A Rovatból

Így zajlott a hétfői tüntetés az MTVA székházánál

Az ellenzéki országgyűlési képviselők este nyolc óra után elhagyták a köztévé épületét.


Szerda óta folytatódik a tiltakozás a "túlóratörvény" ellen. Az ellenzék, a diákok és a szakszervezetek több demonstrációt is hirdettek. Hétfőn újra az MTVA elé szerveztek megmozdulást, ahol többek között az öt pontos petíció beolvasását is szeretnék elérni.

22 óra környékén a Momentum pár száz tüntetővel a Mediaworkshöz indult.

21 óra 30 körül kiderült, hogy a tüntetők csoportjai három részre szakadtak. Egy részük a székház előtt maradt, voltak, akik Jobbikos zászló alatt indultak el, de pár százan a Momentummal a Hír Tv-hez mentek. Itt a párt politikusa, Nemes Balázs, a rendőri sorfal előtt felolvasta az öt pontot.

21 óra után a tüntetők egy része Jobbikos zászlóval legelől elindult az MTVA székházától. A többi tüntető egyelőre még maradt a Kunigunda útjánál. Néhányan a szomszédos ipari terület sarkán álló épületre másztak fel, és egy-két füstgránátot is látni lehetett. De a hétfői demonstráció egyelőre agresszió nélkül, erőszakmentesen zajlik.

20.25-kor az MTVA székházat elhagyták a bent lévő politikusok.

Este 8 órakor Márki-Zay is megérkezett a tüntetőkhöz. Azt mondta, hogy a vidéki emberek szerepe is nagyon fontos. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a hatalom Budapesten megbukott, a hatalmat az tartja életben, hogy a vidéki emberekhez nem jut el az igazság, ezért arra kérte a tüntetőket, hogy vigyék el nekik. Mint mondta a vidék még a migránsoktól fél, pedig migránst csak a Fidesz telepített be az országba. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha lesz Békemenet, akkor oda is el kell menni és elmondani a Fidesz-szavazóknak, hogy a mostani kormány bűnözőket hozott az országba, és nem Soros volt az.

A mostani kormánypártnak csak egy ideológiája van: a lopás - mondta a politikus. Ráadásul kiderült, hogy a Magyarország lett az Európai Unió második legszegényebb országa, és csak a unióból érkező pénzek tartják fenn a GDP-t. De ha ez leáll, akkor a szegénység nő. Itt nincs demokrácia, sajtószabadság, jogállamiság. Szerinte csalással nyert a Fidesz, maga a választási rendszer is csalás, csak így lehetett nyerniük.

Márki-Zay szerint a Fidesz rendszerének is egyszer vége lesz. Szerinte e tömeg ereje is elég lehet ehhez. Ha megbukik a mostani rendszer, akkor nem káosz lesz, hanem tisztességes, egymással összefogó ország.

De fontos az is, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

"Van egy rossz hírem a hatalom jelenlegi urainak. Tanultunk 1990-ből. Most lesz elszámoltatás meg börtön és visszavesszük a nemzeti vagyont" - mondta végül.

Eközben az ATV-n beszélnek Hadházy Ákossal.

Az MTVA-ban tartózkodók videóját itt nézheted vissza:

Közzétette: Tordai Bence – 2018. december 17., hétfő

A Mérce videója a tüntetésről:

A 444 videója a tüntetésről:

A 24.hu videója a tüntetésről:

Az atv videója a tüntetésről:

Az Index videója a tüntetésről:

A szervezők azt kérték, hogy a tüntetők békésen hagyják el a helyszínt, ne forduljanak a rendőrök ellen, mert ők is elszenvedői a kialakult helyzetnek.

Hadházy Ákos megerősítette, hogy lesznek még tüntetések, de kitartónak, határozottnak kell lenni. Pénteken újra ezen a helyszínen folytatják, de „ebben az országban minden vidéken dől el." Ezért azt kérte, hogy vidéken is menjenek a Fidesz helyi bázisaira és „látogassák meg a vidéki szennymédiát", majd szelíden, de határozottan fejezzék ki nemtetszésüket. Végül közösen elénekelték a Szózatot és a mobilok lámpáit felkapcsolva mutatták meg, hogy mennyien vannak.

"Ha Orbán azt hiszi, hogy a karácsony miatt alább hagy a tüntetés, akkor téved, mert januárban visszajövünk" - mondta Hadházy. "Komolyan gondolták, amikor azt mondták, hogy a fiatalok azért mennek külföldre, hogy többet túlórázhassanak?" - tette fel a kérdést.

A szakszervezetek részéről Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke beszélt: "Ha Áder aláírja a rabszolgatörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése". Azt mondta, hogy nem csak a pártok között kell összefogás, hanem a munkahelyeken dolgozóknak is általános sztrájkot kell szervezni. "Fogjunk össze, és legyen sztrájk" - mondta.

A tüntetők továbbra is folyamatosan érkeznek, a rendőrök pedig négyes sorfalat állítottak.

Kepli Lajos arra kérte a tüntetőket, hogy mutassák meg hangjukat, hogy az épületben maradt képviselők is hallják. Kérésére hatalmas kiabálás, fütty és dudálás volt hallható. Mint kiderült, bent - a szigetelés miatt - nem hallották a falakon át a hangokat. A képviselő elmondta hogy sok kritikát kapott azért, hogy "ilyenekkel szerepel egy fotó?" Ő pedig visszakérdezett: "milyenekkel?". Mint mondta, csupa tisztességes embert lát, akivel egy közös ügyért harcolnak. Neki az előző este nagy élmény volt, hogy pártállástól függetlenül jó emberekkel volt összezárva". Orbánnak köszönhetően olyan egység jött létre, ami korábban soha nem volt.

Az Index beszámolója szerint az épület "kihalt", a parkolókban rendőrautók állnak, az épületben is alig égnek lámpák, úgy tűnik, hogy hazaküldték a dolgozókat. A ma esti vendégeket sem a székházba hívták, hanem egy külső helyszínen beszéltek például Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal, aki szerint a képviselők a képviselők a médiatörvényt megsértették.

Hadházy Ákos újra szólt: több ezren vagyunk. Felidézte, hogy bántalmazták. Mint mondta, régen egy kis cellában kínozták volna, de most úgy érzi, megvédi őt a tömeg. Azt kérte, hogy - bár eddig nem kértek - most mégis adakozásra kérik az embereket, hogy társadalmi célú hirdetésekben megjelentethessék a köztévében az öt pontot, és az Európai Ügyészségről szóló akciót.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke: „Itt elkezdődött valami, és büszke vagyok, hogy ennek a közösségnek a része lehetek". A NER keresztülgázol az embereken, semmibe veszi a véleményüket. A rendszer nem tárgyal, nem köt kompromisszumot. "Orbán Viktor csak az erő nyelvéből ért. Amit Ti mutattatok az elmúlt egy hétben az erő volt, nyolc év után." Az ellenzékiek is felismerték, hogy együtt kell fellépni. Ezek után felolvasták az öt pontot, amit a tömeg hangosan ismételt:

- a rabszolgatörvény azonnali visszavonását,

- kevesebb rendőri túlórát,

- független bíróságokat,

- Európai Ügyészséget,

- független közmédiát.

Szél Bernadett szerint szintet lépett az erőszak rendszere. Nem gondolta volna még tegnap, hogy ma "smasszerek fogják kidobni" a köztévé épületéből. Köszönetet mondott a hősiesen kitartó tüntetőknek. Az volt megdöbbentő számára, mikor a tévében nem a rendőrség, hanem "négyfajta egyenruhát tudtunk beazonosítani, és tele voltak fegyverrel". Hangsúlyozta, hogy van egy ember, aki mindazért felel, ami történik az országban, Orbán felel azért, hogy a parlamenti képviselőket "ütnek-vernek" egy közintézményben.

Szabó Tímea Orbán Viktornak és Pintér Sándornak üzente, hogy bár nem engedik be őket, hogy beolvashassák a követeléseket, azért ők: "Nem fogunk elmenni, ha kell, akkor napokig, hetekig itt leszünk, amíg nem teljesítik a követeléseket" - mondta. Szerinte jogtiprás történt, fizikailag bántalmaztak országgyűlési képviselőket. Orbán nem meri bevallani, hogy hazudott, közben nem ítéli el az erőszakot. Azt ígérte, hogy ők nem ülnek fel a provokációnak. "Szégyellje magát Orbán Viktor, és Pintér Sándor. Pintér Sándornak le kell mondania" - mondta. Majd azt kérte mindenkitől, hogy vegyenek részt együtt az ellenállásban.

"Miért nem engedi a közmédia, hogy az ellenzéki képviselők beolvassák az ötpontos követelésüket?" - tette fel a kérdést. Ha beolvashatnák, akkor kisebb lenne valószínűleg a tüntetés is.

Az MSZP-s Tóth Bertalan azt mondta, hogy nem gondolták még szerdán, hogy az ellenzék így együtt tud dolgozni. Szégyen, hogy a parlamentben elfogadták a túlóratörvényt. Érezték, hogy így már nem mehet tovább. De most megérezték, hogy egységben az erő, és az ellenállást folytatni kell.

Hadházy Ákos azt mondta, hogy a hatalom fél. Felidézte, hogy pár napja, mikor szót kért, cserébe a családját szidalmazták. Durvának érzi a lejárató gépezetet, és azt, hogy a rendszer bünteti a kritikusait. Nem a köztévét kell elfogadni, de egy folyamat elindult, amivel kikényszeríthető a kormányzati propaganda. Hazigságnak nevezte azt, hogy a tüntetők keresztényellenesek lennének. Beszéde végén elmondta az Apostoli hitvallást ennek cáfolataként.

Korábban a székházban Varjú László a biztonsági emberekkel dulakodás közben megsérült, a mentőnek kellett elvinni. A házban hosszú ideig őket sem engedték be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A nézők nyakába akasztották a kobrákat – egy német turista belehalt az egyiptomi hotel kígyós műsorába
Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat. A német rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a halál pontos okát toxikológiai vizsgálat fogja megállapítani.


Kígyót akasztottak a vendégek nyakába a hotel műsorán, percekkel később már újraélesztették: egy 57 éves német turista meghalt Hurghadában, miután egy show-műsor közben megmarta egy kígyó.

A bajorországi Unterallgäu régióból származó 57 éves férfi családjával nyaralt az egyiptomi Vörös-tenger partján, amikor a szállodájuk szórakoztató programjának részeként részt vettek egy kígyóbűvész-műsoron – derül ki a bajor rendőrség közleményéből. A produkcióban két, feltehetően kobra kígyó szerepelt, amelyeket a „bűvész” a közönség tagjainak nyakába akasztott.

A tragédia akkor történt, amikor az egyik állat bemászott a férfi nadrágjába.

„Az egyik kígyó belemászott egy 57 éves férfi nadrágjába, aminek következtében a német turista lábát megmarta” – áll a közleményben.

A tájékoztatás hozzáteszi, hogy a férfinél ezután egyértelmű mérgezési tünetek jelentkeztek, és újraélesztésre szorult. A férfit egy közeli kórházba szállították, ahol később meghalt.

A férfi halálának körülményeit a memmingeni bűnügyi rendőrség vizsgálja, a toxikológiai vizsgálat eredményeire még várnak. Az eset április elején történt, és ezt követően, április 18-án az Egyiptomi Turisztikai Létesítmények és Éttermek Kamarája körlevélben tiltotta meg élő állatok használatát a szállodák és éttermek szórakoztató műsoraiban.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kígyómarás globális probléma: évente világszerte 81 ezer és 138 ezer közé tehető a halálos áldozatok száma.

Nem ez az első eset, hogy egy népszerű nyaralóhelyen állattámadás ér egy turistát. Srí Lankán egy magyar férfit ölt meg egy vad elefánt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.


Ijesztő eset történt kedden kora délután a solymári óvodában: egy ismeretlen eszközzel belőttek az egyik csoportszobába a nyitott ablakon keresztül.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint

egy lövedék áttörte a lehúzott, zárt redőnyt, majd a falról a földre esett. Szerencsére senki sem sérült meg.

A pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő percekkel később a helyszínre értek és elő is állították a feltételezett elkövetőt.

A polgármesteri hivatal azt közölte, a folyamatban lévő rendőrségi eljárásra tekintettel nem rendelkeznek több információval, de azt ígérték, amennyiben a későbbiekben többet megtudnak, tájékoztatni fogják a lakosságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A kávézó vendégei mellett csapódott a falba egy autó az Üllői úton – csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia
A VIII. kerületben csapódott a falba az autó, ahol éppen akkor többen is ültek az érintett kávézóban. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy férfit és egy nőt szállítottak kórházba.


Előbb a kerékpársávot védő oszlopokat döntötte ki, majd egyenesen egy kávézó falának csapódott egy hófehér elektromos Volkswagen kedd délután Budapesten, a Corvin köz mellett. A baleset a VIII. kerületben, a Kisfaludy utca és az Üllői út kereszteződésénél történt. A Metropol információi szerint a jármű a Kisfaludy utcából kanyarodott ki, majd szinte azonnal az úttestet a kerékpársávtól elválasztó oszlopoknak hajtott. Az ütközés után az autó nem állt meg, hanem áttörte az oszlopsort és az épület falának rohant, ahol egy kávézó működik.

A bent ülő vendégek a hangos csattanásra szaladtak ki az utcára.

Az autót egy nő vezette, akinek a baleset után segítettek kiszállni. Bár zavarodott állapotban volt, beszélt a szemtanúkkal, köztük két, éppen arra járó szabadnapos orvossal is. A mentők perceken belül a helyszínre értek, mivel a közelben jártak, és a sérült nőt az esetkocsiba segítették. Az Országos Mentőszolgálat közlése alapján a helyszínről egy 90 év körüli férfit további vizsgálatokra, egy 80 év körüli nőt pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba. A baleset pontos okát egyelőre vizsgálják.

A helyszínen többen arról beszéltek, hogy a sofőr az oszlopoknak ütközve megijedhetett, és a lap szerint „vélhetően ijedtében egy újabb gázfröccsöt adhatott”. Felmerült a hirtelen rosszullét lehetősége is. A baleset egy különösen forgalmas szakaszon történt, ahol a járdán és a kerékpársávon is sokan közlekednek. Ezt erősítette meg egy szemtanú is, aki szerint csoda, hogy nem történt nagyobb baj.

„Ez egy forgalmas járdaszakasz, csoda, hogy éppen nem sétált itt valaki, vagy nem biciklizett erre senki. Ahogy láttam, mást nem tettek be a mentőbe, csupán a sofőr hölgyet, reméljük, hogy ő sem sérült súlyosan”

– mondta egy arra sétáló asszony. A rendőrség a helyszínelést megkezdte, a baleset körülményeit vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Esélye sem volt a szabadulásra a vízzel teli árokba borult 19 éves kosarasnak
Márkus Péter autója fejjel lefelé állt meg egy fonyódi csatornában. A beömlő víz nyomása és a biztonsági öv miatt a fiatal sportoló a jármű foglyává vált, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.


Akár órákon át is a roncsban lehetett a PVSK 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter, miután autójával egy vízzel teli csatornába zuhant. A kocsira csak reggel találtak rá, amikor a fiatal sportoló életét már nem lehetett megmenteni. A fejjel lefelé álló, elárasztott járműből a biztonsági öv és a hatalmas víznyomás miatt esélye sem volt a menekülésre.

A rendőrségi adatok szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát az autó felett, amely a tengelye körül megpördülve a tetejére borult a mély árokban – írta a Blikk. A kocsi utastere másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

Batta Zsolt, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az időbeli részletekről elmondta, a rendőrséghez reggel kilenc óra körül érkezett a bejelentés.

„Adatgyűjtést végeztünk, és a kamerafelvételek alapján a jármű éjszaka egy óra körül közlekedett a településen” – tette hozzá.

A riasztást követően fonyódi és balatonboglári tűzoltók, mentős rohamkocsi és mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. A mocsaras, nádas terepen a beavatkozó egységeknek pallókból és létrákból kellett ideiglenes hidat építeniük, hogy egyáltalán megközelíthessék a roncsot.

Mire azonban hozzáfértek a járműhöz, a sofőrön már nem tudtak segíteni.

A PVSK-Panthers a hivatalos Facebook-oldalán búcsúzott játékosától.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa. Hatalmas szíve és küzdeni akarása példa értékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük!” – írta a klub.

A közleményben őszinte részvétüket fejezték ki a sportoló családjának, barátainak és csapattársainak.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Azt, hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt a vezetés előtt, csak a hatósági boncolás után lehet majd megállapítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk