News here
hirdetés

Hadházy: „A buliban sok Fideszhez közeli figura gazdagodhatott meg”

Egyetlen embert ítéltek el egy évekkel ezelőtti milliárdos csalás miatt, két év felfüggesztett börtönt kapott. A pernek március végén lett vége, de Hadházy Ákos hiába érdeklődött, nem kapott tájékoztatást.

Link másolása

hirdetés

Egy embert találtak bűnösnek Első Magyar Környezettudatos Szociális Szövetkezet csalási ügyében, ő is csak két év felfüggesztett börtönt kapott - számolt be róla Hadházy Ákos független képviselő a Facebookon.

Beszámolója szerint a szövetkezet 2,9 milliárd forint EU-s támogatást kapott, elvileg hátrányos helyzetű embereket foglalkoztattak volna, akiknek az erdőkben lehullott gallyakat kellett volna összegyűjteni. 2015 tavaszán felvették az embereket, az első két hónapban megkapták a fizetésüket, utána viszont már nem. Elmondásuk szerint valamiféle munkavédelmi gyorstalpalót elvégeztettek velük, de akkor sem volt mit dolgozniuk, amikor kaptak fizetést. Mivel foglalkoztatottak voltak, munkanélküli támogatásra sem voltak jogosultak, amikor már nem érkezett meg a pénzük.

"A szövetkezet kamu volt (...), a buliban sok Fideszhez közeli figura gazdagodhatott meg" - írja Hadházy.

Hét évvel később, idén márciusban lett vége a pernek. Egyetlen szereplőt ítéltek el, két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A politikus szerint ennél csak az a felháborítóbb, hogy korábban, a választások előtt néhány héttel a Fővárosi Törvényszék vezetője nem volt hajlandó tájékoztatni őt az ügyről.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Barátja szerint mindkét lába lebénulhat az Operettszínház táncosának, aki megsérült a belvárosi tetőomlásban
„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk” – mesélte.

Link másolása

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, az utcára omlott a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része hétfőn.

A Budapesti Operettszínház délután azt közölte, hogy súlyosan megsérült az egyik táncművészük, aki éppen munkahelyére tartott.

Az RTL Híradónak megszólalt a barátja, aki elmondta, hogy akár az is lehet, hogy a táncművész mindkét lába lebénul.

„Azt lehet tudni, hogy fejsérülés, elvileg azt stabilizálták, nyaki csigolya, talán azt is, és sérült a gerincveleje, tehát ha most a 6 órás műtét alatt nem tudják ezt megcsinálni, akkor lebénul mind a két lába” – mondta Babácsi Benjámin, aki szintén az Operettszínház táncosa.

„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit” – idézte fel a délelőtt történteket.

„Ezért valaki felelni fog, de nagyon” – mondta Babácsi Benjamin a Fókusznak.

hirdetés
Videó: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Bányatóba fulladt egy édesanya a hatéves kislányával Győr-Moson-Sopron megyében
Az áldozatok ukrán állampolgárok, akik Mosonmagyaróváron laktak.

Link másolása

hirdetés

Bányatóba fulladt egy fiatal édesanya és hat éves kislánya a Máriakálnokhoz tartozó Malomdűlőben, a Boglárka utcában – közölte a Mosonvármegye Közéleti Lap.

A lap szerint a 27 éves nő holttestére horgászok figyeltek fel vasárnap, később a hatóságok a kisgyermek holttestét is megtalálták. A Mosonvármegye Közéleti Lap információi szerint az áldozatok ukrán állampolgárok, akik Mosonmagyaróváron laktak.

A 24.hu megkeresésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt válaszolta, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kizárta az idegenkezűség gyanúját, és közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Súlyosan megsérült az Operettszínház egyik táncművésze a Jókai utcai házomlásban
Épp a munkahelyére tartott.

Link másolása

hirdetés

Az utcára omlott a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része hétfőn.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában korábban azt mondta, hogy a mentők négy sérültet láttak el a VI. kerületi házomlás helyszínén, egy nőt koponya- és gerincsérüléssel vittek kórházba.

A Budapesti Operettszínház délután azt közölte, hogy

súlyosan megsérült az egyik táncművészük, aki éppen munkahelyére tartott.

A teátrum közleménye szerint munkatársuk most kórházi, baleseti ellátásban részesül.

„Az operettszínház vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját” – írták.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Totálkáros autók, törmelék mindenhol: képeken a Jókai utcai házomlás
Négyen sérültek meg, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Link másolása

hirdetés

Leomlott egy ház párkányfala a fővárosban az Aradi utca és Jókai utca sarkán hétfőn délelőtt.

Fotó: olvasónktól

A környéket hatalmas por lepte el,

a hatóságok pedig lezárták a környéket.

Fotó: olvasónktól

A mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba, az utcán parokoló autók közül több teljesen összepréselődött.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

hirdetés

Fotó: olvasónktól


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: