KÉK HÍREK
A Rovatból

Gyárfás Tamás: Portik 30 milliót kapott, hogy engem tegyen meg bűnbaknak

Portik Tamás börtönből írt nyilatkozatában állította, hogy Princz Gábor kérte fel erre. Gyárfás új bizonyítékokat adott be a másodfokú eljárásban.


Gyárfás Tamás a Blikknek adott interjúban beszélt arról, hogy Portik Tamás írásos nyilatkozatot tett a börtönben. Ebben az áll, hogy Princz Gábor, a Postabank egykori vezetője 30 millió forintot adott neki azért, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfásra terelje a gyanút. Gyárfás szerint Portik ezzel valójában segített neki, hiszen ő soha nem bízta meg semmivel.

A másodfokú bírósági tárgyalás előtt Gyárfás ügyvédje, Zamecsnik Péter két új bizonyítékot is benyújtott.

Egy önként jelentkező tanú közjegyző előtt mondta el, hogy tudomása szerint Portik pénzt kapott Princztől, hogy Gyárfást hozza nehéz helyzetbe.

Gyárfás megerősítette, hogy erről Portik is tudott, és ezért készítette el az írásos vallomását.

Gyárfás visszaemlékezett arra is, hogy 2017 szeptemberében egy férfi ötoldalas dokumentumot adott át neki, amely Portikkal folytatott beszélgetéseiből tartalmazott idézeteket. A férfi azt mondta, hogy „helyesen cselekedjen, mert különben katasztrófa lesz”. Gyárfás ezt követően nem fogadta el az anyagot, hanem a rendőrséghez fordult. A Nemzeti Nyomozó Iroda tanúként hallgatta ki, és fényképről felismerte a férfit, akit később K. Imrich néven azonosítottak. A férfit a felesége is felismerte, amikor üvegfal mögött sorakoztatták fel több más emberrel együtt.

A történetbe később Sz. József is bekerült, aki korábban egy másik gyilkossági ügy, a Gyüre-ügy egyik tanújaként szerepelt. Sz. József azt vallotta, hogy 1997 végén Portik általa üzent Gyárfásnak, valamint azt is, hogy ő adta át a később említett ötoldalas dokumentumot. A bíróságon azonban kiderült, hogy a dokumentum szerkesztője erről ott hallott először. Gyárfás megkérdezte Sz. Józsefet, hogy hány oldalt adott át neki, mire a tanú azt felelte, hogy egyet, miközben Gyárfás szerint ez az anyag ötoldalas volt. Sz. József három idézetet említett, miközben a dokumentumban valójában ötven szerepelt. A tárgyaláson Sz. József engedélyezte, hogy az arcát a monitoron megnézzék. Gyárfás szerint a férfi nem hasonlított K. Imrichre, akit ő és a felesége korábban azonosítottak.

Az ítélet viszont így fogalmazott: „Annak nem volt jelentősége, hogy a IV. számú tanút Gyárfás Tamás vádlott és a felesége sem azonosította azzal a személlyel, aki később 2017-ben az üzenetet vitte, hanem K. Imrichet választották ki a felismertetésre bemutatáson.”

Gyárfás úgy véli, Sz. József vádalkut kötött.

Az ügyével párhuzamosan zajló Gyüre-ügyben Sz. József bűntársa 12 év fegyházat kapott, ő viszont csak felfüggesztett börtönbüntetést. A zárt tárgyaláson csak a hangja hallatszott, arcát nem mutatták meg.

A Friderikusz Sándornak adott interjúban két hangfelvétel is elhangzott, ezekről is beszélt. Az egyik 2004. február 7-én készült, amelyben Portik azt mondja: „Én mutattam és kérdeztem tőled, hogy mi legyen az emberrel? Szétbasszuk? Erre te mondtad, hogy igen…” Gyárfás ezzel kapcsolatban azt mondta: „A lényeget emeltem ki. Tehát Portik kérdezi tőlem, hogy „Szétbasszuk?” és erre helyettem Portik válaszol „Igen”-nel.”

A második felvétel 2004. április 20-án készült, és egy 1996-os kaposvári áfaügyhöz kapcsolódik. Gyárfás szerint Portik akkor azt állította, hogy kapcsolatai révén segíteni tud. Később viszont jelezte, hogy Kaposvárott nincs ismerőse, majd az ujjai összedörzsölésével utalt arra, hogy pénzzel bármit el lehet intézni. A felvételen ez így hangzott: „Majdan eljöttél legközelebb, és azt mondtad, hogy ö, ha ezt úgy oldjuk meg, hogy. És így csináltál, az öö, az is megoldás? Erre én széttártam a kezem, én nem tiltakoztam, de nem erősítettem és nem cáfoltam…”

Gyárfás hangsúlyozta, hogy Portik soha nem kapott tőle pénzt, és tőle függetlenül szüntették meg az ellene szóló gyanúsítást. Az ítélet ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Az egyik találkozás során Portik Tamás vádlott azon a sértett megölését jelentő kérdését, hogy a sértettet „szétbasszuk-e” és egy ismeretlen, de ugyancsak a sértett megölését jelentő kézmozdulatát Gyárfás Tamás vádlott megértette, és a sértett megölésébe akként egyezett bele, hogy széttárta a kezét és rábólintott.”

Gyárfás szerint a két felvételrészletből a bíróság egy harmadik beszélgetést konstruált, holott szerinte ő nem a kérdés után tárta szét a kezét, hanem egy másik időpontban, más témáról beszélve.

Első fokon bűnsegédként 7 év fegyházbüntetést, másodfokon pedig felbujtóként 7 év börtönt kapott. Azt mondta, biztosak voltak abban, hogy legalább bizonyítottság hiányában felmentik. A védelem megvárja az ítélet írásos indoklását, hogy perújítást kérhessen. Arra a kérdésre, mire számít most, így válaszolt: „A legrosszabbra.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Óriási lánggal ég a Tomorrowland nagyszínpada - két nap múlva nyitna a fesztivál
A belga elektronikus fesztivál helyszínén nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók, ezer munkatárs van a területen. A hatóságok óvatosságra kérik a környéken élőket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Tűz ütött ki a Tomorrowland helyszínén Belgiumban, a fesztivál nagyszínpada lángokban áll, írja a DJ Mag. A közösségi oldalakon sorra jelennek meg a videók, amelyeken jól látszik, hogy ég a világ egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményének fő színpada. Mindez kevesebb mint két nappal a kapunyitás előtt történt, miközben több mint 70 ezer ember készülődik a fesztiválra.

A helyi GVA arról számolt be, hogy a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók. Közben a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.

A Mirror információi szerint

nagyjából ezer dolgozó van a helyszínen. Szerencsére eddig nem jelentettek sérülteket.

A GVA egy másik cikke, valamint a közösségi oldalakra feltöltött videók is mutatják, mekkora a tűz:

Egy másik videó a hatalmas tűzről:

Időközben az is kiderült, hogy mi okozhatta a tüzet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Holtan találták a paranormális jelenségeket kutató férfit, aki az igazi Annabelle babával turnézott épp
A férfira a szállodai szobájában találtak rá, próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.


Holtan találták szállodai szobájában Dan Riverát, a New England Society for Psychic Research „vezető kutatóját”, aki épp egy olyan turnét vezetett épp, amely során az igazi Annabelle babát is megtekinthették az érdeklődők - írja az Evening Sun.

A beszámolók szerint a mentők egy helyi hotelhez vonultak ki, ahol újra kellett éleszteni egy férfit. Dan Rivera halálhírét másnap, július 14-én a társaság a Facebook-oldalán is megerősítették.

A túrát a Ghostly Images of Gettysburg nevű csoport szervezte a Soldiers National Orphanage nevű helyszínen.

A társaság weboldala szerint Rivera több mint tíz éve kutatta a paranormális jelenségeket. Bridgeportban született és nőtt fel, és szolgált az amerikai hadseregben is. Már fiatal korában különös jelenségeket tapasztalt otthonában, később pedig a Santeria rituálék szakértőjévé vált. Halálának pontos okát nem hozták nyilvánosságra. A People megkereste a társaságot, valamint az Adams megyei seriff hivatalt és a halottkém irodáját is.

Az Annabelle-baba története egészen 1968-ig nyúlik vissza, amikor egy ápolónő ajándékba kapta, és furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a lakótársával. Egy médium szerint a baba egy Annabelle nevű kislány szellemének otthona volt. A lányok próbálták elfogadni a szellemet, de a baba rosszindulatú és erőszakos viselkedést mutatott.

A baba története ihlette A démonok között (The Conjuring) című horrorfilmsorozatot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megvan, hogy miért éghetett porig a Tomorrowland nagyszínpada
A szervezők közleménye szerint senki sem sérült meg, és a fesztivál a hétvégén indulhat. A lángokat a tűzoltók megfékezték.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 16.



Ahogy korábban mi is megírtuk, a belgiumi Boom városában kigyulladt a Tomorrowland világhírű nagyszínpada. A tűz szerdán délután csapott fel, amikor a látogatók még nem érkeztek meg a fesztiválra. Ekkor körülbelül ezer dolgozó tartózkodott a helyszínen.

A lángok gyorsan terjedtek, a helyi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, hogy megfékezzék a tüzet. A nagyszínpad jelentős károkat szenvedett, de szerencsére senki sem sérült meg.

A helyi sajtó arról írt, hogy

a tűz valószínűleg egy technikai hiba miatt keletkezett. A szemtanúk robbanásokat hallottak közvetlenül a tűz kitörése előtt. A hírek szerint a tűzijátékágyúk tesztelése közben történhetett a baj.

A HLN beszámolója szerint a tüzet sűrű füst kísérte, amit messziről is látni lehetett, ráadásul erős szél fújt.

A fesztivál szervezői gyorsan reagáltak, és hivatalos közleményt adtak ki, amit a Blikk vett észre.

„A Tomorrowland nagyszínpadán történt súlyos incidens és tűzeset következtében a szeretett Mainstage (a nagyszínpad) jelentős károkat szenvedett. Megerősítjük, hogy az eset során senki sem sérült meg. Örömmel jelentjük be, hogy a DreamVille (a kemping) a tervek szerint holnap, július 17-én, csütörtökön megnyílik, és készen áll minden látogató fogadására. A Global Journey programjai Brüsszelben és Antwerpenben szintén a tervek szerint zajlanak. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk a fesztiválhétvége (péntek–szombat–vasárnap) lebonyolítására.”

A szervezők és a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy a tűzijátékágyúk okozták a tüzet.

A Tomorrowland hivatalosan pénteken kezdődik, és több mint 100 ezer embert várnak. Az első külföldi fesztiválozókat szállító „party flightok” már megérkeztek Belgiumba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elképesztő videó: A rendőrök elől menekült, majd telibe kapott egy taxist egy vezetéstől eltiltott sofőr Budapesten
A balesetet okozó sofőr és utasai megpróbáltak elmenekülni, de a rendőrök elfogták őket. A kocsiban kábítószergyanús anyagot találtak.


Meghökkentő esetről számolt be Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Egy járművezetéstől eltiltott sofőr kezdett ámokfutásba, miután a közlekedési rendőrök július 11-én éjszaka a Nyugati térnél ellenőrizni akarták.

A gépkocsi vezetője először úgy tett, mint aki együttműködne az intézkedőkkel, azonban amikor a járőrök elindultak az autóhoz, a sofőr gázt adott és nagy sebességgel tovább hajtott.

A rendőrök egészen a Rákóczi útig követték a menekülő járművet, ahol az egy taxival ütközött.

A menekülő autóban összesen három férfi volt, akik az ütközést követően mindannyian menekülőre fogták.

De nem úszták meg: a sofőrt, a 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, míg két utasát, a 36 éves B. Artúrt és a 36 éves T. Józsefet a Rákóczi úton közösen fogták el a BRFK és a Készenléti Rendőrség rendőrei.

A BRFK közlése szerint

a sofőrt már korábban is elfogták ittas és bódult vezetés miatt, most az autójában nála és társainál kábítószergyanús anyagot találtak.

A rendőrök mindhárom férfit előállították, és mivel velük szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért a rendőrök az előállítás során mintavételre is intézkedtek.

A sofőrt, R. Györgyöt közúti veszélyeztetés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt, míg két utasát kábítószer birtoklása vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

Mindhárom férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.

Az ámokfutást több kamera is rögzítette, a felvételt a rendőrök közzé is tették:


Link másolása
KÖVESS MINKET: