HÍREK
A Rovatból

Felfüggesztette előző vezetője, Jeremy Corbyn párttagságát a brit Munkáspárt

A Labour alsóházi frakciójából is kizárták a brit politikust.


Felfüggesztette előző vezetője, Jeremy Corbyn párttagságát csütörtökön a brit Munkáspárt. Corbynt a Labour alsóházi frakciójából is kizárták.

Az intézkedés előzményeként a mindenkori brit kormány fennhatósága alatt működő, de vizsgálatait önállóan végző Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság (EHRC) közzétette régóta feszült figyelemmel várt, elítélő megállapításokat tartalmazó jelentését a Munkáspárton belüli antiszemita jelenségekről és megnyilvánulásokról.

Corbyn a 130 oldalas jelentésre reagálva csütörtökön úgy fogalmazott, hogy a tanulmányban felvetett problémát a Munkáspárt "belső és külső ellenfelei politikai okokból drámai mértékben felnagyították". Hozzátette: ő sosem volt része a jelentésben felvetett problémáknak.

A Munkáspárt szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint Corbyn tagságát Sir Keir Starmer, a Labour jelenlegi vezetője elsősorban e kijelentései miatt függesztette fel.

Jeremy Corbyn a Twitteren csütörtökön közzétett bejegyzésében közölte, hogy "erőteljesen" szembeszáll a tagságának felfüggesztéséről hozott, "politikai beavatkozással felérő" döntéssel.

Hozzátette: mindig is egyértelművé tette azt a véleményét, hogy helytelenül vélekednek mindazok, akik tagadják az antiszemitizmus problémájának létezését a Munkáspárton belül, és ő továbbra is a zéró tolerancia híve a rasszizmus minden megnyilvánulásával szemben.

Az EHRC jelentése szerint a bizottság a tavaly májusban kezdett vizsgálat során súlyos hiányosságokat tárt fel az antiszemita jelenségekről szóló panaszok kezelésében a Munkáspárton belül. A testület mindemellett jogsértő esetekről is tudomást szerzett; ezek közé tartozott a panasszal élő párttagok zaklatása, illetve a velük szembeni diszkrimináció.

A jelentés szerint Jeremy Corbyn stábja legalább 23 esetben próbálta politikai beavatkozással befolyásolni az antiszemita jelenségekről beterjesztett panaszok kivizsgálását.

A Munkáspárt vezető tagjait a korábbi években is többször érte az a vád, hogy antiszemita nézeteket hangoztatnak.

Ken Livingstone, London volt munkáspárti polgármestere is e váddal szembesült, miután egy BBC-interjúban hatalmas botrányt kavarva azt mondta: Adolf Hitler politikája kezdetben arra irányult, hogy a zsidók költözzenek "Izraelbe" - az akkori Palesztinába -, és a náci diktátor "ezzel valójában a cionizmust támogatta".

A Munkáspárton belüli antiszemita megnyilvánulások ügye akkor került a sajtó és a hatóságok figyelmének középpontjába, amikor a Labour egyik zsidó alsóházi képviselője, Luciana Berger - aki azóta kilépett a pártból - 2018 elején a Twitteren közölte: Jeremy Corbyn még 2012-ben támogató üzenetet küldött egy durván antiszemita londoni utcai falfestmény alkotójának, aki kifogásolta műve eltávolítását.

A 71 éves Corbynt 2015 szeptemberében választották meg a Munkáspárt vezetőjének. Elődje, Ed Miliband a Munkáspárt által a 2015-ös parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség után távozott a párt éléről.

A Labour a tavaly decemberi választáson még súlyosabb vereséget szenvedett, és Corbyn ezután mondott le a vezetői tisztségről, bár tagságát a Munkáspártban és az alsóházi frakcióban megtartotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szóváltásba keveredett Magyar Péter és Toroczkai László Dorogon
A Mi Hazánk elnöke dossziét adott át, majd többször felszólította a Tisza Párt vezetőjét, hogy ne rágalmazza őt.


Magyar Péter dorogi fórumán megjelentek a Mi Hazánk szimpatizánsai is, köztük Toroczkai László. A két politikus között szóváltás alakult ki, Toroczkai többször azt mondta, nem tud reagálni Magyar állításaira. Magyar azt hangsúlyozta, ha a Mi Hazánk valóban ellenzéki párt lenne, akkor a székesfehérvári kórháznál kellene lennie, számolt be róla a 24.hu.

Toroczkai egy dossziét adott át Magyarnak, majd megkérdezte, hogy ő is feltehet-e kérdéseket. Magyar erre úgy reagált, hogy csak civilek kérdezhetnek, majd hozzátette: köszönjük, hogy a nyaraló Orbán Viktor elküldte a segédcsapatokat.

A Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy a következő héten egy, az egész kormányt érintő ügyet fognak nyilvánosságra hozni.

Azt is mondta, vitatkozik Orbán Viktorral is, de a parlamentben. Közben többször arra kérte Magyart, hogy ne rágalmazza őt.

Magyar Péter többször kérte a rendőröket, hogy vezessék ki Toroczkaiékat, ez azonban nem történt meg.

A politikus szerint a Mi Hazánk a Hír TV-t, a TV2-t és a köztévét is a helyszínre hívta.

A szóváltás után Magyar Péter színpadra lépett, és beszédet mondott. A résztvevők között több száz ember volt, köztük a Mi Hazánk hívei is

Magyar arról beszélt, hogy nem ők engedték ki az embercsempészeket, és nem ők akartak menekülttábort nyitni Vitnyéden. Kiemelte, hogy a határkerítést meg akarják tartani, és haza szeretnék hozni az ezért járó uniós pénzt.

A rendezvényen szóba került az is, hogy a Mi Hazánk EP-képviselője felajánlja-e fizetése egy részét jótékony célokra. Toroczkai a tömegből közbeszólt, hogy igen. Ezután Magyar már csak a fideszeseket kérdezte erről.

Valaki megjegyezte, hogy sikerült békésen lezárni a helyzetet, senkit sem lökdöstek meg. Toroczkai erre azt mondta, hogy őt meglökték. Magyar Péter így reagált: Elnök úr, nemár. Hozzátette, hogy egy nő hozzáért, és emiatt panaszkodik.

A fórumon előkerült a devizahitelesek ügye is. Magyar Péter szerint a Tisza az egyetlen párt, amely nem felelős érte, de lépéseket akarnak tenni. Úgy fogalmazott,

egy bizonyos szintig kárpótolni tudják majd az embereket, de nem lehet mindenkit más pénzéből kárpótolni.

Toroczkai erre bekiabálta, hogy ez az ő programjuk. Magyar erre úgy reagált: Elnök úr, nincs olyan, hogy mi programunk, más is akarhat tiszta levegőt.

Kérdés érkezett a pofátlan költségtérítések megszüntetéséről is, amit Magyar támogat. Azt mondta, egy miniszter keressen megfelelő fizetést, de szerinte ez sem jelent akadályt a korrupció felé. Egy másik kérdés Perintfalvi Ritára vonatkozott, akivel kapcsolatban Magyar azt mondta, minden megtámadott nő mellett kiáll. Hozzátette, Bódis Kriszta írt erről az ügyről, ami olyan, mintha a Tisza írta volna.

Egy kérdező egy Tisza által szponzorált YouTube-videóról érdeklődött. Magyar közölte, hogy nem tudja, melyik videóról van szó, majd kinevette a kérdezőt, amikor az a mikrofon után azonnal odament Toroczkaihoz kezet fogni.

A végén egy Mi Hazánk-szimpatizáns arról kérdezte Magyart, hogy mit tett a párt a bankárok ellen, majd rákérdezett, hogy neki mi volt a korrupciós ügye, amikor nyolcévesen ráirattak egy lakást.

Amikor Magyar Péter a programjait sorolta, valaki bekiabálta: Zsinagógában leszel.

A politikus erre visszakérdezett, hogy a Mi Hazánk szerint probléma-e, ha egy magyar ember zsinagógába megy. Toroczkai erre azt mondta: A Tisza, Fidesz, DK, baloldal teszi izraeli gyarmattá Magyarországot.

Magyar Péter a történtek után a Facebookon tett közzé bejegyzést.

„Köszönjük Toroczkai László elnök úrnak, hogy ma az egész ország előtt bebizonyította, ami eddig is nyilvánvaló volt. Végleg összenőtt, ami összetartozik. De van egy rossz hírem: a Fidesznek a Mi Hazánkkal sem lesz többsége a következő Országgyűlésben” – írta, majd hozzátette: „érdemes megnézni a megafonosok és az odarendelt teljes fideszes propaganda tudósításait. Jobban dicsérik Toroczkait, mint Orbánt”.

„Elnök úr, javaslom, legközelebb legalább egy olyan valódi kérdést írjanak le előre, ami a hazánk és a honfitársaink sorsát érinti. A dorogiaktól elnézést kérek a Mi Hazánk rendzavaróinak nevében és köszönöm a végtelen türelmüket is” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Hatvanpusztánál: Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni
A politikus videóban mondta el, hogy két autó is követte, és többször próbálták elzárni az útját. Szerencsére sérülés nem történt, de a balesetben az autója eleje megrongálódott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő videóban számolt be arról, hogy autóbalesetet szenvedett, vette észre a 24.hu. Elmondása szerint a hatvanpusztai majorság környékén legutóbb a kerekét szúrták ki, most pedig egy férfi – aki szerinte a majorság biztonsági őreként dolgozik – autóval hajtott neki, és megpróbálta felborítani. Végül Hadházy kocsija borult fel.

„A helyszín az ugyanaz. Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni, vagy nem tudom” - mondja a felvétel elején Hadházy.

A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy az úton haladt, mellette egy másik autó a fűben közlekedett. Meg akarta előzni, de az ráhúzta a kormányt, és az út egyenetlensége miatt végül az ő járműve borult fel.

„Szerencsére nem történt sérülés”

– mondta a felvételen a láthatóan zaklatott képviselő. Hozzátette, hogy a másik sofőrnek is segítettek kimászni az autóból, mentőt azonban egyikük sem kért.

Hadházy arról is beszélt, hogy két autó követte. Egy hátulról próbálta leszorítani, egy másik pedig szemből jött, és el akarta zárni az útját. Miután ez nem járt sikerrel, az egyik autó megfordult, és oldalról igyekezett leszorítani.

A képviselő apja autójával közlekedett, amelynek az eleje a balesetben összetört.

A politikus teljes videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karbantartás miatt több órára leállnak a Yettel online szolgáltatásai ma este
Augusztus 19-én estétől hat órán át nem lesz elérhető több Yettel-szolgáltatás. Az online fizetés, a kártyafeltöltés és a Yettel app is szünetel majd.


A Yettel augusztus 19-én, kedden este 22 órától hatórás karbantartást végez, amely miatt több szolgáltatás nem lesz elérhető. A szolgáltató közlése szerint szerdán hajnali 4 órától már minden rendszer rendben működik majd.

A leállás ideje alatt nem lehet online fizetni, így nem lesz elérhető a yettel.hu-ról történő rendelés, a számlabefizetés és a kártyafeltöltés sem. Ugyanígy nem működik majd az új kártya aktiválása, az adatjegyvásárlás és az előfizetés módosítása sem.

A Yepp-csomag vásárlása és módosítása, valamint a partneri csatornás befizetés sem lesz elérhető. A karbantartás ideje alatt a Yettel alkalmazás sem használható.

A cég kiemelte, hogy a mobilparkolás és az e-matrica-vásárlás SMS-ben a megszokott módon működik majd.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tragédia a parlamentben: öngyilkos lett egy 30 éves képviselő Finnországban
A 30 éves Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt politikusa kedden vesztette életét a parlamentben, Helsinkiben. A rendőrség közölte, idegenkezűség nem történt.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Kedden délelőtt tragédia történt a finn parlament épületében: a helsinki rendőrség közlése szerint egy ember életét vesztette. A hatóságok először nem hozták nyilvánosságra a halott személyazonosságát, mert előbb a családdal szerettek volna beszélni, írta az Iltalehti.

Röviddel később kiderült, hogy az elhunyt Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt képviselője. A 30 éves politikus 2023-ban került a parlamentbe, ahol az igazgatási és a jogi bizottságban is dolgozott.

Peltonen idén júniusban a közösségi médiában arról írt, hogy vesebetegsége miatt kezelést kapott, majd néhány hét otthoni pihenés után úgy érezte, készen áll visszatérni a mindennapokhoz.

„Halálos eset történt ma reggel. A helyszínre riasztották a mentőszolgálatokat, a rendőrséget a katasztrófavédelmi központon keresztül. A hatóságok megtesznek minden szükséges intézkedést” – nyilatkozta Aaro Toivonen, a parlament biztonsági igazgatója az Iltalehtinek.

A tragédia miatt Petteri Orpo miniszterelnök közölte, hogy a kormányzó Koalíciós Párt miniszteri csoportja egy időre felfüggeszti a politikai témájú egyeztetéseket.

(via Index)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: