KÉK HÍREK

Húsz gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot is érintő tízmilliárdos vesztegetési ügynek

Hét ember közülük a minisztérium jelenlegi vagy volt tisztviselője.


Április végén öt embert őrizetbe vettek egy vesztegetési ügyben, amiben a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség dolgozói érintettek. A gyanú szerint az elkövetők részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tíz milliárd forint.

Később az is kiderült, hogy

a lefoglalt pénz nagy részét – 190 millió forintot – egyetlen kormánytanácsosnál találták,

aki a Pénzügyminisztériumban, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságán dolgozott. A pénzről azt állította, hogy az édesanyja vagyona, amit kezelésre, használatra, megőrzésre vett át tőle

Az ügy kapcsán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő április 21-én nyújtott be írásbeli kérdéseket Polt Péternek. A legfőbb ügyész pénteken válaszolt a politikusnak. A Népszava ez alapján azt írja, hogy továbbra is két állami szerv, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség érintett az ügyben, a nyomozást végző főügyészség a mai napig

20 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül 12 személy gazdálkodó szervezet képviselője, 7 pedig jelenlegi vagy volt minisztériumi tisztviselő.

Arra a kérdésre, hogy az ügyben pontosan melyik uniós projekteket érntitettek nem válaszoltak, mondván, „a nyomozás jelen szakaszában, a büntetőeljárás érdekeire figyelemmel egyelőre nem adható tájékoztatás”.

A legfőbb ügyész az ellenzéki képviselő kérdésére most arra is kitért, hogy a nyomozás nem az Európai Csalás Elleni Hivatal jelzésére, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél Alföldi Bűnügyi Igazgatóság feljelentésére indult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a 22 hónapos miskei kislány holttestét, gyilkosságra gyanakszik a rendőrség
Az eset körülményeire tekintettel a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.
Fotó: Unsplashed - szmo.hu
2025. szeptember 02.



A Kalocsai Rendőrkapitányság körözési eljárást indított 2025. szeptember 1-jén egy majdnem 2 éves miskei lány eltünése ügyében. A gyermek keresésében rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek is részt vettek.

A kislány holttestét az esti órákban találták meg - írta a police.hu. Az eset körülményeire tekintettel a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtaláltuk a meggyilkolt kislány nagyapját – nemrég sztrókot kapott, ezt mondta unokája haláláról
Korábban még képes volt anyagilag támogatni az unokáikat nevelő édesanyát, azonban amióta sztrókot kapott, már nem tudott segíteni.
SZMO/Fotó: Police.hu - szmo.hu
2025. szeptember 02.



Telefonon sikerült elérni a Miskén eltűnt, majd holtan előkerült kislány, Kneisz Hanna Adrienn nagyapját. Bemutatkozás után a telefonban az idős ember csak annyit tudott mondani elcsukló hangon: „Az unokám!”

Az ő fia ugyanis Adrienn vér szerinti apja, akitől már jó ideje különvált az édesanya. Emiatt a Simontornyán feleségével, a kislány nagymamájával élő férfi nem tudott közelebbi részletekkel szolgálni.

A kapcsolattartásról azt mondta:

„A lánnyal szoktunk [időnként beszélni], csak nem tudunk már úgy pénzt adni, ahogy szoktunk. Én is csak itt nyomorgok. Fiam tart el meg a lányom.”

A megrendült nagyapa hangja itt újból elcsuklott.

Annyit még megtudtunk, hogy ők sokat nem hallottak J. Dávidról, nem is ismerték, és hogy milyen ember volt, „nem akar hülyeségeket mondani”.

A beteg nagyszülő nemrégiben sztrókot kapott, ezután érte ez a csapás is.

J. Dávidot a rendőrség nagy erőkkel keresi, miután alaposan gyanúsítható azzal, hogy ő ölte meg a 22 hónapos kislányt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Miskei gyerekgyilkosság: elfogták J. Dávidot, aki megölte a kislányt a gyanú szerint
J. Dávidot délelőtt 11 órakor kapták el. A férfi az édesanya élettársa volt, hétfőn a kislánnyal együtt tűnt el.


Mint arról korábban írtunk, egy 24 éves férfit keresett nagy erőkkel rendőrség, akit a miskei 22 hónapos kislány meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfi az édesanya jelenlegi élettársa volt.

A kislány holttestét az esti órákban találták meg. Az eset körülményeire tekintettel a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.

A férfit 2025. szeptember 2-án 11 órakor fogta el a rendőrség Miskén.

J. Dávidot emberölés miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hajtóvadászat: Egy 24 éves férfit üldöz a rendőrség, ő ölhette meg a miskei kislányt
A nyomozók egy konkrét személyt keresnek: a gyermek édesanyjának új párját.


Mi is megírtuk, hogy a rendőrök hétfő este szörnyű felfedezést tettek a Bács-Kiskun vármegyei Miskén: holtan találtak rá egy alig kétéves kislányra. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás, a hatóságok egy férfi után nyomoznak.

A 22 hónapos, szőke hajú, kék szemű kislányt először eltűntként keresték. Rendőrök, polgárőrök, önkéntesek és speciális egységek indultak a nyomába, minden erejüket bevetve. Végül az esti órákban találták meg, de a kislány már nem élt.

A rendőrség közölte, hogy emberölés miatt nyomoznak, és hozzátették: „a szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak”.

A Blikk információi szerint a nyomozók egy konkrét személyt keresnek: a gyermek édesanyjának új párját, J. Dávidot. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a 24 éves férfi ellen, akit emberölés gyanújával köröznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk