KÉK HÍREK
A Rovatból

Fordulat várható a makói gyerekek ügyében, eljárás indult az apa ellen, miközben a gyerekeket a nagyszülőknél helyezhetik el

Az apa a többi gyermek szeme láttára az iskolából rabolta el gyermekét, ezért indult eljárás ellene. A gyámhivatal annak idején ráadásul környezettanulmány nélkül döntött gyanúsan sebesen az elhelyezésről.


Helyreigazítás:

A 2025. január 30. napján „Fordulat várható a makói gyerekek ügyében, eljárás indult az apa ellen, miközben a gyerekeket a nagyszülőknél helyezhetik el” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a gyámhivatal annak idején környezettanulmány nélkül döntött az elhelyezésről. Továbbá valótlanul állítottuk, hogy a hivatal elmulasztotta elvégezni az ilyenkor kötelező környezettanulmányt is.

Leitner Szilárd szavait idézve valótlanul híreszteltük, hogy a gyámügy azzal védekezett, hogy nem volt elég alkalmazottjuk vagy erőforrásuk ahhoz, hogy a környezettanulmányozást megfelelően elvégezzék. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy a környezettanulmányozás terén pedig hiába történt megállapodás, hogy felmérik a nagyszülőknél a helyzetet, nem is jöttek ki felmérni, arra hivatkozva, hogy erre már nem volt idő.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya a hatósági eljárása során elvégezte az előírt környezettanulmányt, és a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az ügy tényállását tisztázva, a jogszabályi előírásokat betartva hozta meg a határozatát.

A valótlan állításokért a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal munkatársai és az ügyben érintett felek szíves elnézését kérjük.

Az internetet és a nyilvánosságot is bejárta az a videó, ahol két kisiskolás makói gyermek sírva könyörög, hogy ne vigyék el őket az apjukhoz. A gyermekek előző nap temették el fiatal édesanyjukat, apjukkal addig csak a láthatásokon találkozhattak, ha éppen úgy hozta a sors. Kötődés nem alakult ki közöttük, most viszont nemcsak hirtelen fontos lett az apának a két gyermek, hanem a hazai viszonyokat ismerve a hódmezővásárhelyi gyámhivatal fénysebességgel meghozta a határozatát, hogy a gyermekeket az apánál helyezik el.

Mindezt úgy, hogy figyelmen kívül hagyták a nagyapa hosszú levelét, melyben részletezi, hogy a gyermekek viszonya az édesapjukkal nem megfelelő, ráadásul az apa a közösségi médiában gyakran és durván szidalmazta volt feleségét, gyermekei azóta elhunyt anyját.

A hivatal elmulasztotta továbbá elvégezni az ilyenkor kötelező környezettanulmányt is. A helyiek összefogásának és tiltakozásának hatására elvileg egyezség született, hogy a kisiskolások mégiscsak a nagyszülőknél maradnak, azonban ennek mindeddig nem sikerült maradéktalanul érvényt szerezni.

Közben Mérő Vera hosszú posztjából az is kiderült, hogy

„a hasonló esetek a rendszerbe vannak kódolva, a budapesti harmadik kerületben ugyanúgy, mint egy vidéki kisvárosban. És ha nincs országos botrány, az sem segített volna, hogy a jogban járatos rendőr hozzátartozó próbál igazságot, valódi gyermekvédelmet kijárni a hivataloknál.

(...) Most ‘megúszhatják’ a gyerekek egy életre szóló, szinte feldolgozhatatlan traumával. Vagyis trauma-szériával, amelynek csupán egyetlen eleme, az anyjuk elvesztése volt elkerülhetetlen. Minden mást az apjuk és az őt kritikátlanul kiszolgáló rendszer miatt szenvednek el.”

Az aktuális helyzettel kapcsolatban Leitner Szilárdot, a helyi Tisza Sziget egyik aktív tagját kerestük meg, aki koordinálta a civil ellenállást, ami sikerrel zárulhat.

– Abban biztos vagyok, hogy bármilyen megoldás is született tegnap, az, hogy a gyerekek a nagyszülőkhöz kerültek, még nem a végleges megoldás.

– Igen, még nem az. Történt is változás az ügyben. Tegnap még a nagyszülők is azt mondták, hogy a gyerekek még ma este visszakerülnek. Sajnos nem kerültek vissza, pedig ilyen jellegű megegyezés született.

Azonban a következő napokban már egészen biztosan kiemelik a kislányt, és visszakerül a nagyszülőkhöz, mivel az édesapa ellen büntetőeljárás indult.

Azt már sikerült elérnünk, hogy a kisfiú a nagyszülőknél legyen.

– Eredetileg a gyámhatóság helyt adott az édesapa kérésének, és nála helyezte el a gyerekeket?

– Alkotmányos alapjog, hogy ilyen esetekben az édesapát részesíti a jog előnyben mindenekfelett. Azonban, amikor itt a gyámügy helyt adott ennek, akkor nem vizsgálta ki megfelelőképpen az ügyet, és egy

igazából összecsapott döntés született. Tehát igen, volt egy jogerős határozat, de mostanra már egészen másfelé mutat a mérleg.

– Ez a jogerős határozat még érvényben van, vagy ezt visszavonták?

– Még érvényben van, de már felülvizsgálat indul az ügyben, hiszen, mint kiderült, volt eljárás az apuka ellen, ráadásul most újabb eljárás indult ellene, és ebben az esetben azonnal kiemelik a gyermeket, és ebben az esetben a nagyszülőket fogják pártolni.

– Tehát most van egy jogerős határozat, miszerint a gyerek jelen pillanatban jogszerűen van az édesapánál, ha csak a törvényt nézzük. Ezzel szemben viszont folyamatban van egy gyámhivatal általi kiemelés, vagy a kiemelés előtt történt már határozat a gyámhivatalnál, vagy csak folyamatban van?

– Nos, itt az történt, hogy a mai nap elviekben büntetőeljárás fog indulni az apuka ellen. Tudni kell, hogy valamilyen eljárás már egyébként is folyamatban van vele szemben, amit nem tudom, hogy a gyámügy miért nem vett figyelembe. Nem tudom, hogy a másik eljárással kapcsolatosan pontosan mi történt, de azt tudni kell, hogy most

azért, amit ő az iskolában csinált, hogy megfélemlítette a tanárokat, gyerekeket, azzal kapcsolatban fog indulni büntetőeljárás vele szemben.

Ezt figyelembe véve pedig ilyen esetben tudomásom szerint a rendőrség szokott határozni az azonnali kiemelésről.

– Mit csinált az iskolában?

– Talán látták a videót, hogy amikor először el akarta vinni a kislányt, milyen procedúra volt. Azt tudni kell, hogy ő újra megjelent, de nem abban az időpontban, mint ami meg volt beszélve, hanem másnap, tanítási idő alatt, és

egyszerűen fogta, és elrabolta a kislányt, aki tanúk vallomása alapján sírt, ellenkezett. Ott rettegtek a tanárok, a gyerekek. Állítólag az apukával két-három egyéb személy is volt.

Tanúktól hallottam ilyen-olyan dolgokat, de ezzel kapcsolatban igazán biztosat akkor tudunk mondani, amikor a rendőrség már egy álláspontot kimond.

– Ez milyen tényállást valósít meg? Milyen jogcímen indul eljárás?

– Tegnap beszéltem egy szakértővel, és ő azt mondta, hogy ez a garázdaságnál magasabb szintű ügy.

– Tehát jelenleg ott tartunk, hogy csak a gyámhivatalnak vagy a rendőrségnek kellene lépnie, hogy a gyermeket valóban kiemeljék a családból? Tehát el kell menni érte, és el kell hozni.

– Tegnap a rendőrségen egyébként az a döntés született, hogy vissza kell a kislányt vinni a nagyapához.

Ennek ellenére ez nem történt meg, bár igaz, hogy ez csak egy szóbeli megállapodás volt, nem konkrétan a felek között, hanem a rendőrség és a nagyapa között.

Próbálták elérni az apát, vélhetőleg direkt nem volt elérhető, de ha nem kerül vissza a kislány, akkor a jog is most már mellénk fog állni.

– A kislány ma volt iskolában?

– A kislányt az apuka nem vitte el az iskolába, a telefont kikapcsolta, semmilyen úton-módon nem lehet őket elérni.

– És mindezek után mit mond a gyámhatóság? Mit fognak csinálni, kértek-e elnézést, pótolják-e a környezettanulmányokat?

– A gyámügy azzal védekezett, hogy

nem volt elég alkalmazottjuk vagy erőforrásuk ahhoz, hogy a környezettanulmányozást megfelelően elvégezzék,

illetve azzal védekeztek, hogy a kisgyermek nevelése az apának alkotmányos joga. Viszont itt azért a gyámügynek vélhetőleg újra dolgoznia kell, vagy ezúttal talán végre érdemben is dolgoznia kell, hiszen itt már rendőrségi eljárás is történt, és tudomásom szerint bíróságon is van az ügy.

– De most még az a helyzet, hogy hiába viszi oda a rendőrség a kislányokat a nagyszülőkhöz, amíg pro forma érvényben van a gyámhatósági határozat, ennek bármikor megint érvényt próbálhat szerezni az apa, amíg más határozat nem születik.

– Ezt a határozatot tudomásom szerint visszavonják majd, hiszen ha egy büntetőjogi eljárás indul az apa ellen, ráadásul olyan cselekmények miatt, amit az iskolában elkövetett, akkor azonnali kiemelést szoktak eszközölni, ami nemcsak nekem, hanem a nagyszülők és szakértők véleménye szerint is meg fog történni még a héten.

– És az azonnali kiemelésnél gondolom, a gyámhatóság megvizsgálja, hogy milyen közeli hozzátartozónál lehet elhelyezni, és akkor itt vannak a nagyszülők.

– Így van, a nagyszülők vannak az első helyen. Az azonnali kiemelésnél odamennek, és természetesen akkor a gyámügy újra elkezdi azokat a vizsgálatokat, a környezettanulmányozást és az egyéb dolgokat. Azt tudni kell, hogy

amikor a hivatal a korábbi vizsgálatokat végezte, beszéltek a gyerekekkel, de egyáltalán nem vették figyelembe azt, amit a gyerekek mondtak.

A környezettanulmányozás terén pedig hiába történt megállapodás, hogy fölmérik a nagyszülőknél a helyzetet, nem is jöttek ki fölmérni, arra hivatkozva, hogy erre már nem volt idő.

– Miközben más esetben hónapokba telik egy gyámügyi eljárás lefolytatása...

– Azt tudni kell, hogy az apa egyfelől rendőr, és ott azért itt-ott van egy kis kapcsolata. Vélhetőleg a kapcsolatait felhasználva intézte el, hogy egy ilyen rekordgyorsaságú döntés szülessen.

– De azután, hogy az édesapa tegnap bement az iskolába, és a kisiskolások szeme láttára elrabolta a gyermeket, a rendőrségnek hivatalból értesítenie kellett a gyámhatóságot.

– Tudomásom szerint ez megtörtént.

– Ez viszont pontosan olyan helyzet, amikor indokolt lenne a gyorsaság.

– Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most is sikerül-e ezt a gyorsaságot hozni. Egy biztos, hogy itt azért elindultak az ügyek, és véleményem szerint a rendőrségen is, és a gyámügyön is azért fog majd elindulni az ügy, mert nyomást helyeztünk rájuk. Kimentünk, demonstráltunk, ezért kénytelenek voltak foglalkozni az üggyel.

– Önök hogyan kerültek képbe? Ott voltak a nagyszülők, ott voltak a gyerekek, született egy kétségbeesett Facebook-poszt, de hogyan verbuválódott ez a látványos tömeg, akik ezt a nyomást meg tudták valósítani?

– Az egyik barátomat, akivel együtt vagyunk a Tisza-szigetben, a nagyszülők fölkeresték az üggyel kapcsolatban, és segítséget kértek.

– Kifejezetten a helyi Tisza-szigettől kértek segítséget?

– Ők a Tiszától szerettek volna segítséget kérni, de megmondtam nekik, hogy én vagyok itt az önkéntes szervező a városban, tehát valamilyen szinten köthető vagyok a Tisza Párthoz, de én nem járhatok el a párt nevében. Semmilyen logót nem használtunk fel, de a népszerűségemet, amit összegyűjtöttem, azt felhasználtuk. Láttam természetesen ezt a videót, amikor a gyerekek sírnak, és nem akarnak elmenni az apjukkal. Megismertem a háttértörténetet.

Utánanyomoztam annak, hogy pontosan kicsoda az apuka, milyen ember, és mik a hozzá köthető dolgok. Sok-sok emberrel beszéltem, és ezt nagyon gyorsan kellett megcsinálni, hiszen egy ilyen esetben égető szükség van a gyorsaságra.

Egész este nem aludtam, csak nyomozgattam, és ráállítottam mindenkit, hogy nyomozzanak és járjanak utána az ügynek, és számomra bebizonyosodott, hogy itt a nagyszülőknek és a gyerekeknek egyértelműen igazuk van, és ez egy igazságtalan és szívtelen dolog, ami velük történik. Azt is tudtam, hogy az alkotmányos jog ugyan az apuka mellett áll, de úgy éreztem, hogy segítenem kell. Megkaptam a figyelmeztetéseket, hogy ha segítek, akkor nekem annyi politikailag, de nem érdekelt.

– Kitől kapott figyelmeztetést?

– Igazából néhány társamtól, akikkel együtt foglalkozunk a politikában, később pedig politikai ellenfeleim is megfenyegettek, hogy na, most akkor vége a karrieremnek. Én megmondtam, hogy én, mint civil, csatlakozom ehhez a dologhoz, egyébként nem érdekel a politikai karrierem, azért gyűjtöttem a népszerűséget, hogy segíteni tudjak ilyen helyzetekben, és megszerveztük ezt a demonstrációt, ahol egyébként több mint 200 ember gyűlt össze.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket tettünk fel a gyámhivatalnak, választ a Csongrád-Csanád megyei Kormányhivataltól kaptunk. Ebben azt írják: „A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárásban hozott döntés nem nyilvános, így a sajtó részére egyedi gyámhatósági ügyekben tájékoztatás nem adható.” Így nem tudhatjuk meg, mi volt az oka a nagy sietségnek, és hogy történhetett, hogy környezettanulmány nélkül, a gyermekek véleményét figyelmen kívül hagyva születhetett meg a jogerős határozat.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.

A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.

Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.

Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.

A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.

„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”

– fogalmazott a szemtanú.

Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.

A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint

a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.

A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.

A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.

A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.

A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.

„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.

A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”

- mondta a lapnak Rubint Réka férje.


Link másolása
KÖVESS MINKET: