Segítségért kiabálva menekült a férje elől az utcán a hasbaszúrt, vérző nő Kaposváron
Emberölési kísérlet miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy középkorú férfi ellen. A férfi 2018 júliusában az utcán szúrta hasba a feleségét, aki alig tudott elmenekülni.
Mint arról a Blikk és a police.hu beszámolt, a pár évek óta külön élt, de nem váltak el - három közös gyermekük miatt többször találkoztak, beszéltek egymással.
2018 július 27-én este a férfi bejelentés nélkül, ittasan jelent meg a nő kaposvári albérleténél azzal, hogy a gyerekeik felől érdeklődjön, illetve, hogy kibéküljenek, a nő ugyan nem engedte be a lakásba, de felajánlotta, hogy az utcán beszélgessenek.
Amikor a nő távozni akart, a férfi bejelentette, hogy megöli, és késsel hasba szúrta.
"Az erősen vérző, segítségért kiabáló nő a férfi elől úgy tudott elmenekülni,
hogy egy arra közlekedő autós felvette, majd kórházba szállította, ahol azonnal megműtötték.
Így sikerült megmenteni az életét. Az ügyésszégi közleményben hangsúlyozzák, hogy ha nem kap ilyen gyorsan orvosi segítséget, meghalhatott volna" - írja a Blikk.