KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyerekekről készített pornográf felvételeket a volt gyulai képviselőjelölt a gyanú szerint

A hatvanas éveiben járó, családos férfi köztiszteletben áll Gyulán, régóta karateedzőként dolgozott, rendszeresen foglalkozott gyerekekkel.

Link másolása

Gyermekpornográf felvételeket készített és tárolt számítástechnikai eszközein egy volt jobbikos gyulai képviselő, akinél még múlt héten tartott házkutatást a rendőrség - írja a Telex.

A rendőrség hivatalosan oldalán hétfőn késő este közölték, hogy nyomozás folyik egy gyulai férfival szemben gyermekpornográfia és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a gyanúsított letartóztatásban van. A Magyar Narancs kedden azt írta, hogy

egy politikusról van szó, aki a Jobbik színeiben indult képviselőjelöltként a 2019-es önkormányzati választáson.

Ezt az információt a Jobbik gyulai elnöke is megerősítette a lapnak, hozzátéve, hogy maga is megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt.

A gyanúsított már nem tagja a pártnak. A Magyar Narancs szerint

a férfi a hatvanas évei vége felé jár, és köztiszteletben áll Gyulán. A Telex szerint családos férfi, két felnőtt lánya van, a politika mellett pedig évek óta karateedzőként dolgozott, rendszeresen foglalkozott gyerekekkel. A lap úgy tudja, az egyik tanítványa beszélt a történtekről a szülinek, akik ezután feljelentést tettek.

A Telex most arról ír, hogy a képviselőjelölt bizonyos gyermekpornográf felvételeket jelszóval védett le, két videót viszont szabadon tárolt a számítógépén. Azt pedig a Békés Megyei Főügyészség is megerősítette, hogy

a férfi nemcsak tárolta a felvételeket, hanem készítette is.

A kormánypárti sajtó összefüggésbe hozta az ügyet a Szathmáry-gyilkossággal, mivel a Békés Megyei Főügyészség azt is közölte, hogy DNS-mintát is vettek a gyulai férfitól, és hogy idén márciusban újraindították a nyomozást Szathmáry Nikolett megölése ügyében. Ráadásul a nyomozást ugyanúgy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja, ahogy a gyulai képviselővel szembeni nyomozást is.

A Szathmáry-gyilkosság

1998. január 14-én tűnt el az akkor hétéves Szathmáry Nikolett Gyulán. Reggel édesanyja kísérte el az iskolába, majd délután néptáncórán volt, onnan indult haza. Eltűnése után három évvel, 2001 februárjában nádvágók találták meg azt a műanyag zsákot a csatornaparton, amiben a kislány maradványai voltak.

A mai napig nem derült ki, hogy ki ölte meg őt. Egy férfit, a korábban már emberölésért elítélt R. Mihályt gyanúsították a gyilkossággal. Ő a gyerek eltűnésének idején szabadlábon volt, majd később kettős emberölésért hazánkban először tényleges életfogytiglanit kapott. 2016-ban meghalt a Csillag börtönben.

A nyomozást a kislány ügyében 2002-ben szüntették meg, de ha van újabb információ, akkor azt soron kívül megvizsgálják.

A Telex kérdésére viszont a főügyészség azzal indokolta a DNS mintavételt, hogy minden olyan büntetőeljárás alá vont személynél szükséges ez az eljárás, akivel szemben a hatóságok ötévi vagy annál súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúját közlik. Így tehát a gyermekpornográfia esetében is sort kell keríteni a mintavételre.

A főügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem osztott meg további információkat az ügyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sírva kértek bocsánatot a támadók családjai a brutálisan megvert kemecsei kisfiú szüleitől
Adriánt az iskolájában verték meg a diáktársai, a támadás után az intenzív osztályra került. Az állapota már stabilizálódott, de még hetekig kell a kórházban maradnia.

Link másolása

Péntek délután megírtuk, hogy nyomozást indítottak annak a bántalmazott 10 éves kemecsei diák ügyében, akit négy diáklány vert meg szerda délután, aminek következtében az intenzív osztályra került.

A Blikk friss információi szerint már kiengedték a fiút az intenzív osztályáról, azonban még egy ideig kénytelen a kórházban lábadozni.

"Adrián elmondása szerint védekezni sem igazán tudott, hiszen egyszerre négyen támadtak rá. A földre kerülve becsukta a szemét, aztán már csak arra eszmélt fel, hogy a barátja felsegítette és bekísérte, majd szóltak a tanároknak"

– mesélte a lapnak Adrián édesapja, Zoltán.

Az apuka beszámolója szerint részben a negyedikes fia vele egykorú osztálytársai, részben pedig nála idősebb, már 12 éves lányok támadtak rá. Az indítékról egyelőre nem lehet tudni. Elmondása szerint évek óta ismerik egymást a gyerekek, semmi nézeteltérés nem volt közöttük.

„Előtte fél órával még a tanárnő küldött a fiamról és az egyik barátjáról egy fotót, hogy milyen jól érzik magukat, aztán meg már azzal csörgött a telefon, hogy összeverték. Mondanom sem kell, mit éreztünk. Külsérelmi nyomok ugyan nem látszódtak rajta, így eszünkbe sem jutott, hogy mekkora gond lehet. A mellkasi röntgen még rendben volt, a hasi ultrahangon viszont láttak az epe körül folyadékot. Egy kis bemetszést ejtve kamerával megvizsgálták, amiből kiderült: a lépe megrepedt és onnan szivárgott, a belső vérzés miatt egy életmentő műtét során azonnal el kellett távolítani a lépét"

– magyarázta az édesapa.

Kiderült, hogy a fiú már nincs az intenzív osztályon, de még mindig erős fájdalmai vannak. Az üggyel kapcsolatban mindenkit sikerült beazonosítani, azonban a hatóságok egyelőre nem hallgatták meg.

„A támadás másnapján még biztosan mentek iskolába az elkövetők, de Adrián húgát viszont már nem engedem többé oda. A következő tanévet már egy másik iskolában fogják kezdeni. Úgy gondolom, a lányokat el kellene tanácsolni, de senkit nem vádolok, a hatóságoktól várom az igazi, becsületes igazságszolgáltatást. Egyébként

személyesen is jól ismerjük a családjaikat, akik csütörtök este sírva kértek tőlünk bocsánatot és jobbulást kívántak Adriánnak"

– fejtette ki álláspontját Adrián édesapja.

A kemecsei iskola igazgatónője, Lipőkné Papcsák Anita elmondása szerint a gyerekek a pedagógusok és az iskolaőr jelenlétében játszottak, ám mégis olyan gyorsan történt minden, hogy a felnőttek nem vettek észre semmit. Megjegyezte továbbá azt is, hogy a bántalmazókat megrovásban fogja részesíteni a rendőrségi eljárást követően.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális részletek az ezredes haláláról: másodpercek alatt kétszer is elütötték az M1-esen
Több autó ütközött, ezért megálltak az úton. A férfi kiszállt, hogy megnézze, mi történt a többiekkel. Ekkor egy terepjáró is belecsapódott a veszteglő kocsikba.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy tragikus baleset volt az M1-en csütörtök délután. Több autó ütközött össze, majd az egyik kiszálló utast kétszer is elütötték. A Magyar Honvédség ezredese a baleset következtében meghalt.

A 55 éves magas rangú katona azért szállt ki az autóból, hogy megnézze, mi történt a többiekkel. Mikozben feléjük indult, egy érkező terepjáró a kocsisorba csapódott és elgázolta. Ekkor átrepült az autópálya másik oldalára, ahol egy másik autó érkezett, és az is elütötte.

Egy videófelvétel szerint az M1-en mind a két oldalon összetört autók, rendőrök és mentők álltak.

Az OMSz tájékoztatása szerint: „A baleset következtében egy középkorú férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre kiérkező bajtársaim már nem tudták megmenteni az életét. Egy fiatal férfi és egy fiatal nő pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. Őket bajtársaim ellátást követően, stabil állapotban szállították a területileg illetékes sürgősségi osztályra.”

Az RTL beszámolója szerint

a férfit kétszer ütötték el, először a Budapest felé vezető oldalon, ahonnan a becsapódástól átrepült a másik oldalra. Ott az éppen érkező kocsi nem tudta kikerülni és újból elgázolták.

A csatorna úgy tudja, hogy ebben az autóban utazott a megsérült nő, egy kismama, aki sokkot kapott az ütközés után.

A tragédia egy ráfutásos balesettel kezdődött. Az áldozat kocsija és két másikkal ütközött, ezért megálltak. A férfi ekkor szállt ki, ám a terepjárós belecsapódott a veszteglő autókba, eközben pedig elütötte a férfit.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A Magyar Honvédség ezredesét gázolták halálra az M1-esen csütörtökön
Bárány Mihály ezredest a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti.

Link másolása

Súlyos, tragikus baleset történt csütörtökön az M1-es autópályán. Öt autó ütközött össze, majd mikor az utasok kiszálltak a járművekből, az egyiküket elütötte egy autó, ennek következtében ő átrepült a szemközti sávba, ahol áthajtott rajta egy arra közlekedő gépjármű, és a helyszínen az életét vesztette.

A honvédelem.hu közleménye szerint a balesetben a Magyar Honvédség egyik ezredes hunyt el.

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bárány Mihály ezredes, életének 55. évében, 2024. május 9-én elhunyt. Bárány ezredes nem csupán kiemelkedő katonai vezetőként, de kiváló diplomataként is szolgálta hazánkat és a nemzetközi közösséget. Munkássága alatt számos jelentős pozíciót töltött be, melyek során mindig a szakmai precizitás és az emberi méltóság szempontjait tartotta szem előtt.

Bárány Mihály 1990-től kezdve szolgálta a Magyar Honvédséget különböző pozíciókban. Korán kivívta bajtársai tiszteletét és elismerését. Nemzetközi területen is kimagaslóan teljesített: 2001 és 2002 között az Egyesült Nemzetek katonai megfigyelőjeként, majd 2004 és 2005 között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretein belül szolgált Grúziában. 2005-től több mint egy évtizeden át látott el különböző vezetői feladatokat a Honvédelmi Minisztériumban. Legutóbb a Védelmi Innovációs Kutatóintézet EDF szakértője volt. Életét szakmai elhivatottság, nagylelkűség és a mindennapi kihívásokkal szembeni állhatatosság jellemezte.

Nem csak, mint kiváló katonai szakértő, hanem mint megbízható szakember és barát marad meg emlékezetünkben. Kivételes életútja és szakmai hozzájárulása példaként áll előttünk, emlékét tisztelettel őrizzük.

Bárány Mihály ezredest a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti" - írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Nagyon erős fájdalomcsillapítókat kap – kikerült az intenzívről, de nagy fájdalmai vannak a 10 éves fiúnak, akit majdnem halálra rúgdosott négy lány az iskola udvarán
A 10 éves fiú édesapja elmondta, hogy bár két szülő is megkereste őket, hogy bocsánatot kérjenek, ő amíg ilyen állapotban látja a fiát, nem tud megbocsátani.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy nyomozást indítottak annak a bántalmazott 10 éves kemecsei diák ügyében, akit négy diáklány vert meg szerda délután, aminek következtében a gyerek az intenzív osztályra került, majd a lépét eltávolították.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a fiú már kikerült az intenzív osztályról. Azt még most sem tudni, hogy miért verték meg az iskolatársai.

A fiú apja szerint a gyereke már jobban van, de nagy fájdalmai vannak. A család nem mozdul a fiú mellől. "Bízunk benne, hogy teljesen felépül!"

Az apa elmondása szerint a gyerek ma már megpróbált felállni, de nagyon fáj, nagyon erős fájdalacsillapítókat kap. Míg hatnak, addig jó.

A családfő elárulta, hogy csütörtökön két támadó anyja kereste meg őket, hogy bocsánatot kérjenek. "Megkereste az egyik a páromat, a másik engem, telefonon. Sajnálatukat fejezték ki, bocsánatot kértek. Ők is elítélték ezt a tettet.

"Egyelőre míg ilyen állapotban látom a fiamat, nem tudom elképzelni, hogy megbocsátok, aztán talán majd idővel, ha újra a régi lesz, talán elfogadom"

- mondta.

A református kemecsei iskolában belső vizsgálat indult, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki. Az egyik szülő a stábnak azt mondta, féltik a gyerekeiket: "Ha én elengedem a gyerekemet, lehet nem az ő, hanem az én gyerekemmel csinálják meg ezt. És én is ezért gondolkozom egy másik iskolában".

A négy támadó lány ma is volt az iskolában. De egy rendőr is van az épületben folyamatosan. "És a rendőrbácsi ő nagyon sok embert kihallgat, hogy mi történt" - mondta az egyik gyerek.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak. Az iskola a bántalmazókkal szemben a legszigorúbb fegyelmi intézkedést ígéri.

Az iskola nem kér plusz iskolaőrt, de kamerákat akarnak az épületbe és az udvarra is szerelni. Azt írták, a fenntartó segítséget ajánlott, de azt a megvert fiú szülei nem fogadták el. Adrián, ha minden jól megy, jövő hét közepén hazamehet a kórházból.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: