Idegenrendészeti őrizetbe került át a dél-koreai „kriptokirály” Montenegróban – még nem döntötték el, kinek adják ki
Do Kvon blokklánccége, a Terraform 2022-ben omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek.
A montenegrói idegenrendészet vette őrizetbe a dél-koreai "kriptokirályt" szombaton, azt követően, hogy Do Kvon letöltötte a közokirat-hamisítás miatt rá kiszabott börtönbüntetését - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A podgoricai felsőbíróság március elején döntött arról, hogy Szöulnak adják ki a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítóját, az ítélet ellen azonban a védői fellebbeztek, ezért továbbra is arra vár, hogy a montenegrói hatóságok eldöntsék: Dél-Koreának vagy az Egyesült Államoknak adják-e ki.
Do Kvon ügyvédje, Goran Rodic közölte, hogy a bírósági ítélet szerint a kiadatást szabadlábon várhatta volna meg, az idegenrendészet a bírósági döntés megkerülésével tartja fogva.
Do Kvont és társát, a Terraform pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsunt tavaly március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre készültek felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal utazott volna. Tavaly júniusban közokirat-hamisítás miatt mindkettőjüket négy-négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Podgoricában.
Közben a montenegrói igazságügyi minisztériumhoz az Egyesült Államoktól és Dél-Koreától is érkezett kérelem az elítéltek kiadatására. A montenegrói igazságügyi szervek az utóbbi néhány hónapban többször is módosították döntésüket arról, hogy Washingtonnak vagy Szöulnak adják-e ki a férfit. Hon Csang Dzsunt február elején kiadták Dél-Koreának.
Do Kvon blokklánccége 2022-ben omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek. A "kriptokirály" korábban ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte.
A montenegrói idegenrendészet vette őrizetbe a dél-koreai "kriptokirályt" szombaton, azt követően, hogy Do Kvon letöltötte a közokirat-hamisítás miatt rá kiszabott börtönbüntetését - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
A podgoricai felsőbíróság március elején döntött arról, hogy Szöulnak adják ki a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítóját, az ítélet ellen azonban a védői fellebbeztek, ezért továbbra is arra vár, hogy a montenegrói hatóságok eldöntsék: Dél-Koreának vagy az Egyesült Államoknak adják-e ki.
Do Kvon ügyvédje, Goran Rodic közölte, hogy a bírósági ítélet szerint a kiadatást szabadlábon várhatta volna meg, az idegenrendészet a bírósági döntés megkerülésével tartja fogva.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.
Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.
A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.
A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.
A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.
Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.
Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 23-án éjjel a rendőrök a 4-6-os villamos vonalán igazoltatták K. Ramónát. A 21 éves nő néhány megállóra volt attól a helyszíntől, ahol hetekkel korábban egy idős asszonyt bántalmazott. A nyomozók súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki, a fiatal nő beismerő vallomást tett, írta a police.hu.
A rendőrség beszámolója szerint a támadás július végén történt a Mester utcai villamosmegállóban.
A fiatal nő előbb megütötte a 72 éves asszonyt, majd a táskájánál fogva lerángatta a villamosról. Az idős utas a földre esett, és súlyos sérüléseket szenvedett.
A támadó a helyszínről elmenekült, de a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk. Végül egy éjszakai ellenőrzés során fogták el a VIII. kerületben.