Lakástűz-gyilkosság: saját szüleit is halállistára tette az ír férfi, aki megölte volt feleségét Budapesten
David A. és japán származású volt felesége több mint tíz éve éltek Magyarországon, de a kapcsolatuk megromlott, ezért elváltak. A férfi Hollandiába költözött, de rendszeresen visszatért Budapestre, hogy lássa két gyermekét. Ilyenkor abban a lakásban húzta meg magát, ahol Megumi is lakott.
A végzetes napon, január 29-én David A. reggel elment otthonról, elvitte kislányát az uszodába. Állítása szerint, amikor visszatért, már lángokban állt a lakás. A rendőrök azonban a kamerafelvételek és a nyomozás alapján arra jutottak, hogy a férfi gyújtotta fel a lakást, és ő felelős volt nejének haláláért.
A férfi szüleivel sem ápolt jó kapcsolatot, olyannyira, hogy őket is halállistára tette, írja a Blikk. A hatóságok szerint nemcsak volt feleségét, hanem édesapját és mostohaanyját is megfenyegette. Spronz Júlia, az áldozat ügyvédje a lakásban tartott fegyverekről azt mondta:
A látszat ellenére David A. jó apának tűnt. A szomszédok szerint, amikor Budapesten tartózkodott, ő vitte iskolába a gyerekeket és szervezett nekik programokat. Később azonban kiderült, hogy a közösségi oldalára feltöltött fotókon a 10 éves fiú és a 6 éves kislány lőtéren pózol, fegyverekkel a kezükben.
A BRFK közölte, hogy a férfi fegyvereit a lakásban megtalálták és lefoglalták. A két kisgyereket egyelőre nevelőszülők gondozzák, de hamarosan Magyarországra érkeznek a családtagok, hogy eldöntsék, ki nevelheti fel őket.