Felfüggesztettet kapott a kutyáját autója mögé kötő balotaszállási asszony
Mint azt megírtuk, egy balotaszállási asszony az autója lökhárítójához kötve kínozta halálra kutyáját, mert így akarta megbüntetni. Egy arra járó férfi próbált az állat védelmére kelni, és videóra is felvette a brutális kegyetlenkedést. A kihívott rendőrök már nem tudtak segíteni, a megkínzott eb elpusztult.
Később petíció indult a 68 éves nő ellen. A lehető legszigorúbb büntetés kiszabását kérték az aláírók.
Az ügy márciusi bírósági tárgyalásán a felháborodott állatvédők miatt a rendőröknek kellett kimenteniük az állatkínzással vádolt asszonyt.
A Csongrádi Járásbíróság
első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a balotaszállási asszonyt,
aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron - közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön.
A bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
A nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án - a vihartól félve - megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott - mivel a kutya nem ment haza - két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán. Az asszony az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét a gépkocsi vonóhorgához rögzítette, majd a járművel a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.
Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.