Paprikaspray-vel támadtak az utasokra, 21 embert kellett ellátni a londoni Heathrow repülőtéren
Pánik tört ki vasárnap reggel a londoni Heathrow repülőtér 3-as termináljának parkolójában, miután egy csoport férfi paprikaspray-vel támadt az ott tartózkodókra.
A Metropolitan Police tájékoztatása szerint a támadás reggel 8 óra 11 perckor történt a többszintes parkolóházban. A hatóságok gyorsan a helyszínre értek, és egy férfit testi sértés gyanújával azonnal őrizetbe vettek, társai azonban elmenekültek, utánuk jelenleg is hajtóvadászat folyik.
Peter Stevens rendőrparancsnok tisztázta a körülményeket, cáfolva a kezdeti félelmeket.
– közölte a Metropolitan Police.
A mentőszolgálat jelentős erőkkel, köztük veszélyes anyagokra szakosodott egységekkel vonult ki. A szóvivőjük megerősítette, hogy számos beteget elláttak, de szerencsére senki nem szenvedett életveszélyes vagy maradandó sérüléseket. A tűzoltók is részt vettek a mentésben, ők délelőtt fél 11 után fejezték be a munkát. Bár a 3-as terminál az események alatt is nyitva maradt, a környéken komoly közlekedési fennakadások alakultak ki.
A repülőtér vezetése a közösségi médiában igyekezett tájékoztatni az utazókat a kialakult helyzetről. „Csapataink a sürgősségi szolgálatokkal együttműködve reagálnak a 3-as terminál parkolójában történt incidensre. Az utasoknak azt javasoljuk, hogy szánjanak több időt az utazásra” – írták az X-en.
A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a szökésben lévő gyanúsítottakat, és kérik a lakosságot, hogy aki szemtanúja volt az esetnek, jelentkezzen. A támadás eszközével kapcsolatban fontos körülmény, hogy az Egyesült Királyságban a paprikaspray birtoklása és használata szigorúan tilos. Az 1968-as lőfegyverekről szóló törvény tiltott fegyvernek minősíti azokat az eszközöket, amelyeket ártalmas folyadék, gáz vagy egyéb anyag kilövésére terveztek, így ezek civil kézben tartása is bűncselekménynek számít.
Via Guardian