KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyermekpornográfia miatt nyomoz a rendőrség egy magyar youtuber ellen

A gyanú szerint a 18 éves vlogger az egyik videójában arra próbált rávenni egy kislányt, hogy vetkőzzön le a kamera előtt.


Néhány napja kering az online térben – elsősorban a közösségmédia-oldalakon – egy videó, amelyben egy magyar youtuber próbál rávenni egy kislányt, hogy vetkőzzön le a kamera előtt - írja a rendőrség. A Facebook-oldalukon közzétett közleményben azt is hozzátették: az esettel kapcsolatban nyomozást indítottak.

A közleményben azt írják: a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói azonosították a videót készítő 18 éves fiatalt, akinél házkutatást tartottak, számítástechnikai eszközeit lefoglalták és gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az eset további szereplőinek azonosítása és elszámoltatása folyamatban van.

A rendőrség szerint az is kiemelten fontos, hogy felhívják a szülők figyelmét, hogyan védhetik meg a gyermekeiket. Ehhez egy felhívást is készítettek:

"Ugye megtanítottad neki, hogy

• Az internet anonimitást biztosít, nem tudható, ki van a profil mögött. Az interneten bárki mondhatja magát bárkinek.

• Ami egyszer felkerül, az nem törölhető teljesen.

• Ne tegyen közzé és ne osszon meg mással kihívó képet, idegennel pedig semmilyen személyes információt (adatot, képet stb.)! Visszaélhetnek vele: zsarolhatják, zaklathatják.

• Soha ne találkozzon egyedül valakivel, akit online ismert meg!

• Bízzon benned és időben kérjen segítséget!"

A teljes felhívást ITT tudod elolvasni.

A Rendőrség közleményében azt is hozzáteszik: "Szülőként és rendőrként is elkötelezettek vagyunk a gyermekek jogainak védelme mellett. Viszont munkánk eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek minden esetben forduljanak a rendőrséghez. Ha valaki úgy érzi, áldozattá vált, több módon is segítséghez juthat. Az áldozatsegítő vonal a hét minden napján, éjjel-nappal ingyenesen hívható a 06-80-225-225-ös telefonszámon, ahol pszichológiai, jogi, de akár anyagi segítséget is kaphatsz".

Az esetről Osváth Zsolt is készített egy videót, melyben elmondta, ő is értesült az esetről, utánajárt a felvételeknek, és feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű tragédia az M1-esen: egy gyerek és három felnőtt halt meg Biatorbágynál
A baleset helyszínére tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.


Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt kedden délután – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel.

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínre tíz mentőegységet, köztük mentőhelikoptert és gyermekrohamkocsit is riasztottak.

A balesetben egy gyermek és három felnőtt meghalt, három gyermeket helyszíni életmentő beavatkozások, állapotstabilizálás után életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Az Útinform azt írta: az M1-es autópályán, Biatorbágy térségében egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 23-as kilométernél kedd délután.

A balesethez mentőhelikopter érkezett, ezért a Budapest felé tartókat megállították, a rendőrök a 27-es jelű Zsámbék csomópontban kiterelik a főváros felé tartó járműveket az autópályáról.

A torlódás a csomópont előtt 10 kilométeres. Az ellenkező, Hegyeshalom felé vezető oldalon korábban a mentésre érkezett jármű a belső sávot foglalta el, a sávzárás abban az irányban már megszűnt, de 6-7 kilométeres a torlódás, és a további nézelődés miatt várhatóan nem fog gyorsan feloszlani.

A katasztrófavédelem honlapja szerint a baleset következtében öt ember beszorult a járműbe, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt egy kertben a vihar után
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.


Szörnyű baleset történt Leányfalun, a település északi részén, egy kis utcában. Egy férfi feltehetően a viharban kidőlt fát próbálta feldarabolni saját kertjében, amikor leesett a létráról és a helyszínen életét vesztette - számolt be a Leányfalu Vöröskő Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A helyi tűzoltók a közösségi oldalukon osztották meg a szívszorító történetet. Mint írták: egy lakossági bejelentés alapján ők értek ki elsőként a helyszínre, de egyértelmű volt, hogy már nem tudtak segíteni a bajba jutott férfin.

„A kiérkező mentőszolgálat munkatársai is csak az elhalálozás tényét tudták megállapítani” - közölték.

Az egyesület a bejegyzés végén részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozói és barátai felé.

A Katasztrófavédelemhez kedden késő délelőttig hatezernél is több bejelentés érkezett, jórészt a hétfőn kitört viharokkal összefüggésben. A vészhelyzetek, kárelhárítások több mint a felét délutánra felszámolták, de jelenleg is megfeszített erővel dolgoznak az ország több száz helyszínén.


Link másolása
KÖVESS MINKET: