Egy csecsemő is kórházba került, miután kigyulladt egy ötödik emeleti lakás reggel Győrben. A mentők összesen öt lakót vittek füstmérgezéses tünetekkel kórházba - számolt be róla az RTL Híradó.
„Hatalmas nagy dörömbölésre lettünk figyelmesek, hogy azonnal jöjjünk ki mert ég a szomszédban a lakás. A férjem hallotta a nagy durranást, ennyi volt. Felfele próbáltunk menekülni, de aztán jött felfele a füst, és utána próbáltunk lefele jutni, minél előbb”
- mondta az egyik szomszéd az RTL-nek.
A tűzoltók több egységet is riasztottak a helyszínre, akik azonnal megkezdték a mentést. Az egész épületet kiürítették, volt, akit az erkélyről, létra segítségével hoztak le, másokat gázálarcban, a lépcsőházon át kísértek ki.
A tűzoltók mellett a mentőkre is szükség volt.
„A tűzeset következtében öten, köztük egy csecsemő, szenvedett enyhébb füstmérgezést, őket bajtársaim helyszíni vizsgálatok és stabil állapotban megfigyelésre szállítottak”
- közölte Csillag Zoltán az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.
A lángokat még a szomszédos házakból is látták. Horváth Imréné épp az erkélyen volt, amikor észrevette a tüzet.
„Hallottam egy hatalmas nagy robbanást. Láttam, hogy jött föl egy igen-igen nagy füst, hát gondoltam, hogy valami ilyenfajta lehet, aztán rá pár másodpercre az ablak teljesen kitört, kiesett a játszótérre. Aztán utána én is lejöttem, megnéztem, hát hatalmas nagy tűz volt. A lángok fent voltak még a nyolcadikon is”
- fogalmazott.
Az RTL Híradó úgy tudja, a tűz miatt egy erkélyajtó is kiesett a helyéről, annak a hangját gondolhatták többen robbanásnak.
Információik szerint a tűz a konyhában keletkezhetett, azután átterjedt a mellette lévő szobára is. Több lakás is lakhatatlanná vált.
Mivel az épületben önkormányzati ingatlanok is vannak, Pintér Bence polgármester is a helyszínre ment, hogy felmérjék a károkat.
„Átmeneti elhelyezést mindenképpen biztosítunk azoknak, aki ezt igényli. Az önkormányzati lakásokban élőknek és azoknak is, akik magántulajdonosok, hogy ha erre igény van. Ezen felül, nyilván hogy ha hosszútávú elhelyezésre van szükség, akkor azt a Győr-Szollal együttműködve meg kell oldanunk”
- mondta a polgármester.
Az ott lakók közül többen is úgy gondolják, elektromos hiba okozhatta a tüzet, mert az épületben senki sem használ gázt. De hogy pontosan mi történt, azt a tűzoltók még vizsgálják.
Egy csecsemő is kórházba került, miután kigyulladt egy ötödik emeleti lakás reggel Győrben. A mentők összesen öt lakót vittek füstmérgezéses tünetekkel kórházba - számolt be róla az RTL Híradó.
„Hatalmas nagy dörömbölésre lettünk figyelmesek, hogy azonnal jöjjünk ki mert ég a szomszédban a lakás. A férjem hallotta a nagy durranást, ennyi volt. Felfele próbáltunk menekülni, de aztán jött felfele a füst, és utána próbáltunk lefele jutni, minél előbb”
- mondta az egyik szomszéd az RTL-nek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csilivel kínozta az aranyeres rabot – Megdöbbentő, mit tehetett a tiszalöki börtönorvos
A doktornőt és három társát bíróság elé állítják, miután a vád szerint brutálisan megalázták a rabot. Az ügyészség szerint szándékosan okoztak neki fájdalmat az orvosi vizsgálat alatt.
2022 nyarán egy rendkívüli eset történt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Egy, a hírek szerint rendszeresen problémát okozó elítélt orvosi vizsgálatra jelentkezett aranyeres panaszokkal, azonban ahelyett, hogy szakszerű ellátást kapott volna, az intézmény orvosa – a vádirat szerint – szokatlan módon járt el.
a doktornő a rektális vizsgálat előtt csípős csilipaprikával kevert fertőtlenítőszerbe mártotta a kesztyűjét, majd ugyanígy tett a katéterrel is.
A történtek miatt négy ember ellen emeltek vádat, az ügy a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt van folyamatban.
A vádirat szerint a börtönben szolgálatot teljesítő orvos hivatalos eljárásban bántalmazta a fogvatartottat. A másodrendű vádlott, az egészségügyi osztályvezető őrnagy felbujtóként, míg egy hadnagy bűnsegédként szerepel az eljárásban. A negyedrendű vádlott – aki szintén hadnagyi rangban van – nem vett részt a bántalmazásban, őt a jelentési kötelezettség megszegésével vádolják, és esetében lefokozás lehet a büntetés.
A bíróság szóvivője, dr. Dobó Dénes szűkszavúan így nyilatkozott az ügyről: „A vádirat lényege szerint az elsőrendű vádlott az egyik büntetés-végrehajtási intézetben orvosként teljesített szolgálatot, amelynek során a két társa tudtával az egyik fogvatartottaknak szándékosan a szokásos orvosi vizsgálattal járó kellemetlenséget lényegesen meghaladó fájdalmat okozott.”
Egy informátor szerint a harmadrendű vádlott – aki a szabadidejében csilipaprikát termesztett, és tisztában volt annak erősségével – terhelő vallomást tett a doktornőre és az egészségügyi tisztre. A vallomás után a hatóság mértékes indítványt tett, vagyis egyező
beismerés esetén az orvos és a tiszt két és fél év börtönt, míg a vallomást tevő hadnagy felfüggesztett szabadságvesztést kaphat.
A védelem szerint az egyik vádlott nem tudott arról, hogy a csilipaprikás oldatot más célra használták volna. A forrás szerint a paprikát alapvetően ételekhez használták, és a vádlott még azt is ráírta az üvegre, hogy „csak orvosi javaslatra használandó”, hogy senki ne nyúljon hozzá véletlenül. Az orvos és az érintett egészségügyi tiszt tagadják a vádakat.
Az egyik vádlottat dr. Helmeczy László ügyvéd képviseli, aki az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni a részletekről.
2022 nyarán egy rendkívüli eset történt a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Egy, a hírek szerint rendszeresen problémát okozó elítélt orvosi vizsgálatra jelentkezett aranyeres panaszokkal, azonban ahelyett, hogy szakszerű ellátást kapott volna, az intézmény orvosa – a vádirat szerint – szokatlan módon járt el.
Brutális: karddal vágta le élettársa haját, kényszerítette, hogy a kutya táljából egyen, és egy szikével vésse a monogramját az ujjába
Hét és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki évekig verte, megalázta élettársát, végül meg is késelte. A tárgyaláson mindent beismert, de csak annyit mondott, hogy sajnálja, amit tett.
Gyermeke anyját ütötte, rugdosta és arra kényszerítette, hogy a nő a kutyatálból egyen, majd egy szikével a kezére vésse a férfi monogramját. Az ítélet után enyhítést kért, így az nem jogerős.
Ma már csendes a környék, elhagyatott a ház, ahová két éve élettársa elől menekült egy nő. Az akkor még Besenyőtelken élő harmincas éveiben járó pár kapcsolata kisfiúk születése után nem sokkal romlott meg.
A férfi drogozott és féltékeny volt, napi szinten ütötte-rúgta élettársát. Volt, hogy a nő haját egy karddal vágta le, de a megaláztatások itt nem értek véget
- hangzott el az RTL híradójában.
A bíró szerint "a sértettet arra kényszerítette, hogy a kutya táljából egyen, magának az egyik ujjára szikével egy Z betűt véssen továbbá rendszeresen sértegette, szidalmazta is."
Az asszony 2022-ben édesanyjához menekült a gyerekükkel. Közben a férfit három év két hónap börtönre ítélték, mert egy korábbi partnerével is erőszakoskodott. Élettársa megsajnálta őt és 2023 elején visszament hozzá, hogy párja több időt tölthessen közös gyerekükkel mielőtt börtönbe vonul. De a férfi újra erőszakossá vált. A nő emiatt ismét visszamenekült az édesanyjához. Ekkor már annyira félt élettársától, hogy folyamatosan zárták a kaput. De hiába.
Egy ismerős ezt mondta a híradónak:
"Ahogy hazajöttek, ők rögtön az ajtót bezárták, mert féltek. Be is mentek, majd legutoljára hazajött a Rencsi gyerek, kerékpárral, akkor meglökte a kaput ez a Zoli vagy hogyhíjják, aztán beszakította belőle a kaput, megfogta a Nikit az udvar közepén és földhöz verte."
A férfi ezúttal egy rugós bicskával több helyen meg is szúrta a nőt. A bíró szerint azzal fenyegette a sértettet, hogy meg fogja ölni mielőtt börtönbe vonul.
A váddal egyezően beismerem a cselekmény elkövetését nagyon megbántam a bűncselekményemet. Nagyon sajnálom - ennyit mondott a tárgyaláson.
A bíróság szerint különösen embertelenül és durván bánt párjával.
Kovács Eszter bíró közölte: A törvényszék halmazati büntetésül hét év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül nyolc év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítéli.
A késelő enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Gyermeke anyját ütötte, rugdosta és arra kényszerítette, hogy a nő a kutyatálból egyen, majd egy szikével a kezére vésse a férfi monogramját. Az ítélet után enyhítést kért, így az nem jogerős.
Ma már csendes a környék, elhagyatott a ház, ahová két éve élettársa elől menekült egy nő. Az akkor még Besenyőtelken élő harmincas éveiben járó pár kapcsolata kisfiúk születése után nem sokkal romlott meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Daruból kirepülő hattonnás szerkezet végzett Olivérrel – a tatai üzemben halt szörnyet
A 36 éves férfi már épp a műszak vége előtt járt, amikor bekövetkezett a tragédia, egy nappal születésnapja előtt. Családja összetört, kisfiának már elmondták: az apja soha nem tér haza.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt, miután egy fiatal férfi életét vesztette egy tatai üzemben. Az eljárás jelenleg is tart, a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem osztott meg további részleteket.
A tragédia múlt pénteken történt, egy autóalkatrészeket, karosszériaelemeket és szerelvényeket gyártó üzemben. A baleset áldozata T. Olivér, egy gépbeállító technikus volt, aki csupán néhány hónapja dolgozott a cégnél. Egy hattonnás szerkezet nyomta agyon a férfit, aki aznap délutános műszakban volt.
Olivér kettőkor kezdte a munkát, és este tízkor indult volna haza. A végzetes baleset röviddel műszakzárás előtt következett be. A tatai ipari parkban fekete zászlót helyeztek ki az érintett cég bejáratához, ezzel is jelezve a gyász súlyát. A vállalatot megkerestük írásban, többek között arra is rákérdeztünk, hogy megállapították-e már valaki felelősségét, de eddig nem kaptunk választ.
Egyik, névtelenséget kérő munkatársa így nyilatkozott:
„Azon a részlegen állítólag egyedül dolgozott, és kamerafelvétel sem áll rendelkezésre, ezért nem egyszerű rekonstruálni a történteket. Az első hírek arról szóltak, hogy rázuhanhatott valami, illetve rádőlt egy gép, ám a legfrissebb információk szerint egy hattonnás elem valamilyen oknál fogva kirobbant a daruból, amivel azt be kellett volna helyezni egy szerkezetbe.”
Olivér Oroszlányban élt, egyedül, a kutyájával. Volt egy kisfia is, akit ugyan nem nevelt együtt a gyermeke édesanyjával, de életének így is fontos része volt. Környezete szerint életvidám, becsületes, jó szándékú ember volt.
A családtagokat először még abban a tudatban értesítették, hogy a mentők küzdenek az életéért, de hamar kiderült, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette.
A férfi húga, Linda elmondta: „Annyit tudunk, hogy aznap délutános volt, kettőre kellett mennie, a baleset pedig nem sokkal a műszak végén történt. Várjuk az ügy hivatalos vizsgálatának végét, ami alapján kiderülhet, pontosan mi történt, műszaki hiba okozta-e a problémát, avagy hibázott-e valaki...”
„De igazából teljesen mindegy, hiszen a testvéremet már semmi nem hozhatja vissza. Szörnyű, de éppen a tragédia után három nappal, hétfőn lett volna a 37. születésnapja.”
A Blikk információi szerint a kisfiának már elmondták, hogy elveszítette az édesapját, és a gyerek nagyon nehezen viseli a történteket.
A portál úgy tudja, nem ez volt az első súlyos munkahelyi baleset ebben az üzemben. Korábban egy fiatal nő lábát állítólag majdnem amputálni kellett, miután egy targonca csaknem átszúrta a végtagját. Akkor sikerült megállapítani a felelőst, és az érintett kártérítést is kapott.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt, miután egy fiatal férfi életét vesztette egy tatai üzemben. Az eljárás jelenleg is tart, a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem osztott meg további részleteket.
A tragédia múlt pénteken történt, egy autóalkatrészeket, karosszériaelemeket és szerelvényeket gyártó üzemben. A baleset áldozata T. Olivér, egy gépbeállító technikus volt, aki csupán néhány hónapja dolgozott a cégnél. Egy hattonnás szerkezet nyomta agyon a férfit, aki aznap délutános műszakban volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Márciusban 867 ember betegedett meg Nagykőrösön, köztük 600 gyerek – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A megbetegedések óvodákat, általános iskolákat és idősotthonokat is érintettek. A hatóság szerint a tüneteket – hányás, hasmenés – egy konkrét étel okozhatta. A Nébih közleménye szerint
a „házi sajtkrémes rozskenyér salátalevelekkel és pulykavagdalt” állhat a rosszullétek hátterében.
A közétkeztetést az Eatrend Kft. végezte. A Nébih márciusban ellenőrzést tartott a cég konyháján, ahol több hiányosságot, műszaki-karbantartási hibát és higiéniai problémát találtak. Emiatt fertőtlenítést és nagytakarítást rendeltek el, valamint néhány napra felfüggesztették a cég tevékenységét. A közlemény szerint az eljáró hatóság „élelmiszerlánc-felügyeleti bírság kiszabásáról rendelkezett”.
Az Eatrend Kft. a megbetegedések után elemezte az ételmintákat, az eredmény azonban negatív lett. A Nébih szerint a vizsgálat nem volt teljes körű, mivel csak négy mikrobára terjedt ki. A történtek következtében öt gyerek kiszáradás miatt kórházi ellátásra szorult.