KÉK HÍREK
A Rovatból

Hagyta halálra fagyni terhes barátnőjét az orosz youtuber, mert a követői azt kérték tőle, hogy bántsa őt

Ezer dollárt fizetett egy követője azért, hogy bántalmazza a lányt, aki végül az erkélyen hűlt ki. A férfi még azt is élőben közvetítette, ahogy élettelen párját próbálja felébreszteni.

Link másolása

Letartóztattak egy ismert Youtubert Oroszországban, amiért közvetett szerepet játszott barátnője halálában - írja a Sun.

A Stas Reeflay néven futó férfi élőben jelentkezett be lakásukból, ahol terhes barátnőjével, Valentina Grigojevával tartózkodott. A helyi Baza nevű lap információi szerint

a nézők közül az egyik 1000 dollárt (295 ezer forint) ajánlott a férfinak, ha bántja a nőt. A valódi nevén Sztanyiszlav Resetnyikov erre válaszul fogta barátnőjét, és kizárta a Moszkva melletti településen található lakásuk erkélyére.

A fagypont alatti hőmérsékletet Valentina nem sokáig bírta, hamar kihűlt, barátja pedig csak későn reagált.

A Youtube-on megdöbbentő módon továbbra is elérhető videóban látszik, hogy a férfi a földön rángatja be fehérneműben fekvő barátnőjét, szólongatni, pofozgatni kezdi. Mikor a lány semmire se reagál, akkor hívja a mentőket. A kamerát azonban egyáltalán nem kapcsolja ki, közönségét nem hagyja magára: mikor nem érzi a nő pulzusát, akkor is közvetíti, mi történik. Míg a mentőkre vár, a lányt a földön hagyva húz nagyokat egy pezsgősüvegből és visszaül a számítógéphez. Később átcipeli a kanapéra, és betakarja.

A kamera akkor sem állt le, amikor a mentősök megérkeztek a helyszínre és halottnak nyilvánították a lányt.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„Húzd fel, húzd fel, húzd fel!” – A pilóta dermesztő utolsó szavai, mielőtt a repülőgép a tengerbe zuhant, megölve 228 embert
Az Air France járata még 2009-ben zuhant le, több mint 200 emberrel a fedélzetén. A feketedoboz rögzítette a személyzet utolsó szavait.

Link másolása

2009. június 1-jén az Air France 447-es járata elindult Rio de Janeiróból Párizsba. Az Airbus A330 azonban soha nem érte el végső célját, mivel az Atlanti-óceánba zuhant.

A fedélzeten tartózkodó mind a 228 személy, a személyzet 12 tagja és 216 utas tragikus halált halt.

Napokkal később az Air France repülőgépének maradványait megtalálták a hullámokon lebegve, ami után kétéves mélytengeri keresés vette kezdetét. A keresőszemélyzet megtalálta a fedélzeti adatrögzítőket, más néven a fekete dobozokat, amelyek kulcsfontosságú információkat tartalmaztak arról, hogy mi történt a levegőben a repülőgép lezuhanása előtt.

Az adatok azt mutatták, hogy a repülőgép sebességérzékelői jegesedés miatt eltömődtek, amikor a gép megpróbált átjutni a viharon.

Ez azt eredményezte, hogy hibás adatokat szolgáltattak a repüléshez. Mivel a hibás adatok a robotpilótát használhatatlanná tették, azt kikapcsolták, miközben a pilóták megpróbálták értelmezni a sebességükre és magasságukra vonatkozó zavaros adatokat. Az 58 éves Marc Dubois kapitányt és két másodpilótája, a 37 éves David Robertet és a 32 éves Pierre-Cédric Bonint helytelen navigációs adatok birtokában próbálták elhagyni a vihar térségét.

A gép már annyit vesztett a sebességéből, hogy átesett, de a trió ezt nem érzékelve tévesen felfelé húzta a gép orrát, nem pedig lefelé.

Ennek következményeként a 447-es járat zuhanni kezdett, miközben a pilóták pánikba esett beszélgetést folytattak.

„Elvesztettük a sebességünket!” – kezdte az egyik pilóta.

„Nem tudom, mi történik” – hallatszott egy másik hang.

Bonin később már így kiabál: „Gyerünk! Húzd fel, húzd fel, húzd fel!”

”B***, le fogunk zuhanni! Ez nem igaz! De mi történik?” - kiáltott fel Robert.

Amikor már szembesültek az elkerülhetetlen sorsukkal, egy ismeretlen személy azt kiáltotta: „Kib***, halottak vagyunk.”

A rögzített beszélgetésekből kiderül, hogy az Air France járatának két pilótája aludt, amikor a gép bajba került.

A tények ismeretében felmerül a kérdés, hogy a végzetes események másképp is lejátszódhattak volna?

A Daily Mail szerint Alain Bouillard vezető nyomozó azt mondta: „Ha a kapitány a helyén maradt volna a viharzónában, és nem megy el aludni, a tapasztalatai miatt talán a történet másképp végződött volna. De nem hiszem, hogy fáradtság miatt távozott az ülésből. Ez inkább a szokásos viselkedés volt, az Air France pilótakultúrájának része. Így a távolléte nem volt szabályellenes. Mégis meglepő, mert ha te vagy a felelős vezető a gépen, nem akkor mész pihenni, amikor ilyen vihar közeleg."

2023-ban egy párizsi bíróság úgy döntött, hogy az Air France és az Airbus nem bűnös a fedélzeten tartózkodók haláláért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Pitiáner ügyön bukhatott el a győri rendőrkapitány, a sztárzsaruként elhíresült helyettesét is magával rántotta
Tavaly szeptemberben került rács mögé az ezredes, azóta már tucatnyi embert hallgattak ki. Egy apróbb „szívesség” miatt kerülhetett bajba a főzsaru.

Link másolása

Tavaly szeptember 1-jén tartóztatták le hivatali bűncselekmény miatt a győri rendőr ezredest, de azóta sem derült ki, vajon miért kerülhetett börtönbe - írja a Blikk. Ugyanakkor a Telex információi szerint már több tucatnyi embert hallgatott ki a rendőrség, akik közül az egyiküket le is tartóztatták még az év elején.

A hírek szerint a letartóztatott férfi az egykori megyei főkapitány-helyettes, aki évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult, de korábban sztárzsarunak számított, hiszen több kiemelt és nagy nyilvánosságot kapott bűnügy vagy gyilkosság felderítéséről is beszámolt a sajtónak.

A győri rendőrkapitány letartóztatása óta folyamatosak a találgatások, vajon miért is csukták le. A Blikk információi szerint

több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Minden bizonnyal ennek köszönhető az ügyben szereplő gyanúsítottak viszonylag nagy száma is.

De egy városi legenda szerint a kapitány bukását az okozta, amikor egy Győr-szerte ismert "nagykutya" lakásán illegális lőszereket találtak, ő pedig megpróbálta ezt az ügyet eltussolni.

A híresztelés azóta sem több szóbeszédnél, ugyanakkor valóban egy kisebb súlyú "szívesség" elkövetésével irányította magára a nyomozók figyelmét, aminek a következménye a főrendőr szeptemberi letartóztatása lett.

A Központi Nyomozó Főügyészség legfrissebb tájékoztatása szerint 18 gyanúsítottat már kihallgattak, akik közül ketten jelenleg is letartóztatásban vannak.

Az intézkedés tükrében tehát olyan elemei is lehetnek a gyanúsítást képező bűncselekményeknek, amelyek államtitkot képeznek – mondta korábban a Blikknek Baracz Vilmos ügyvéd, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet jogásza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hároméves kisgyerek zuhant ki egy csepeli panelház ötödik emeletéről
A zuhanás erejét tompíthatta, hogy az ablak alatti bokrokra esett. A gyereket súlyos állapotban vitte kórházba a mentőautó.

Link másolása

Kizuhant egy hároméves kisgyerek pénteken egy emeletes ház ablakából Csepelen, írja az MTI. A gyereket mentő vitte kórházba a Kossuth Lajos utcai panelháztól.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírügynökségnek elmondta: a rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.

A Blikk azt írja, hogy a gyerek az ötödik emeletről zuhanhatott ki.

A ház alatti bokrokon landolt, ami felfogta a zuhanást, de még így is súlyos állapotban szállíthatták kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A szívem szakadt meg a kislányért” – kizuhant egy gyerek az ötödik emeletről Csepelen, megszólalt egy szemtanú a tragédiáról
A kislány szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokrokra esett, így túlélte a zuhanást. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást az ügyben.

Link másolása

Tegnap megírtuk, hogy Csepelen egy ház ötödik emeletéről kizuhant egy hároméves kislány, aki szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokorcsoportra esett, így életben maradt. Most a Ripost részletesebb beszámolóval szolgált az esetről.

A lap szerint a bokrokon fekvő gyermekre egy arra járó gyalogos bukkant rá, ő riasztotta a mentősöket és a rendőröket is.

Az elsőként kiérkező járőrök közül az egyik rendőrnő fogta a kislány fejét és kezét, és beszélt a gyermekhez, amíg a mentők meg nem érkeztek.

A szülők ekkor vették észre, hogy nagy a baj. Addig csak a lakásban keresték a gyermeket, de az utcai hangokra felfigyelve kinéztek az ablakon, és szembesültek a szörnyű tragédiával. Egy szemtanú így beszélt erről:

Egy nő sírt lent nagyon, amikor a mentők dolgoztak, valószínűleg ő volt a kislány anyja. Nagyon sajnálom, ami történt, tudom, hogy egy ilyen korú gyerek mellett elég egy fél percre másfelé nézni. A szívem szakadt meg a kislányért, meg azért az asszonykáért, ott zokogott szegény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: