A Rovatból

Halálra ítélték a kínai apát, aki kidobta két kisgyerekét a 15. emeletről – párja kényszerítette, hogy megszabaduljon tőlük

A lány addig nem akart feleségül menni a férfihoz, amíg ott vannak az életében az előző házasságából született gyerekek.


Halálbüntetést kapott egy kínai apa és barátnője, miután kidobták a férfi két gyerekét a lakásuk erkélyéről - írja a Daily Mail.

A szörnyű tragédia még tavaly november elején történt Csungkingban.

A gyerekek a társasház 15. emeletéről zuhantak le a földre. A 2 éves kislány azonnal meghalt, de 1 éves öccse is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem lehetett megmenteni az életét.

A gyerekek a 27 éves férfi előző házasságából születtek. Csang Bo még nős volt, amikor viszonyt kezdett új barátnőjével, Je Csengcsennel. Miután elvált feleségétől, úgy egyeztek meg, hogy a kislány az anyjával marad, a kisfiút pedig az apa neveli hatéves koráig. A gyilkosság napján azonban a férfi megkérte exfeleségét, hogy hadd lehessen nála egy napot a kislány is.

Volt párja, Csen Mejlin szerint Csang a gyerekek megölése előtt videóchaten keresztül beszélt barátnőjével, aki felvágta a bőrét a csuklóján, a férfi pedig annyira megijedt, hogy fogta a gyerekeit és ledobta őket az erkélyről. Ezután viszont úgy tett, mintha baleset történt volna: lerohant a lépcsőn, kiment az utcára, majd hisztérikus sírásba kezdett, és még a fejét is beleütötte a falba.

A nyomozók azonban megállapították, hogy ezzel csak leplezni akarta a szándékos gyilkosságot. Bár Csang azt állította, hogy aludt, amikor a gyerekek kiestek az ablakon, és arra ébredt fel, hogy az emberek lent kiabálnak, kiderült, hogy ez hazugság volt.

A helyi média szerint a férfi azért akart megszabadulni a gyerekeitől, mert új barátnője nem akart feleségül menni hozzá addig, amíg gyerekei vannak egy másik nőtől, ráadásul a lány szülei sem nézték jó szemmel, hogy a férfi kétgyerekes apa. A fiatal nő folyamatosan nyomasztotta párját azzal, hogy tegyék el láb alól a kisfiút és a kislányt, míg végül a férfi rászánta magát.

Csang a bíróságon beismerte tettét, amiért sírva kért bocsánatot, és elárulta, hogy azért ölte meg a gyerekeit, hogy új életet kezdhessen Je-vel. Párja ezzel ellentétben többször is tagadta az ellene felhozott vádakat.

"Szavakkal nem tudom leírni, mit éreztem akkor, amikor megtudtam, hogy a gyerekeimet az apjuk kidobta a 15. emeletről. El sem tudom képzelni, mit éreztek a gyerekeim, amikor a tizenötödikről lezuhantak a földre. Kétségbeesettek voltak? Féltek?"

- mondta az összetört anya.

Az ügyben júliusban kezdődött el a bírósági tárgyalás. A kínai sajtóbeszámolók szerint az apát halálra ítélték a gyerekei megöléséért, barátnője pedig szintén halálbüntetést kapott, amiért gyilkosságra kényszerítette a férfit. Azt nem tudni, hogy terveznek-e fellebbezni a döntés ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: