lefoglaltak. A páncélautókat később a hatóság visszaadta, de a készpénz és az arany továbbra is Magyarországon maradt.

Az ügyet Orbán Viktor miniszterelnök is kommentálta, aki szerint a nyomozás felderítette, hogy Ukrajnából dollármilliárdokat szállítottak Magyarországon keresztül nyugatra. A kormányfő úgy vélte, a pénzek nagy részét Amerikába utalták a demokratáknak, Donald Trump ellenfeleinek.

Szerinte „Volodimir Zelenszkij ukrán arannyal és dollárral fizet azoknak, akik támogatják Ukrajna háborúját”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kettős gyilkosság gyanúsítottját mentette ki a tengerből egy gyanútlan floridai nő
A 64 éves Jesse Scott Ellis a gyanú szerint egy könyvtár parkolójában lőtte le feleségét és annak partnerét. A férfi ezután a tengerbe menekülhetett, ahol később bajba került.


Egy floridai nő a tengerbe rohant, hogy megmentsen egy fuldokló férfit. Csak később derült ki, hogy a rendőrség szerint egy kettős gyilkos életét mentette meg.

A drámai jelenetnek véres előzménye volt, ami néhány órával korábban, a város egy másik pontján történt.

Március 24-én kora reggel a Vero Beach-i megyei könyvtár parkolójában két embert több lövéssel meggyilkoltak.

Az áldozat a 49 éves Stacie Mason és az 56 éves Danny Ooley volt, mindketten az Indian River megyei önkormányzatnál, a közmű- és útfenntartási osztályon dolgoztak.

A nyomozók a kamerafelvételek alapján hamar azonosították a gyanúsítottat: a 64 éves Jesse Scott Ellis-t, Mason férjét.

A pár 13 évig volt házas, de már külön éltek, elindították a válást, és éppen a közös otthonukat árulták. A hatóságok szerint Mason és Ooley között romantikus kapcsolat lehetett, így a szenvedélyből elkövetett bűncselekmény sem kizárt.

A rendőrség azonnal hajszát indított Ellis után. Kora délután megtalálták a férfi autóját, amelyben vizes ruhákat, egy üres fegyvertokot, egy cetlit és Ellis személyes iratait találták meg.

A rendőrök nyomkövető kutyákkal fésülték át a közeli erdős és parti részeket, és arra figyelmeztették a lakosságot, hogy ne közelítsék meg a férfit, hanem azonnal hívják a 911-et.

Ugyanezen a reggelen, nem messze a gyilkosság helyszínétől, egy Belinda nevű nő sétált a Riomar Beach-en, amikor segítségkérést hallott. A nő a helyi tévének elmondta, mit tapasztalt.

„Halk ‘segítség, segítség, segítség’ kiáltást hallottam. Odaneztem, és láttam valakit… bajban” – mesélte. Azonnal a vízbe rohant, és azt tanácsolta a férfinak, hogy feküdjön a hátára, és hagyja, hogy a hullámok vigyék, majd partra segítette.

A parton a kimerült férfi furcsa dolgokat mondott. Belinda kérdésére, hogy jól van-e, a férfi így felelt: „Nem, kimerült vagyok. Sosem mennék ki még egyszer ilyen messzire”. Majd hozzátette: „Azt hiszem, hosszú szabadságra megyek.”

Belinda később megtudta, hogy a rendőrség szerint a megmentett férfi a körözött gyilkos. Ennek ellenére ma is segítene, bár azonnal hívná a rendőröket.

A közösséget megrázta a tragédia, a két köztisztviselőként dolgozó áldozatot a napokban nyilvános megemlékezéseken búcsúztatták. Eközben az embervadászat folytatódik. Jesse Scott Ellis ellen kétrendbeli, előre kitervelt emberölés miatt van érvényben elfogatóparancs. A rendőrök továbbra is keresik a férfit, de a pontos motiváció és a gyilkosságok részletei még nem tisztázottak.

A hatóságok ismételten felhívják a figyelmet, hogy a gyanúsított veszélyes lehet, ezért aki látja, ne lépjen kapcsolatba vele, hanem értesítse a rendőrséget.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk