HÍREK
A Rovatból

Ha egy meleg pár házasságot köt az EU-ban, azt minden országban el kell ismerni – döntött az unió bírósága

A bíróság a szabad mozgáshoz és a családi élet tiszteletben tartásához való jogra hivatkozott. A kötelező érvényű ítélet miatt komoly politikai csata várható Lengyelországban – de feltehetően más uniós országban is.


Egy Berlinben kiállított házassági anyakönyvi kivonatot ezentúl Varsóban is el kell fogadni, akkor is, ha az két azonos nemű személy frigyét igazolja.

Az Európai Unió Bírósága kedden hozott történelmi jelentőségű ítéletet egy olyan ügyben, amely a szabad mozgás és a családjog határterületén új, minden tagállamra kötelező érvényű minimumot teremt.

Az eljárás egy konkrét esetből indult: két lengyel állampolgár Németországban kötött házasságot, majd hazatérve kérvényezték a német okirat bejegyzését a lengyel polgári nyilvántartásba. Az illetékes hatóságok elutasították a kérelmüket arra hivatkozva, hogy a lengyel jog nem ismeri el az azonos neműek házasságát – írta a 444.hu.

Az ügy végül a luxembourgi székhelyű uniós bíróság elé került, amely kimondta, hogy a lengyel eljárás sérti az uniós jogot. A bíróság sajtóközleménye szerint „a tagállam köteles elismerni két, az Unióhoz tartozó azonos nemű állampolgár házasságát, ha azt jogszerűen kötötték meg egy másik tagállamban, ahol éltek a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukkal.” A döntés azt is rögzíti, hogy ha egy tagállamban a külföldön kötött házasság elismerésének egyetlen eljárási útja az anyakönyvi bejegyzés – ahogy Lengyelországban –, akkor ezt az eljárást azonos módon kell alkalmaznia az azonos neműek házasságára is.

Fontos ugyanakkor, hogy a döntés nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy saját belső jogukban is bevezessék az azonos neműek házasságát. A kötelezettség a más tagállamban jogszerűen megszerzett családi állapot elismerésére vonatkozik, kifejezetten az uniós jog által biztosított jogok gyakorlása érdekében. Az indokolás szerint az elismerés megtagadása sérti a polgárok szabad mozgását, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot. „Ha egy másik tagállamban családi életet alakítanak ki, különösen házasság révén, akkor biztosítva kell lenniük arról, hogy ezt a családi életet hazatérésük után is folytathatják” – áll a döntésben.

Ez a gyakorlatban érinti a személyi okmányok kiállítását, a névhasználatot és a családi állapot igazolását minden olyan helyzetben, ahol az uniós jog érvényesül.

Az ítélet éles politikai reakciókat váltott ki. A felperes pár ügyvédje, Pawel Knut szerint „ez az ítélet történelmi.” A jelenlegi lengyel kormány egyik államtitkára, Katarzyna Kotula szintén üdvözölte a döntést, mondván: „Ez fontos lépés a házassági egyenlőség felé vezető úton.” Ezzel szemben Karol Nawrocki lengyel elnök egy korábbi kijelentésében tette egyértelművé álláspontját:

„Bármely olyan törvényt megvétóznék, amely aláásná a házasság alkotmányosan védett státuszát.”

A mostani ítélet egy többéves jogfejlődési folyamatba illeszkedik. Az Európai Unió Bírósága már a 2018-as, úgynevezett Coman-ítéletben kimondta, hogy a „házastárs” fogalmát a szabad mozgásról szóló uniós irányelv alkalmazásában nemtől és szexuális irányultságtól függetlenül kell értelmezni, és biztosítani kell a tartózkodási jogot az azonos nemű házastársaknak is. Emellett az Emberi Jogok Európai Bírósága 2023-ban megállapította, hogy Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy semmilyen jogi elismerést nem biztosít az azonos nemű pároknak.

A döntésnek magyar vonatkozása is van: a magyar Alkotmánybíróság 2025 júniusában már kimondta, hogy a jogalkotónak rendeznie kell a külföldön kötött azonos nemű házasságok bejegyzett élettársi kapcsolatként való elismerését. A mostani döntés ezt az elvet erősíti meg uniós szinten, kötelező minimumot állítva minden tagállam számára az uniós jogok gyakorlása terén.

A következő időszakban az érintett tagállamok közigazgatásának az ítélethez kell igazítania az eljárásait. Azokban az országokban, ahol az elismerés egyedüli útja az anyakönyvi bejegyzés, a diszkrimináció tilalma azonnal alkalmazandó. Amennyiben egy tagállam nem tesz eleget a kötelezettségének, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene. A Bíróság ezzel a döntésével az uniós polgárok szabad mozgásának védelmében a családi állapot elismerését is az EU „alapcsomagjának” részévé tette, miközben a házasság tagállami szabályozását érintetlenül hagyta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.


„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.

A képviselő a posztjában azt írta,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.

Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.

Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.

A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Putyin új demográfiai fegyvere: Pszichológushoz küldik a nőket, akik nem akarnak szülni
Az orosz egészségügyi minisztérium új irányelve alapján a gyermeket nem tervező nőket pszichológushoz irányíthatják. A cél a történelmi mélyponton lévő születésszám javítása.


Pszichológushoz irányítanák Oroszországban azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket, így próbálnák meg visszafordítani az egyre súlyosabb demográfiai válságot – írja a The Telegraph. Az átfogó kampány legújabb elemeként március elején elindult egy szövetségi terhességi nyilvántartás is. A rendszer a várandósság kimenetelét követi nyomon, emberi jogi szervezetek szerint azonban az adatgyűjtés sértheti a nők és lányok magánélethez való jogát.

Az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott irányelvek szerint

azokat a nőket, akik egy egészségügyi kérdőívben nemleges választ adnak arra a kérdésre, hogy terveznek-e gyermeket, arra ösztönözhetik, hogy pszichológiai támogatást vegyenek igénybe.

A hivatalos cél, hogy „pozitív hozzáállás” alakuljon ki a gyermekvállaláshoz. A kérdőívet kitöltő férfiakat nem kérdezik meg gyermekvállalási terveikről.

A kormányzat más eszközökkel is fellép.

A hatóságok januárban betiltották a nyugati eredetű, gyermektelen életmódot népszerűsítő, általuk „propagandának” nevezett tartalmakat.

Ezek terjesztéséért akár 400 000 rubeles bírság is kiszabható.

Oroszország a modern kori történelmének legalacsonyabb születésszámait produkálja. 2024-ben 1,2 millió gyermek született, ami 1999 óta a legalacsonyabb éves adat. Alekszej Raksa demográfus szerint

2025 első negyedévében a születések száma az elmúlt kétszáz év legalacsonyabb értékét mutathatja.

A demográfiai válságot az ukrajnai háború is súlyosbítja. Becslések szerint 2022 februárja óta akár 325 000 orosz férfi is meghalhatott, így átlagosan 1,6 haláleset jutott egy születésre. A helyzetet tovább rontja a mozgósítás elől elmenekült több százezer, többségében katonakorú férfi hiánya.

Moszkva több intézkedést is hozott a születésszámok javítására: pénzügyi támogatást nyújtanak a várandós iskolás lányoknak, és kampányokat indítottak a fiatalok közötti romantikus kapcsolatok ösztönzésére.

Vlagyimir Putyin 2022-ben újra bevezette a szovjet korszakból ismert „Hősnő anya” kitüntetést, amelyet azok a nők kapnak meg, akik legalább tíz gyermeket szülnek. A díj mellé egymillió rubeles jutalom is jár.

Bár

az abortusz legális, az ország 83 régiójából legalább 31-ben korlátozásokat vezettek be.

Ezek tiltják az abortuszra való „rábeszélést”, ami miatt sok magánklinika a bírságoktól tartva elutasítja az orvosilag nem indokolt beavatkozásokat. Januárban az orosz ortodox egyház is csatlakozott a kampányhoz. Országszerte összehangolt imádságokat tartottak, hogy lebeszéljék a nőket az abortuszról, és olyan imaszövegeket adtak ki, melyekben arra kérik a híveket, imádkozzanak azokért, akik abortuszon gondolkodnak, hogy „megszabaduljanak ettől a tévelygéstől, és felismerjék az igazságot”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János ajándékot vitt Miskolcra: áprilistól a vármegyebérlet is elég a helyi járatokra
Az építési és közlekedési miniszter a Fidesz kampányrendezvényén jelentette be a tarifaközösséget. Az intézkedés a Debrecenben már bevezetett modellt követi, és csökkenti az ingázók költségeit.


„Üres kézzel jönni Miskolc főterére jönni mégis csak szégyen lenne” – mondta Lázár János Orbán Viktor országjárásának szombati állomásán Miskolcon. Az építési és közlekedési miniszter a Fidesz kampányrendezvényén jelentette be, hogy

április 1-jétől a miskolci városi tömegközlekedési eszközökön is elfogadják a MÁV és a Volán vármegyei bérleteit.

A bejelentés a miniszterelnök országjárásának miskolci eseményén hangzott el, a Szent István téren. „Amit én tudtam hozni Miskolcnak, az, hogy április 1-jétől egy jó bérlete lesz minden borsodinak és miskolcinak” – fogalmazott a miniszter.

A lépést azzal indokolta, hogy a kormány politikája mindig az egyszerű, hétköznapi emberekről szól.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki vármegyebérlettel utazik be Miskolcra, annak nem kell külön helyi jegyet vagy bérletet váltania, hogy a városban közlekedjen. Az új rendszer részletszabályait a helyi közlekedési vállalat, az MVK Zrt. egyelőre nem tette közzé, így a pontos feltételek még nem ismertek.

Hasonló tarifaközösség tavaly december óta működik Debrecenben, ahol a helyi közlekedési vállalat, a DKV járataira is érvényesek a vármegye- és országbérletek. Az ottani modell szerint a díjtermékek kölcsönös elfogadását az állam kompenzációval támogatja, hogy a helyi szolgáltatót ne érje bevételkiesés. A miskolci finanszírozási háttérről egyelőre nincsenek információk.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: