KÉK HÍREK
A Rovatból

Fordulat? Nem a megvádolt sofőr vezette a buszt a veronai halálos balesetben az ügyvédei szerint

Olyan szakvéleményt nyújtottak be, amely szerint a baleset idején a másik sofőr ülhetett a volánnál.


Újabb tárgyalási napot tartottak márcisu elsején, pénteken Olaszországban a 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset ügyében.

Mint ismeretes, és mi is megírtuk korábban, 2017. január 20-án éjfél előtt egy magyar középiskolásokat szállító busz oszlopnak hajtott Verona közelében az autópályán. A busz szétroncsolódott és kigyulladt. A tragédiában a helyszínen tizenheten, többségé­ben 14 és 18 év közötti diákok haltak meg, egy súlyos sérült később Budapesten halt meg.

A veronai államügyész tömegszerencsétlenség előidézése miatt hat ember ellen emelt vádat: egy buszvezető és 5 olasz mérnök ellen.

A mérnökök egyike a Brescia–Padova szakasznál dolgozik, másikuk az autópálya biztonsági elemeinek építését irányító műszaki hivatal vezetője, a többi az út biztonsági korlátjait tesztelő mérnök.

A balesetben az egyik sofőr meghalt, társa, pedig súlyosan megsérült. Két éve még csak azt lehetett tudni, hogy a balesetkor a volán mögött ülő sofőr élte túlélte a tragédiát; róla a buszt és a sofőröket biztosító cég vezetője azt állította, hogy korábban alvászavarral küzdött, habár a vezetéshez szükséges orvosi papírokat megkapta.

A Borsonline az ügyről azt írja, hogy a tárgyaláson az életben maradt és

a tragédia miatt megvádolt buszsofőr ügyvédei olyan szakvéleményt nyújtottak be, amely szerint a baleset idején nem is ez a buszsofőr ült a volánnál.

A szakvéleményben az áll, hogy

a férfi testén nem voltak kormánytól eredő sérülések. A balesetben elhunyt sofőr mellkasán viszont találtak zúzódásokat.

A védelem szerint az ütközés közben az életben maradt és megvádolt sofőr a széksorok közt állhatott.

A túlélők nehezen tudták felidézni, melyik sofőr vezette aznap éjjel a buszt. Volt, aki az életben maradt, más a balesetben meghalt sofőrre emlékezett. Ha az olasz perben bebizonyítják, hogy nem a vádlott volt a sofőr, az gyökeres fordulatot hozhat az ügyben a Borsonline szerint.

Idén januárban még arról számoltunk be, hogy a gyanú szerint a háziorvos tudott az autóbuszvezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát. A Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője azt mondta a 24.hu-nak: a gyanúsítottként kihallgatott háziorvos nem tett érdemi vallomást, és védekezést sem terjesztett elő. A háziorvos panaszt tett a gyanú közlése ellen. A panasz érdemi elbírálására azt követően kerül sor, amikor kijelölik az ügyben eljáró ügyészséget.

A balesetet számos körülmény együttese okozta. A lefordított baleseti jegyzőkönyvben, amit a hozzátartozók megkaptak, állítólag az állt, hogy a Setra típusú buszt 2003-ban 53 üléssel helyezték forgalomba, és később – engedély nélkül – átalakították, hogy 58 személyes legyen. Engedély nélkül egy 320 literes póttartályt is beleszereltek az üzemanyagnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fél év után holtan került elő a Németországban nyom nélkül eltűnt nyíregyházi buszsofőr
A nyíregyházi családapa április óta nem adott életjelet, telefonja két nap után már ki sem csengett. A férfi párja Németországban is kereste, most nyomozás indult.


Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.

A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.

Párja, Kitti többször is kiment Németországba, végigjárta Róbert munkahelyét, szállásadóját és ismerőseit. Már akkor rossz előérzete volt.

„Tudtam, hogy minden egyes nappal csökken a remény, hogy Robi épen és egészségesen előkerül, s megmagyarázza ezt a hat hónapos hiányt, mégis sokkolt, amikor a német hatóság hívott, hogy vége, visszavonták a körözést, megvan a párom, holtan. A részletekről még nem tudok, annyira friss a történet, de egy biztos:

Fürstenfeldbruck közelében találtak rá, olyan helyen, amit elvileg már többször is átvizsgáltak. A rendőrség annyit közölt, hogy nyomoznak, várjunk türelemmel, értesítenek majd, mikor mehetek ki, mikor tudhatok meg részleteket.”

Kitti korábban úgy tudta, Róbert elszámolási vitába keveredhetett valakivel. A férfi telefonját a lakóhelyétől több száz kilométerre mérték be, mielőtt lemerült. A készülék akár gazdát is cserélhetett, hiszen a holttest ahhoz a városhoz közel került elő, ahol utoljára nyoma veszett.

A nő arról is beszélt, hogy Róbertnek nemrég lett egy új lakótársa, aki nem akart bemenni tanúskodni.

„Három alkalommal is megtagadta ezt.Róla alig beszélt Robi, ráadásul hazudott arról, hogy mikor látta utoljára, amikor pedig megkérdeztem, bűntudatot láttam rajta. Csak egy hónapja ismerték egymást, a női megérzésem azt súgta, Robit belevitte valami hülyeségbe, s elszámolási vitába keveredhettek. Bár a tényeken, hogy Robi nincs többé, ez már nem változtat, szeretnénk megtudni az igazságot, hogy megnyugodjunk, s úgy temethessük el a szerettünket.”

A lap megkereste a Bajor Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Osztályát a megtalálással kapcsolatban, de eddig nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.

A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.

„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.

A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.

„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”

– mondta.

A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.

A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tűz ütött ki a frissen átadott debreceni BMW-gyárban
A gyár saját tűzoltói azonnal akcióba léptek, így a riadalom ellenére nem történt sérülés. Egy hete Orbán Viktor mondott itt beszédet a megnyitón.


Szeptember 30-án tűz keletkezett a BMW Group debreceni gyárának egyik egységében. A cég megerősítette, hogy a saját tűzoltóságuk gyorsan közbelépett, és perceken belül sikerült elhárítani a problémát. Személyi sérülés nem történt.

A vállalat közölte: minden üzemük felkészült hasonló esetekre, ezért ezúttal is gyorsan és hatékonyan tudtak reagálni. A riasztás után a BMW saját tűzoltói kezelték a helyzetet, és nem volt szükség a Katasztrófavédelem beavatkozására.

„A szükséges intézkedéseket az előírt eljárásoknak és protokolloknak megfelelően haladéktalanul megtették, biztosítva a munkatársak biztonságát, megoldva ezzel a problémát”

– írták.

Debrecen önkormányzata is reagált az esetre. Közlésük szerint nem állt fenn annak a veszélye, hogy a tűzeset hatással lenne a környezetre, a gyár körüli mérőállomások sem mutattak eltérést – számolt be róla a Dehir. Az önkormányzat szerint az eset is mutatja, hogy a gyár védelmi rendszere jól működik.

A debreceni BMW-gyárat egy héttel korábban adták át, az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: