KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyárfás Tamás reagált a bűnügyi nyelvész szakértő szavaira: Csak a lényeget hallgatta el

A producer szerint a szakértő félrevezette a bíróságot és fontos részleteket hagyott ki a jelentéséből. Gyárfás állítja: sosem adott pénzt, és nem bólintott rá a gyilkosságra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 03.



Gyárfás Tamás közleményben reagált arra az Indexnek, hogy Ránki Sára bűnügyi nyelvész szakértő először szólalt meg nyilvánosan a Heti Válasz podcastban. A producer szerint a szakértő fontos részleteket hallgatott el, amelyek szerinte perdöntők voltak az ügyében.

Azt írta:

„1 óra 20 percben Ránki Sára sok mindenről beszél. Egyről nem. A lényegről. Az ügyem perdöntőnek bizonyult mozzanatáról. Hiába kap ez nap mint nap kiemelt hangsúlyt a médiában: a súlyos tévedésről nem szól.”

Gyárfás szerint Ránki Sára egy olyan beszélgetésrészletet idézett, amely egy kaposvári áfacsalási ügyhöz kapcsolódik, nem pedig Fenyő János meggyilkolásához. Úgy véli, ezt bizonyítja, hogy háromszor is elhangzik benne a „Kaposvár” szó, amit Portik Tamás háromszor is megerősít: „Így van... Igen... Így igaz.”

A producer szerint Portik az ujjai összedörzsölésével jelezte, hogy pénzzel mindent el lehet intézni a kaposvári ügyben. Gyárfás úgy fogalmazott: „Portik szándékát én nem erősítettem meg, de tény, hogy azt nem is cáfoltam. A széttárt karral kimutattam, hogy csináljon ő azt, amit akar.” Hozzátette: „Egy biztos: tőlem soha nem kapott egy fillért sem. Márpedig pénz nélkül senkit sem lehet lefizetni, és ingyen nem is gyilkolnak.”

Úgy véli, ebben a beszélgetésben Fenyő János neve nem hangzott el. „Fenyő János soha nem élt Kaposvárott... A kéz széttárása tehát nem a gyilkosságra utal. Ennek sajátos értelmezése súlyos és mindmáig megmagyarázhatatlan tévedés” – tette hozzá.

A közlemény szerint a szakértő kihagyta azt a 2004. február 7-én rögzített hangfelvételt, amely alapján a bíróság egyik legfontosabb megállapítását tette. Ebben Portik azt mondja: „Szét*asszuk? Erre te mondtad, hogy igen.”

A producer az elsőfokú ítélet egy részletét is idézte: „Portik Tamás vádlott azon a sértett megölését jelentő kérdését, hogy a sértettet »szét*asszuk-e«, és egy ismeretlen, de ugyancsak a sértett megölését jelentő kézmozdulatát Gyárfás Tamás vádlott megértette, és a sértett megölésébe akként egyezett bele, hogy széttárta a kezét, és rábólintott.”

Gyárfás ezt vitatja, azt írta:

„Portik kérdésére én széttártam volna a karom?! Arra nem tártam szét. Arra azt kezdtem mondani, hogy »én úgy emlékszem...«, de mint annyiszor, Portik ekkor is félbeszakított, arra nem volt kíváncsi, hogy én mit mondok.”

Szerinte az ítélet indoklásában szereplő bólintásról nincs szó a felvételeken. „És hol van szó bólintásról?! A hangfelvételeken sehol. Netán ezt látta volna valaki? A 62 tanú egyike sem mondott ilyet. Videófelvétel pedig nem született.”

A közlemény szerint Portik Tamás tudatosan próbálta őt csapdába csalni. „Csőbe akart húzni, csapdát akart nekem állítani. Erre többen is megkérték. És ő mindent meg is tett, hogy kimondassa velem: fél évtizede én felkértem, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.”

A producer szerint Portik azt is jelezte: „ha én ellene teszek, azt még a lányom is megbánja. Jócskán érzékeltette, hogy vele jobb nem szembekerülni. Mert ha ő egyszer azt mondja, hogy ez a betonoszlop holnap nem lesz ott, akkor az nem lesz ott.” Ezzel magyarázta, hogy miért nem szakította meg korábban a kapcsolatot Portikkal.

Azt is írta, különösen meglepő volt számára, hogy a szakértő arról beszélt, zaklatások érték a munkája során. „Ezzel a szakértő azt sejteti, hogy a zaklatások hátterében én álltam, embereket béreltem fel, hogy a szakértőt megfélemlítsék. Nem tudom, hogyan lehet védekezni ez ellen a sugalmazás ellen” – fogalmazott.

Gyárfás azt is elárulta, hogy már a podcast adás napján reagálni akart, de csak írásban tehette meg.

„Rossz érzés most várni. Annál is inkább, mert akit az én ügyem egyáltalán érdekel, az közvetlenül eseti nyelvi szakértő nyilatkozata után formál véleményt” – írta.

A közlemény végén hangsúlyozta: a podcastban elhangzottak között nincs szó azokról a részletekről, amelyeket ő az ügy kulcsmomentumaiként említ. Továbbra is fenntartja, hogy az ítélet súlyos tévedésen alapul, mert a bíróság szerinte különböző időpontokban és helyeken elhangzott mondatokat vont össze egyetlen beszélgetésként.

A Fővárosi Ítélőtábla 2025. április 10-én jogerősen is hét év börtönre ítélte Gyárfás Tamást, Portik Tamást pedig életfogytig tartó szabadságvesztésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk