Francia felvarrós rendőr oszlatta a Momentumot – Egy társa letépte róla, mikor észrevette, hogy lefotózták
Gelencsér Ferenc készített képet a készenléti rendőrről. Az ORFK szerint nem a hatályos ruházati és öltözködési normának megfelelően viselte az egyenruháját a rendőr, ezért vizsgálat indult.
Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője szerdán egy fotót tett közzé a Facebook-oldalán. A képhez azt írta:
"2022-ben a vén kommancs, Kövér László nem engedélyezte, hogy a honvédelmi bizottság tagja legyek. Mikor megkérdeztük tőle, hogy mi ennek az oka, közölte hogy szerinte én egy francia kém vagyok. Ezt a messzemenő következtetést abból vonta le, hogy tanultam a Sciences Po-n.
Tegnap az egyik rendőr francia D.O.P.C. felvarróval az egyenruháján oszlatta a Momentum hídfoglalását. Amikor a társa észrevette, hogy fotózok, letépte róla."
A kép megjelenése után a Telex kérdéseket küldött az Országos Rendőr-főkapitányságnak. Válaszukban azt írták:
a felvételen szereplő készenléti rendőr nem a hatályos ruházati és öltözködési normának megfelelően viselte az egyenruháját, ezért az állományilletékes parancsnok belső vizsgálatot rendelt el.
A demonstrációt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a Momentum szervezte kedd délutánra a budapesti Ferenciek terére. Az eredeti tervek szerint az Erzsébet hidat foglalták volna el, ám ezt a rendőrség és a Kúria megtiltotta. Indoklásuk szerint a forgalomra és mások jogaira, szabadságára aránytalan hatással lett volna a megmozdulás.
A tiltás után a demonstrálók egy rövid időre megpróbálták lezárni a Szabad sajtó utat, de a rendőrök visszaterelték őket a járdára. Ezt követően a tüntetők egy része, a Momentum vezetésével, elfoglalta a Szabadság hidat.
A rendőrség szerdán közölte: a keddi tüntetés során összesen 140 embert igazoltattak, 51 fő ellen pedig közlekedési szabálysértés miatt indítottak eljárást.
A Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid is megosztott egy képet:
Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője szerdán egy fotót tett közzé a Facebook-oldalán. A képhez azt írta:
"2022-ben a vén kommancs, Kövér László nem engedélyezte, hogy a honvédelmi bizottság tagja legyek. Mikor megkérdeztük tőle, hogy mi ennek az oka, közölte hogy szerinte én egy francia kém vagyok. Ezt a messzemenő következtetést abból vonta le, hogy tanultam a Sciences Po-n.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Daruból kirepülő hattonnás szerkezet végzett Olivérrel – a tatai üzemben halt szörnyet
A 36 éves férfi már épp a műszak vége előtt járt, amikor bekövetkezett a tragédia, egy nappal születésnapja előtt. Családja összetört, kisfiának már elmondták: az apja soha nem tér haza.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt, miután egy fiatal férfi életét vesztette egy tatai üzemben. Az eljárás jelenleg is tart, a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem osztott meg további részleteket.
A tragédia múlt pénteken történt, egy autóalkatrészeket, karosszériaelemeket és szerelvényeket gyártó üzemben. A baleset áldozata T. Olivér, egy gépbeállító technikus volt, aki csupán néhány hónapja dolgozott a cégnél. Egy hattonnás szerkezet nyomta agyon a férfit, aki aznap délutános műszakban volt.
Olivér kettőkor kezdte a munkát, és este tízkor indult volna haza. A végzetes baleset röviddel műszakzárás előtt következett be. A tatai ipari parkban fekete zászlót helyeztek ki az érintett cég bejáratához, ezzel is jelezve a gyász súlyát. A vállalatot megkerestük írásban, többek között arra is rákérdeztünk, hogy megállapították-e már valaki felelősségét, de eddig nem kaptunk választ.
Egyik, névtelenséget kérő munkatársa így nyilatkozott:
„Azon a részlegen állítólag egyedül dolgozott, és kamerafelvétel sem áll rendelkezésre, ezért nem egyszerű rekonstruálni a történteket. Az első hírek arról szóltak, hogy rázuhanhatott valami, illetve rádőlt egy gép, ám a legfrissebb információk szerint egy hattonnás elem valamilyen oknál fogva kirobbant a daruból, amivel azt be kellett volna helyezni egy szerkezetbe.”
Olivér Oroszlányban élt, egyedül, a kutyájával. Volt egy kisfia is, akit ugyan nem nevelt együtt a gyermeke édesanyjával, de életének így is fontos része volt. Környezete szerint életvidám, becsületes, jó szándékú ember volt.
A családtagokat először még abban a tudatban értesítették, hogy a mentők küzdenek az életéért, de hamar kiderült, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette.
A férfi húga, Linda elmondta: „Annyit tudunk, hogy aznap délutános volt, kettőre kellett mennie, a baleset pedig nem sokkal a műszak végén történt. Várjuk az ügy hivatalos vizsgálatának végét, ami alapján kiderülhet, pontosan mi történt, műszaki hiba okozta-e a problémát, avagy hibázott-e valaki...”
„De igazából teljesen mindegy, hiszen a testvéremet már semmi nem hozhatja vissza. Szörnyű, de éppen a tragédia után három nappal, hétfőn lett volna a 37. születésnapja.”
A Blikk információi szerint a kisfiának már elmondták, hogy elveszítette az édesapját, és a gyerek nagyon nehezen viseli a történteket.
A portál úgy tudja, nem ez volt az első súlyos munkahelyi baleset ebben az üzemben. Korábban egy fiatal nő lábát állítólag majdnem amputálni kellett, miután egy targonca csaknem átszúrta a végtagját. Akkor sikerült megállapítani a felelőst, és az érintett kártérítést is kapott.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt, miután egy fiatal férfi életét vesztette egy tatai üzemben. Az eljárás jelenleg is tart, a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem osztott meg további részleteket.
A tragédia múlt pénteken történt, egy autóalkatrészeket, karosszériaelemeket és szerelvényeket gyártó üzemben. A baleset áldozata T. Olivér, egy gépbeállító technikus volt, aki csupán néhány hónapja dolgozott a cégnél. Egy hattonnás szerkezet nyomta agyon a férfit, aki aznap délutános műszakban volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jegygyűrűt vett, hogy megkérje szerelme kezét – mindkét izraeli diplomatát lelőtte egy merénylő Washington belvárosában
A washingtoni izraeli nagykövetség két fiatal dolgozójára közvetlen közelről nyitott tüzet a támadó. A pár épp egy zsidó rendezvényről tartott hazafelé. A férfit elfogták.
Washington belvárosában, a Zsidó Múzeum előtt lőttek le két izraeli diplomatát szerda este, helyi idő szerint nem sokkal kilenc óra után. A két fiatal épp egy zsidó rendezvényről tartott hazafelé, amikor a merénylő közelről rájuk nyitott tüzet, írta a New York Times.
Az áldozatok az Amerikai Zsidó Bizottság éves fogadásán vettek részt, amelyet fiatal diplomatáknak szerveznek. Az idei esemény a közel-keleti humanitárius együttműködésről szólt.
Az izraeli külügyminisztérium csütörtök délelőtt tette közzé a két áldozat nevét.
Sarah Milgrim amerikai állampolgárként dolgozott az izraeli nagykövetségen, izraeli utak szervezésével foglalkozott. LinkedIn-profilja szerint az izraeli–palesztin párbeszéd, a béketeremtés és környezetvédelmi kérdések iránt érdeklődött. Jegyese, a 28 éves Yaron Lischinsky ugyanott, a politikai osztály kutatási asszisztenseként dolgozott. Bemutatkozása szerint az Ábrahám-egyezmények „elkötelezett hívé”-nek tartotta magát.
Levi Shemtov washingtoni rabbi azt mondta: rendszeresen találkoztak velük különböző zsidó ünnepeken és eseményeken, és „kedves, népszerű emberek voltak”.
Jechiél Leiter, Izrael washingtoni nagykövete a merénylet után közölte:
„a fiatalember a héten vásárolt gyűrűt, hogy a jövő heti jeruzsálemi útjukon kérje meg barátnője kezét”.
A támadó a lövések után a múzeum épületébe ment be, ahol megvárta a kiérkező rendőröket. Elfogásakor nem tanúsított ellenállást, közben pedig azt kiabálta: „Szabad Palesztinát!”
A hatóságok később nyilvánosságra hozták a férfi kilétét. Elias Rodrigueznek hívják, 30 éves, Chicagóban él. Nyilvánosan elérhető adatok szerint oszteopátiával foglalkozik, fekete polgárjogi aktivistaként tevékenykedett, és tagja volt a Szocializmus és Felszabadítás Pártjának. A rendőrség korábban nem tartotta nyilván sem politikai, sem más okból.
Washington belvárosában, a Zsidó Múzeum előtt lőttek le két izraeli diplomatát szerda este, helyi idő szerint nem sokkal kilenc óra után. A két fiatal épp egy zsidó rendezvényről tartott hazafelé, amikor a merénylő közelről rájuk nyitott tüzet, írta a New York Times.
Az áldozatok az Amerikai Zsidó Bizottság éves fogadásán vettek részt, amelyet fiatal diplomatáknak szerveznek. Az idei esemény a közel-keleti humanitárius együttműködésről szólt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálra gázolta élettársa kislányát egy férfi, két év felfüggesztett fogházbüntetést kérnek rá
A család gombaszedésből indult volna haza, amikor megtörtént a tragédia. A férfi azt hitte, minden gyerek beült a kocsiba, de a hétéves kislány a jármű előtt guggolt.
Szörnyű tragédia történt egy családi gombaszedés után. Egy férfi halálra gázolta élettársa hétéves kislányát, miután figyelmetlenségből elindult a kocsival, nem nézve meg, hol vannak a gyerekek. A kislány ekkor a jármű előtt guggolt, de erről nem szólt senkinek – írta meg a 24.hu.
A Miskolci Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a férfit. Az ügyészség két év felfüggesztett fogházbüntetést és két év vezetéstől eltiltást kért.
Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a Blikk kérdésére elmondta: „Az ügyészség két év fogházat kért a férfire három év próbaidőre felfüggesztve azzal, hogy két évre tiltsák el a közúti járművezetéstől.”
A férfi és élettársa közösen nevelték a férfi tízéves fiát, valamint az asszony ötéves kisfiát és hétéves kislányát. A végzetes napon épp hazaindultak volna az erdőből, amikor bekövetkezett a tragédia. A férfi elmondása szerint bepakolták a gombát a csomagtartóba, majd szólt a gyerekeknek, hogy indulnak haza. Azt mondta, ahhoz szokott, hogy a gyerekek maguktól beülnek a kocsiba.
„Hallotta, hogy jobbról, és balról is becsukódnak az ajtók hátul, de nem fordult hátra, és visszapillantó tükörben sem nézte meg, hogy beült-e mind a három gyermek”
– mondta Jogg Zsolt. A férfi lassan elindult az autóval, de mivel nem vette észre a jármű előtt guggoló kislányt, áthajtott rajta.
„Azt mondta, hogy azt hitte, hogy egy gödörbe hajtott bele. Ekkor a tízéves fiú felkiáltott, hogy hol van a testvérem?”
„Elmondása szerint ekkor ő kiugrott a kocsiból, és azt látta, hogy földön fekszik mozdulatlanul a gyerek”
– tette hozzá az ügyész.
A kislányt azonnal a mezőkövesdi mentőállomásra vitték, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét sem azonnali és szakszerű orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni. A férfi beismerte a felelősségét a baleset okozásával kapcsolatban.
Szörnyű tragédia történt egy családi gombaszedés után. Egy férfi halálra gázolta élettársa hétéves kislányát, miután figyelmetlenségből elindult a kocsival, nem nézve meg, hol vannak a gyerekek. A kislány ekkor a jármű előtt guggolt, de erről nem szólt senkinek – írta meg a 24.hu.
A Miskolci Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a férfit. Az ügyészség két év felfüggesztett fogházbüntetést és két év vezetéstől eltiltást kért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elhitették, hogy kiskorú prostituáltat rendelt, milliókat csaltak ki egy magyar nyugdíjastól
A férfi annyira megijedt, hogy kölcsönt is felvett, csak hogy megússza a börtönt. Végül a rendőrségen vallott, ahol kiderült: ő az áldozat, nem a bűnös.
Egy idős, Tolna vármegyei férfi az egyik legismertebb hazai erotikus oldalon keresett társaságot, amikor kapcsolatba lépett egy fiatal nővel. A nyugdíjas otthonába hívta a Barby művésznéven hirdető lányt, és kifizette az alkalmi légyottot, de végül nem történt köztük semmi. A férfi a sikertelen találkozó után hazafuvarozta a nőt, és elnézést kért, amiért hiába fáradt el hozzá.
A történet itt még messze nem ért véget.
A Barbyként hirdető Erika, valamint két rokona, a 30 éves Krisztián és a 34 éves Anikó hamar rájöttek, hogy az udvarias férfit pénzzel is meg lehetne sarcolni.
Úgy mutatkoztak be, mint Erika szülei, és azt állították, hogy a lány még nem töltötte be a 18-at, tehát jogilag kiskorú. Azt mondták, az idős férfi megrontotta őt, és ez súlyos következményekkel járhat.
„Az álszülők közölték, nem akarnak rosszat a bácsinak, nem tesznek feljelentést a rendőrségen, de ennek ára van” – nyilatkozta a BlikknekKomlósiné Kiss Anett alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A zsarolók másfél hét alatt különböző indokokkal közel négy és fél millió forintot kértek a férfitól. Az idős ember annyira megijedt a fenyegetésektől, hogy még kölcsönt is felvett, csak hogy elkerülje a rendőrséget vagy a börtönt.
A végső követelés ötmillió forint volt – állítólag azért, hogy a „család” elköltözhessen egy olyan helyre, ahol nem ismerik őket, és a múlt szégyene nem ragad rájuk.
Az idős férfi ezt az összeget már nem tudta előteremteni. Úgy döntött, inkább elmondja az egészet a rendőröknek. A hatóság gyorsan átlátta a helyzetet: a férfi nem bűnös, hanem áldozat. A rendőrök segítségével újra felvette a kapcsolatot a zsarolókkal, és bejelentette, hogy viszi a pénzt. Amikor át akarta adni a rendőrség által előkészített, csalipénzként szolgáló összeget, a nyomozók a helyszínen elfogták a fenyegetőző rokonokat.
„Nagy valószínűséggel soha nem lett volna vége a zsarolásnak, az ilyen eseteknek az a vége, hogy az ingatlanja, a nyugdíja is rámegy a történetre a megzsarolt, kiszolgáltatott sértettnek”
– tette hozzá Komlósiné Kiss Anett.
A zsarolók a helyszínen elismerték, hogy mit tettek, majd néhány nappal később előállították a 25 éves szexmunkást is, aki szintén beismerte, hogy részt vett a férfi pénzének megszerzésében.
A nyomozás során az is kiderült, hogy Erika már hét éve nagykorú. Ha a magukat szüleinek kiadó személyek valóban a vér szerinti rokonai lennének, az anyja 9, az apja pedig mindössze 5 éves lett volna lánya születésekor. A három csalónak zsarolás bűntette miatt kell felelnie, és több év börtön várhat rájuk.