KÉK HÍREK
A Rovatból

Hányást, hasmenést és kiütéseket okozott többeknél az épülő iváncsai akkumulátorgyár területén levegőbe került anyag

Az incidens hétfőn történt, és sajtóinformációk szerint a rosszul lett munkások védőruha nélkül dolgoztak különféle nehézfémekkel.

Link másolása

Többtucatnyian rosszul lettek az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték azt hétfőn. A rendőrség nyomozást indított az ügyben – írja a Szabad Európa.

A lap információi szerint az incidens az épülő gyár Elektród nevű részlegében történt.

Itt valamilyen anyag került a levegőbe, amit aztán többen belélegeztek, és rosszul lettek tőle. A tünetek között hányás és hasmenés is szerepelt, illetve többeknek kiütései lettek.

A Szabad Európa úgy tudja, mielőtt a munkások rosszul lettek, védőruha nélkül dolgoztak nehézfémekkel, például kobalttal és a nikkellel. Az érintetteket orvosi kivizsgálásra küldték, a gyár vezetése pedig hírzárlatot rendelt el.

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta, egyelőre annyit tudnak, hogy valami rendellenesség biztosan történt az épülő iváncsai akkumulátorgyárban.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Szabad Európa megkeresésére ezt írta: „Az említett ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt folytat eljárást. A folyamatban lévő büntetőeljárásról – az eljárás jelenlegi szakaszában – nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy maszkos kartelltagok a halálba kísérnek hat kamaszfiút Mexikóban
Hét gyereket raboltak el Mexikóban, a felvételt a szüleiknek küldték el, majd megöltek hatot, egyet félig agyonverve találtak meg.

Link másolása

Mexikói kartelltagok videót készítettek arról hogy elvisznek hét elrabolt mexikói kamaszfiút. A 14 és 18 év közötti kamaszok közül hatot holtan, a hetediket pedig félig agyonverve találtak meg. A fiúkról készült videót a szüleiknek küldték el - írta a New York Post. A srácok a videón mezítláb gyalogolnak, a fejükre pedig egy fekete zsákot húztak.

A lenti videó egy mexikói tévén jelent meg, 2.40-nél látszik a kartell felvétele:

Hajnali négy óra körül több autó jelent meg egy farm épületnél, a kartelltagok betörtek, és elhurcolták magukkal a fiúkat, akiknek aztán a holttestét egy kietlen helyen találták meg.

Az egyetlen túlélő kamasz eszméletlen állapotban van, még nem tudták kihallgatni a rendőrök. A videót egyébként a gyerekek szülei adták oda a sajtónak, ezzel is cáfolva a helyi hatóságokat, akik először nem hitték el, hogy elrabolták a fiúkat, vagy egyszerűen csak nem akartak foglalkozni az üggyel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyet halt a férfi, miután lerobbant a kocsija, amire ráborult egy kamion a 8-as főúton
A tehergépkocsi előzést hajtott végre, amikor egy műszaki hiba miatt álló személygépkocsiba rohant. A veszprémi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a személyautó két utasát, de a sofőrt már nem tudták megmenteni.

Link másolása

Szörnyű tragédiáról számolt be a katasztrófavédelem péntek délután.

Felborult, majd egy személyautóra dőlt egy kamion a 8-as főúton, Veszprém térségében. A közleményük szerint a baleset következtében mindkét jármű az árokba borult. A veszprémi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a személyautó két utasát.

A tehergépkocsi előzést hajtott végre, amikor egy műszaki hiba miatt álló személygépkocsiba rohant.

A személyautót vezető férfi azonnal meghalt, a női utasa pedig megsérült a balesetben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meggyilkoltak egy 21 éves fiút Csepelen, egy kaszáló munkás talált rá a holttestére
A BRFK közleménye szerint a volt csepeli kenyérgyár területén egy éppen füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet szeptember 16-án.

Link másolása

Bomló holttestet találtak egy használaton kívüli csepeli gyártelepen. A budapesti rendőrök azonosították az eltűntként keresett elhunytat, s a nyomozás azt állapította meg, hogy a fiatal férfit nyáron ölték meg. A nyomozók már őrizetbe vették a feltételezett tettest és bűntársát.

A BRFK közleménye szerint a volt csepeli kenyérgyár területén egy füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet szeptember 16-án.

A nyomozás eredményeként nagyjából egy héttel később, szeptember 22-én XXI. kerületi lakcímeikről előállítottak két fiatalembert. A nyomozás adatai szerint a 20 éves Sz. Bence és a 25 éves Sz. Krisztián, utóbbi kocsijával idén július 20-án éjszaka a későbbi áldozattal együtt ment a csepeli gyárterülethez, ahol Sz. Bence megkéselte a 21 éves fiatalembert.

Sz. Bencét emberölés bűntett, Sz. Krisztiánt, aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot, bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Az elkövetők lakásaikon megtalálták az áldozat telefonját, laptopját, iratait és más értéktárgyait, Sz. Bencétől pedig az elkövetéshez használt, még mindig véres kés is előkerült.

Mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett, a gyilkosság indítékát még vizsgálják a rendőrök.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tűz volt az akkumulátorfeldolgozóban Szigetszentmiklóson, a Párbeszéd tüntetést szervez
Nemrég szintén egy szigetszentmiklósi üzemben halállal végződő baleset is történt, miközben a társaságot már háromszor bírságolták meg rákkeltő anyagokkal való súlyos veszélyeztetés miatt.

Link másolása

Péntek délután tűz ütött ki a SungEel szigetszentmiklósi egységében, amely jelenleg nem folytat üzemszerű működést.

A lakossági bejelentés alapján a helyszínre érkezett Gér Mihály, a Párbeszéd – Zöldek albertirsai önkormányzati képviselője, aki arra figyelmeztetett, hogy a tűz következményeként mérgező gázok és vegyszerek szabadulhatnak fel az üzemben.

A katasztrófavédelem szerint a jelenlegi információk alapján egy darálógép égett, a tüzet a dolgozók kézi porral oltóval eloltották. A füsttel telítődött üzemcsarnokot tizenöt dolgozó hagyta el, személyi sérülés nem történt. A katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen méréseket végez.

Gér Mihály élőben jelentkezett be a helyszínről a Facebook-oldalán.

Az eset miatt a Párbeszéd Szigetszentmiklóson tüntetést szervez.

Nemrég szintén a szigetszentmiklósi SungEel-üzemben halállal végződő baleset is történt, miközben a társaságot már háromszor bírságolták meg rákkeltő anyagokkal való súlyos veszélyeztetés miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: