KÉK HÍREK
A Rovatból

Folytatódott volna a „dubajozós lányok” pere, de Kulcsár Edinát hiába várták, férjével együtt elhagyta az országot

A Blikk értesülése szerint már kétszer is kapott értesítést a volt szépségkirálynő, a mostani tárgyalásról is, ám Kulcsár Edina azt mondta, hogy sem ő, sem az ügyvédje nem kapott levelet.


Hiába várták, nem jelentek meg a beidézett tanúk a bíróságon, ahol folytatódott volna a „dubajozós lányok” pere - írja a Blikk.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tárgyalták volna az évek óta húzódó ügyet, melyben K. Zoltánt, P. Szilviát és Sz. Vivient azzal vádolják, hogy ismerősi körükből közvetítettek ki modelleket "hoszteszmunkákra" belföldre, valamint Marokkóba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Libanonba, Mexikóba, de Párizsba és Londonba is.

Több ismert nő is szerepelt a nekik dolgozók között. A lap megjegyzi, hogy Hódi Pamelát májusban hallgatták meg, Kulcsár Edinát pedig most várták. Ám a volt szépségkirálynő férjével váratlanul elutazott.

A közösségi oldalán azt írta: "Van a Netflixen egy reality: Családi körben Tyson Furyval. Ha valaki nem tudná elképzelni az életünket, akkor nézze meg azt és máris tisztább képet kap rólunk. Egy mai példa: Márk tegnap éjjel fellépett, korán reggel felkelt, elintézte a dolgait, aztán visszafeküdt.

6 körül kinyílt a szeme, majd a semmiből közölte, hogy csomagoljak. Megyünk Németországba, mert fontos dolga van. Spontán család vagyunk".

A lap értesülése szerint már kétszer is kapott értesítést Kulcsár Edina, a mostani tárgyalásról is ment levél, de a tanúskodást nem úszhatja meg, legkésőbb tavasszal meg kell jelennie a bíróságon.

Egy szakértő a lapnak elmondta:

"Ha az illető sokadik alkalommal nem jelenik meg a tárgyaláson, akkor a bíró pénzbírsággal sújthatja, ami akár százezer forint is lehet, de küldhet rendőröket is az otthonához, úgynevezett lakcímkutatásra, megkérvén a rendőröket, hogy kézbesítsék az idézést a tanú részére.

Előfordul az is, amikor elővezetik, más kifejezéssel "útba indítják". A bírói mérlegeléstől függ, hogy melyik szankció mellett dönt. Ha úgy érzi, időhúzásra megy ki a játék, akkor már az első meg nem jelenés után szoktak bírságolni. Az ügyvédnek ebben az esetben nincs kötelezettsége, ő a tanú segítője, akinek nem kötelező a megjelenése, csak tájékoztatja a tanút, vagyis az ügyfelét, hogy ki fogják hallgatni"

Kulcsár Edina a Blikknak telefonon azt mondta:

"Nem is tudtam arról, hogy nekem bárhol lennem kell. Utánajárok, köszönöm az értesítést." Majd később visszatelefonált és azt közölte:

"Beszéltem az illetővel, aki a jogi ügyeimben jártas, és sem ő, sem én nem kaptunk értesítést arról, hogy nekem bárhol meg kellett volna jelennem".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki a „Tenerife úrnője”-ként ismert magyar TikTok-sztár ellen
Jamrik-Pordány Brigitta már nem először kerül fel a rendőrség körözési listájára. Most kiskorú veszélyeztetése miatt keresik, felkutatásához a lakosság segítségét kérték.


Elfogatóparancsot adtak ki Jamrik-Pordány Brigitta, a közösségi médiában „Tenerife úrnője”-ként ismert magyar TikTok-sztár ellen, miután a hatóságok kiskorú veszélyeztetése miatt keresik. A 38 éves nő évek óta Tenerifén él, innen ered a közösségi médiában használt neve is.

A Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja még 2025. június 17-én rendelte el a körözést, ám nő felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, ezért most a lakosság segítségét kérik.

A népszerű TikTok-tartalomgyártó nem először kerül a hatóságok látókörébe; korábban internetes agresszió miatt is felkerült már a rendőrség körözési listájára – írja a Blikk.

Most a Budapesti XXI. Kerületi Rendőrkapitányság folytat eljárást Jamrik-Pordány Brigitta felkutatására. A rendőrség kéri, hogy aki a nő hollétével vagy tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a XXI. kerületi kapitányságon (1211 Budapest, Szent Imre tér 23.), vagy hívja a +36 (1) 427-4600-as telefonszámot. Bejelentést lehet tenni a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a győri luxusautós gázoló: Sajnálok mindent, ami történt
A bíróság négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte a 33 éves gyanúsítottat, aki halálra gázolt egy 76 éves nőt. A férfi nem hagyhatja el Győrt, mozgását nyomkövetővel ellenőrzik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 17.



Vezetőszáron vitték a bíróságra, nyomkövetővel a lábán mehetett haza az a 33 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy Győrben halálra gázolt egy 76 éves asszonyt. A Győri Járásbíróság kedd délelőtt helybenhagyta az ügyészség indítványát, és négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte a férfit, ami azt jelenti, hogy nem hagyhatja el Győr közigazgatási területét – írta a 24.hu. A döntés után a férfi rendőrautóval távozott az otthonába.

„Sajnálok mindent, ami történt, őszinte részvétem a családnak!” – mondta a bíróságra érkező férfi az őt kérdező újságíróknak.

A tragédia még szombaton történt Győr belvárosában, amikor a férfi egy Aston Martinnal nagy sebességgel áttért a szemközti sávba, majd halálra gázolt egy buszmegállóban várakozó 76 éves asszonyt. Az ütközésben a kocsi utasa, a sofőr várandós barátnője is megsérült. A rendőrség előállította a gázolót, majd halálos közúti baleset okozásának gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

A hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását is, ám az ügyészség végül bűnügyi felügyeletet indítványozott. A tragédiát okozó fiatalember büntetlen előéletű, és negatív lett a drog-, valamint az alkoholtesztje is.

Szemtanúk szerint a sofőr a baleset után kiszállt a luxuskabrióból, és az összetört telefonja miatt bosszankodott, miközben sem az áldozat, sem saját, szintén megsérült várandós párja nem érdekelte.

Az eset nagy felzúdulást keltett Győrben. Az internetre gyorsan kikerült az autó sofőrjének vélt neve és fotója is. A sofőrként emlegetett férfi a cégnyilvántartás szerint több ingatlanos cégben is érdekelt, de vendéglátós vállalkozás is van a nevén. Információk szerint jómódú családból származik, és mind őt, mind autózási szokásait sokan ismerték a városban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Védőruhában rohanták le a budakeszi droglabort, 16 kiló amfetamin és 2500 ecstasy tabletta került elő
A magyar és lengyel rendőrség közös akcióban számolt fel egy amfetamin-előállító hálózatot Budakeszin. Az összehangolt rajtaütés során 18 embert gyanúsítottak meg, közülük négyen letartóztatásban vannak.


A Terrorelhárítási Központot is bevetve, védőruhában és vegyvédelmi gázmaszkban csaptak le a rendőrök egy budakeszi droglaborra január 31-én. A magyar–lengyel közös akcióban egy egész, a budapesti éjszakai életet ellátó hálózatot számoltak fel, amelynek „amatőr vegyésze” egy családi házban, mindenféle higiéniai szabályt felrúgva főzte az amfetamint. A nyomozók összesen 16,2 kilogramm drogot és 2500 ecstasy tablettát foglaltak le, és 18 embert gyanúsítottak meg.

Az egész ügy még tavaly indult, amikor a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pécsi osztálya olyan információhoz jutott, hogy a főváros egyik népszerű szórakozóhelyén drogot árulnak

– írja a police.hu. A felderítők operatív és nyílt módszerekkel kezdték felgöngyölíteni a szálakat, és hamarosan azonosították a bűnbandát, amelynek tagjai különböző szórakozóhelyeken terítették az anyagot.

A nyomozás során kiderült, hogy a kábítószer-alapanyag egy része Lengyelországból érkezik.

Ezért a magyar rendőrök az Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetések Ellen (EMPACT) rendszerén keresztül felvették a kapcsolatot a lengyel rendőrség kábítószer-bűnözés elleni osztályával. A folyamatos információcserének köszönhetően a hatóságok teljesen feltérképezték a hálózat működését és a drog útját is.

Az akciót mentők is biztosították, mivel a laborban ismeretlen eredetű, veszélyes gázokra és gőzökre számítottak.

A primitív laborban lombikokat, lepárlókat és különböző anyagmaradványokkal szennyezett edényeket találtak, valamint nagy mennyiségben már előállított amfetamint is.

A labor felszámolásával egy időben a nyomozók lengyel kollégáikkal összehangoltan összesen 16 embert fogtak el Budakeszin kívül Diósdon, Solymáron, Érden, Isaszegen, Erdőkertesen és Budapesten is.

A csapat 43 éves, budakeszi irányítóját a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el, mert a gyanú szerint lőfegyvere lehetett. A férfira azután csaptak le, hogy a laborból magához vett másfél kilogramm amfetamint.

A gyanúsítottakhoz köthető ingatlanok és autók átkutatása során a rendőrök a drogok mellett vagyonvisszaszerzés keretében körülbelül 13 millió forintot, valutát, arany ékszereket és egy gépkocsit is lefoglaltak. A fogás a tavaly januárban épp a drogellenes küzdelem erősítésére létrehozott Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal komoly sikere. A lefoglalt adag a törvény szerint a különösen jelentős mennyiség sokszorosa, amiért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Az akciót követően még további két embert fogtak el, így a gyanúsítottak száma 18-ra nőtt. Közülük négyet kábítószer-kereskedelemmel, 14 főt kábítószer birtoklásával gyanúsítanak. A bíróság négy gyanúsított letartóztatását rendelte el, a többiek szabadlábon védekeznek. A hálózathoz egy tragédia is köthető: tavaly december közepén egy fogyasztó öngyilkos lett. Búcsúlevelében megnevezte a dílerét, és azt is leírta, hogy a drog vezetett a végzetes döntéséhez.

A rendőrség fotókat is közzé tett az akcióról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A győri tragédia előtti utolsó telefonhívás: összeroppant a halálra gázolt Ilona néni barátnője
Összetört szívvel gyászolja Zsarkó Antalné Éva a legjobb barátnőjét, akivel a tragédia előtt még vidáman beszélgettek. Pénteken még arról volt szó, hogy Ilona néni szombaton hazaér, de már sosem érkezett meg.


Egy pillanat alatt lett gyász a Valentin-napi készülődésből: egy 33 éves sofőr Aston Martinja megpördült Győr belvárosában február 14-én, és a buszmegállóban halálra gázolta a 76 éves Ilona nénit. A férfit napokkal később kiengedték az őrizetből, és bűnügyi felügyelet alá helyezték – a döntés közfelháborodást keltett.

Képtelen feldolgozni a történteket Zsarkó Antalné Éva, az áldozat legjobb barátnője, aki a tragédia előtt még beszélt telefonon Ilonával - írta a Blikk. A 76 éves asszony Szil településen élt a fiával, de gyakran látogatta a testvérét Győrben.

„Nagyon jóban voltunk, hét éve költöztek a faluba Kőszegről a fiával, és azóta tartott a kapcsolatunk. Egyből közel kerültünk egymáshoz, megtaláltuk a közös hangot. Akkoriban segített a férjem a költözésüknél, de utána is megmaradt ez a barátság. Rendkívül jószívű, nagyon intelligens, aranyos teremtés volt szegény”

– emlékezett vissza a barátnő. Az utolsó beszélgetésükkor Ilona néni még arról beszélt, hogy szombaton délben hazaér.

„Felhívott, hogy szombaton délben már itthon lesz, de – sajnos – nem érkezett meg többé. Két fia van, az egyik vele él, a másik pedig Ausztriában, ahol van már két unokája is. Szívszorító volt látni, hogy a baleset után egy kifestő hevert a földön, amit nekik vásárolhatott.”

A baleset szombat reggel történt a győri Szent István úton. Miután a lámpa zöldre váltott, a 33 éves Cs. Dávid olyan hirtelen gyorsításba kezdett a sportkocsival, hogy elvesztette az uralmát a jármű felett. A kocsi átsodródott a szemközti sávokba, megpördült, majd a járdára csapódott, ahol oszlopoknak, jelzőtáblának, épületnek és padoknak ütközött, végül visszalökődött az úttestre. A jármű jobb oldala csapódott az éppen a padon ülő asszony testébe. A sofőr és a mellette utazó, várandós élettársa könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet; az ETO Parkba tartottak Valentin-napi reggelire.

Cs. Dávidot és élettársát hétfőn engedték ki a kórházból, a férfit kedden pedig megbilincselve vezették a Győri Járásbíróság elé. A bíróság nem rendelte el a letartóztatását, csupán bűnügyi felügyeletet írt elő, ami azt jelenti, hogy a férfi nem hagyhatja el Győr területét, és nyomkövetőt kell viselnie. A folyosón az újságíróknak lehajtott fejjel csak ennyit mondott: „Sajnálok mindent, ami történt. Őszinte részvétem a családnak.”

A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt folytatja a nyomozást, amelynek során szakértők vizsgálják majd a jármű állapotát és a baleset pontos körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: