Több változásról is beszámolt Hadházy Ákos friss vagyonnyilatkozatában. A legfontosabb az, hogy egy szekszárdi lakás és egy fácánkerti szőlő mellett már
felerészben tulajdonosa egy 30 négyzetméteres bécsi lakásnak is, amit tavaly vett meg.
A képviselő Facebook-oldalán azt írta: az ingatlant a korábbi háza eladásából, illetve hitelből vásárolta. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 18 évig dolgozott állatorvosként.
Posztjában úgy fogalmazott: „A vagyonnyilatkozatok alapján úgy tűnik, mintha gazdagabb lennék a legtöbb képviselőnél… Úgy látszik, jobban megérte 18 évig állatorvosként dolgozni, mint a parlamentben ülni!”.
Tisztázta azt is, hogy a lakást befektetésnek vette, és nem szándékozik elhagyni az országot.
A politikus a mostani vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel nagy értékű ingóságot, így például autót sem, holott korábban több kocsija is volt, köztük egy Trabant kombi - mutat rá a 444.hu.
Bankok felé 16,1 milliós tartozása van, magánszemélyeknek pedig 3,9 millióval tartozik. A bevallásában azt is feltüntette, hogy 16,8 millió forint adományt kapott magánszemélyektől a választási kampányra, „az eskütételem törvénytelen akadályozásának időtartamára, majd a tiszteletdíjam törvénytelen visszatartása és a politikai munkám támogatására”.
Több változásról is beszámolt Hadházy Ákos friss vagyonnyilatkozatában. A legfontosabb az, hogy egy szekszárdi lakás és egy fácánkerti szőlő mellett már
felerészben tulajdonosa egy 30 négyzetméteres bécsi lakásnak is, amit tavaly vett meg.
A képviselő Facebook-oldalán azt írta: az ingatlant a korábbi háza eladásából, illetve hitelből vásárolta. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 18 évig dolgozott állatorvosként.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyetlen szóval reagált Orbán Viktor a kiszivárgott Putyin-beszélgetésre
Orbán Viktor a Debrecen felé vezető úton, egy benzinkúton minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésének kiszivárgását. A miniszterelnök szerint az ügy bűncselekmény, a beszélgetés leiratát a héten hozta nyilvánosságra a Bloomberg.
Orbán Viktor egyetlen szóval minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott, tavaly őszi telefonbeszélgetésének kiszivárgását, amikor csütörtök este a Debrecen felé vezető úton, a görbeházai pihenőnél a Telex kérdezte. A miniszterelnök ugyanitt a 444-nek Donald Trump távjelenlétéről annyit mondott: „De ott volt.”
„Bűncselekmény.”
A miniszterelnök a nyilvánosság előtt reagált arra a tavaly októberi telefonbeszélgetésre, amelynek leirata a héten került nyilvánosságra. A kormányfő Debrecenbe tartva, egy görbeházai pihenőnél állt meg, ahol a kiszivárogtatásról feltett kérdésre válaszolt a fent idézett módon – írta a Telex.
A 444 stábja ugyanitt arról kérdezte, csalódott-e, hogy Donald Trump végül nem jött el személyesen Budapestre, amire Orbán a szimbolikus jelenlétre utalva válaszolt.
A Bloomberg által a hét elején nyilvánosságra hozott leirat szerint Orbán Viktor egy tavaly őszi telefonhívás során egy magyar mesére hivatkozva, a kisegér és az oroszlán történetével biztosította támogatásáról Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A beszélgetésben a magyar miniszterelnök felajánlotta, hogy Budapesten megszervezik az amerikai–orosz tárgyalásokat, és jelezte, hogy „bármiben” szívesen segít Putyinnak.
A telefonleirat nemzetközi vitát is kiváltott, Donald Tusk lengyel miniszterelnök az X-en vonta felelősségre Orbán Viktort, ami nyilvános szóváltáshoz vezetett.
Orbán Viktor egyetlen szóval minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott, tavaly őszi telefonbeszélgetésének kiszivárgását, amikor csütörtök este a Debrecen felé vezető úton, a görbeházai pihenőnél a Telex kérdezte. A miniszterelnök ugyanitt a 444-nek Donald Trump távjelenlétéről annyit mondott: „De ott volt.”
„Bűncselekmény.”
A miniszterelnök a nyilvánosság előtt reagált arra a tavaly októberi telefonbeszélgetésre, amelynek leirata a héten került nyilvánosságra. A kormányfő Debrecenbe tartva, egy görbeházai pihenőnél állt meg, ahol a kiszivárogtatásról feltett kérdésre válaszolt a fent idézett módon – írta a Telex.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lélegeztetett beteggel állítottak meg egy mentőt az amerikai alelnök konvoja miatt
Az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt percekre feltartóztattak egy mentőt Budapesten, amelyben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint lélegeztetett beteg utazott. Az Országos Mentőszolgálat ezzel szemben azt közölte, a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Percekig vesztegelt egy mentőautó Budapesten az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt, miközben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint egy lélegeztetett beteget szállított – számolt be róla az RTL Híradó egy szemtanú által készített felvételek alapján. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Az eset kedden, nem sokkal délután négy óra után történt, amikor JD Vance az MTK Sportparkba tartott, hogy beszédet mondjon és kiálljon Orbán Viktor mellett. A konvoj útvonalát a rendőrök hermetikusan lezárták, ekkor érkezett a Városligeti fasor felől egy szirénázó mentő.
„Ekkor vettem elő a telefonomat, mert mi sem értettük, mi történik, és miért állította meg a rendőr a mentőautót” – mesélte a csatornának a felvétel készítője, aki felháborítónak tartotta a látottakat.
A mentőautó a rendőri jelzésre visszafordult, de a dráma ezzel nem ért véget. A szemtanú egy perccel később a helyszínt biztosító rendőr rádióján hallotta, ahogy a mentő áthaladási engedélyt kér a Bajza utca és az Andrássy út sarkánál. A rádiózás szerint a mentőben egy beteget lélegeztettek, de a kérésre az a válasz érkezett, hogy nem mehetnek át. Néhány perccel később, a konvoj elhaladása után újra szóba került a jármű a rendőrségi rádióban:
„Mehet az Izabellán is!”
„Mármint ugyanarról a mentőről van szó?”
„Semmi más nem mehet, csak ez a mentő, aki lélegeztet.”
A telefonos felvételek időbélyegzője szerint a mentőnek körülbelül öt percet kellett várakoznia.
Az Országos Mentőszolgálat közleményében egészen más képet festett a helyzetről. Azt írták, egyetlen olyan esetet azonosítottak, ahol egy mentő a zárás miatt „rövid időre” megállni kényszerült.
Szerintük az ülve szállított beteg stabil állapotban volt, lélegeztetésre nem szorult, ezért nem volt szükség a forgalmi zárás feloldására.
Ezzel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság elismerte a feltartóztatást. Közölték, hogy ilyenkor egy úgynevezett csapatszolgálati törzs hangolja össze a hatóságok munkáját, amelyben a mentők is részt vesznek, így az irányítóknak közvetlenül kellett hallaniuk a lélegeztetett betegről szóló rádiózást. A rendőrség szerint a forgalmat irányító rendőrnek van lehetősége mérlegelni, és ha lehetséges, átengedheti a megkülönböztető jelzést használó járművet, de a kérdéses esetben erre szerintük „már nem volt lehetőség”, ezért kellett a mentőnek várnia.
Percekig vesztegelt egy mentőautó Budapesten az amerikai alelnök, JD Vance konvoja miatt, miközben a rendőrségi rádióforgalmazás szerint egy lélegeztetett beteget szállított – számolt be róla az RTL Híradó egy szemtanú által készített felvételek alapján. Az Országos Mentőszolgálat szerint azonban a beteg stabil állapotban volt, és nem szorult lélegeztetésre.
Az eset kedden, nem sokkal délután négy óra után történt, amikor JD Vance az MTK Sportparkba tartott, hogy beszédet mondjon és kiálljon Orbán Viktor mellett. A konvoj útvonalát a rendőrök hermetikusan lezárták, ekkor érkezett a Városligeti fasor felől egy szirénázó mentő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A DK által támogatott jelölt nehéznek és kényszerűnek nevezte a döntését. Nem nevezte meg, kit támogassanak a szavazói az egyéni körzetben, csak annyit kért tőlük, hogy a legjobb meggyőződésük szerint döntsenek.
Néhány perccel a határidő előtt visszalépett a jelöltségtől Czeglédy Csaba, aki a Demokratikus Koalíció támogatásával indult volna függetlenként Szombathelyen. Ezzel ő lett a hatodik politikus a DK-nál, aki visszalép az országgyűlési versenytől.
Czeglédy egy Facebook-videóban jelentette be a visszalépését. A döntését nehéznek és kényszerűnek nevezte.
„Meghoztam életem talán egyik legnehezebb döntését: városunk érdekében kiszállok az országgyűlési versengésből. Teszem ezt kényszerből, jobb meggyőződésem ellenére”
– jelentette be.
A Vas 1-es választókerületben induló politikus a lépését azzal indokolta, hogy „a Fidesz által teremtett, torz, a jogállamot csúfoló választási rendszer” miatt nem maradt más lehetősége. Hozzátette, a legfőbb oka a belső kényszer.
„Nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom”
– mondta.
Czeglédy közölte, hogy listán a Demokratikus Koalícióra fog szavazni, mert „nagy tragédiának tartaná, ha a baloldali és liberális értékeknek nem lenne a parlamentben képviselete”. Támogatóit ugyanakkor arra kérte, egyéniben a legjobb meggyőződésük szerint szavazzanak, tehát nem állt be a Tisza Párt jelöltje, Rápli Róbert mögé.
A politikus nem az első visszalépő a DK-nál. A sort Kopping Rita kezdte Kecskeméten, aki a Tisza Párt jelöltje javára lépett vissza, amiért kizárták a pártból. Ezt követően Dobrev Klára jelentette be három másik jelölt visszaléptetését: Komáromi Zoltánét (Budapest 6.), Ternyák Andrásét (Budapest 8.) és Godó Beatrixét (Nógrád 1.). Utánuk a dunaújvárosi jelölt, a korábbi párbeszédes Szabó Zsolt is visszalépett a tiszás Nagy Ervin javára.
Néhány perccel a határidő előtt visszalépett a jelöltségtől Czeglédy Csaba, aki a Demokratikus Koalíció támogatásával indult volna függetlenként Szombathelyen. Ezzel ő lett a hatodik politikus a DK-nál, aki visszalép az országgyűlési versenytől.
Czeglédy egy Facebook-videóban jelentette be a visszalépését. A döntését nehéznek és kényszerűnek nevezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Így közli az eredményeket a Nemzeti Választási Iroda: urnazárás után azonnal megkezdik a számolást
A Nemzeti Választási Iroda közzétette a szavazatszámlálás hivatalos menetrendjét. A külképviseleti és átjelentkezéssel leadott voksokat csak a választás utáni napokban számolják meg.
Szoros eredmény esetén senki ne várja a végeredményt vasárnap éjjel, az ugyanis csak a szavazást követő szombatra derülhet ki. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közlése szerint
a szavazatok megszámlálása a legtöbb helyen este hét órakor megkezdődik, és az első előzetes eredmények este nyolc óra körül várhatók, a feldolgozottság folyamatos jelzése mellett.
Ezzel egy időben a Nemzeti Választási Iroda elkezdi a levélben beérkezett szavazatok számlálását is, és ezek eredményét is folyamatosan közzéteszi. A szavazás estéjén azonban a kép még messze nem lesz teljes.
Becslések szerint az országos listára leadott voksoknak csupán 92-95 százalékát, míg az egyéni választókerületi jelöltekre leadott szavazatoknak 94-97 százalékát fogják addigra megszámolni.
A hiányzó néhány százaléknyi szavazat – a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel leadott voksok – sorsa a következő napokban dől el, és éppen ezek dönthetnek a billegő körzetekben. A folyamat átláthatósága különösen fontos egy olyan közhangulatban, ahol egy friss felmérés szerint a magyarok közel fele tart a választási csalástól.
A külföldről érkező szavazatokkal kapcsolatos logisztikai nehézségekre pedig valós példák is akadnak, korábban előfordult, hogy az izlandi magyar szavazók a postai késések miatt nem kapták meg időben a csomagjukat.
A külképviseletekről és az átjelentkezésekből származó szavazatoknak legkésőbb a választást követő negyedik napig, azaz csütörtökig kell megérkezniük a Nemzeti Választási Irodához.
Az iroda pénteken válogatja szét ezeket országgyűlési egyéni választókerületek szerint, majd átadja azokat az illetékes helyi irodáknak. Ott a kijelölt szavazókörök pénteken vagy szombaton számolják meg ezeket a voksokat.
Ez a több napos folyamat magyarázza, hogy szoros verseny esetén miért módosulhat a választás eredménye a vasárnap éjjeli állapothoz képest. A 100 százalékos feldolgozottság elérése és a hivatalos végeredmény kihirdetése akár a következő hétvégéig is elhúzódhat.