KÉK HÍREK
A Rovatból

Fordulat a soroksári kocogó nő gyilkosságának ügyében

Egy leszerelt rendőr elmélete szerint csak egy tettes volt, ismerte a környéket és készült a támadásra.


Évek óta keresik a soroksári brutális gyilkosság elkövetőjét a rendőrök. Idén tavasszal arról számoltunk be, hogy új fejlemény van a 2013-as gyilkosságban. Akkor kriminálpszichológusok segítségével állították fel a tettesek profilját. Azt feltételezték, hogy két férfi tettes volt, egy fiatalabb és egy idősebb, akik vélhetően jól ismerték egymást.

A feltételezések és teóriák sora ismét bővült. Most egy leszerelt magyar rendőr - akinek továbbra is szenvedélye maradt a nyomozás - állt elő az elméletével.

Szántó Csaba, aki ma már Amerikában él, minden szabad percét a profilozásnak szenteli, vagyis annak, hogy bűnügyi személyiségrajzot készít egy-egy feltételezett elkövetőről. A gyilkosság körülményeit vizsgálva következtet az elkövető jellemvonásaira, szokásaira.

aldozat

A kisgyermekes anyukát 2013. szeptember 25-én ölték meg ismeretlenek. A brutális gyilkosság ügyében két évvel ezelőtt ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Papp Károly országos rendőrfőkapitány, de még mindig csak találgatások vannak az elkövető(k) kilétéről.

"Véleményem szerint a gyilkos, akit keresünk, mert meg­győződésem, hogy egy elkövetőről van szó, valahol a környéken, vagyis Soroksáron vagy Pesterzsébeten él: nagyon jól ismerte a kietlen részt, ahol a bűntény történt. Ezt támasztja alá a tapasztalat is, hogy ezek az emberek általában komfort­zónájukban követik el a bűncselekményeket. Olyan helyszínt keresnek, ahol ismerősek, hiszen ott a legbiztosabb, hogy simán el tudnak menekülni. Véleményem szerint biztos az is, hogy készült a támadásra, és nem hirtelen, a pillanat hevében cselekedett. Úgy gondolom, hogy a bokros, erdős részen lapulva, lesben állva várta áldozatát" – magyarázta a férfi a Blikknek.

Szántó Csaba szerint a tettes azóta többször visszament a gyilkosság helyszínére, hogy újra átélje az eseményeket, amit feltételezése szerint ő diadalnak érezhet.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: