Felfoghatatlan tragédia – Sallai Nóra nem lehet ott kisfia temetésén
A színésznő férje teljesen összetört, hiszen miközben alig pár éves kisfiát kell eltemetni, felesége még továbbra is kritikus állapotban fekszik a kórházban.
Szeptember 27-én Sallai Nóra színésznő és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek Alsónémediben, amikor egy gyorshajtó BMW-vel ütköztek. A baleset körülményeit még vizsgálják, de az ütközést elkerülni már nem lehetett. Sallai Nóra és kisfia kritikus állapotban kerültek kórházba, azonban az ötéves Bende nem sokkal később életét vesztette.
A Jóban Rosszban színésznője még mindig eszméletlen, bár állapota annyiban javult, hogy már gépi segítség nélkül lélegzik.
Eközben a család kénytelen szembenézni a felfoghatatlan tragédiával: Bendét hamarosan eltemetik. Férje teljesen összetört, hiszen miközben kisfiukat temetik, felesége továbbra is kritikus állapotban fekszik a kórházban.
Van azonban remény: a színésznő férje legutóbbi nyilatkozata szerint Sallai Nóra már mozdulatokat tett a kórházi ágyon. A család minden nap mellette van, és imádkoznak a felépüléséért.
Szeptember 27-én Sallai Nóra színésznő és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek Alsónémediben, amikor egy gyorshajtó BMW-vel ütköztek. A baleset körülményeit még vizsgálják, de az ütközést elkerülni már nem lehetett. Sallai Nóra és kisfia kritikus állapotban kerültek kórházba, azonban az ötéves Bende nem sokkal később életét vesztette.
A Jóban Rosszban színésznője még mindig eszméletlen, bár állapota annyiban javult, hogy már gépi segítség nélkül lélegzik.
Eközben a család kénytelen szembenézni a felfoghatatlan tragédiával: Bendét hamarosan eltemetik. Férje teljesen összetört, hiszen miközben kisfiukat temetik, felesége továbbra is kritikus állapotban fekszik a kórházban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.
„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.
A bejegyzés szerint a magyar miniszterelnök kijelentései olyan retorikát tükröznek, ami nem Brüsszelé, hanem Moszkváé.
A hírportál emlékeztet arra, hogy Magyarország egykor Hitler birodalmához csatlakozott, elárulva szomszédjait és saját jövőjét.
„Ma úgy tűnik, Orbán eltökélt szándéka, hogy megismételje ezt az utat, Putyin mellé áll Európa helyett, elszigeteli országát, miközben úgy tesz, mintha „semleges” lenne. Ukrajna eközben vérzik, és azokért az értékekért küzd, amelyek védelmére a NATO-t és az EU-t alapították” – írták.
„Orbán részéről az a feltételezés, hogy a magyarok „nem akarnak” az ukránok mellett állni, nemcsak gyávaság, hanem az egységes Európa eszméjének árulása is. Az igazi kérdés már nem az, hogy Ukrajna helye-e a NATO-ban és az EU-ban. Igen. A kérdés az, hogy Magyarország Orbán alatt még mindig oda tartozik-e” – zárult a bejegyzés.
A koppenhágai EU-csúcstalálkozón Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország semmilyen szövetséghez – sem a NATO-hoz, sem az EU-hoz – nem akar tartozni, ha Ukrajna taggá válik – írta az X-en egy független ukrán hírforrás.
„Egyszerűen fogalmazva: Magyarország nem hajlandó egy táborban lenni az ukránokkal, még azokon a struktúrákon belül sem, amelyek garantálják saját biztonságát és jólétét. Tehát talán a megoldás egyszerű: ha Orbán nem akar az EU-ban vagy a NATO-ban lenni Ukrajnával, akkor talán Európának meg kellene kérdeznie, hogy akar-e szövetséget kötni vele” – olvasható a beszámolóban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Momentum kivetítette a Keleti pályaudvarra, hogy „Ki az a Zsolti bácsi?”
A frakcióvezető szerint senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.
Néhány nappal ezelőtt az Alapjogokért Központ gyűlölet-propagandája állt a Keleti pályaudvaron, most a Momentum vetítette ki ugyanoda, hogy »Ki az a Zsolti bácsi?«, írta a Facebookon a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid.
„Senki nem foglalkozik kormányzati szinten ebben az országban ezzel a problémával. Alig másfél évvel a kegyelmi botrány után megint ott tartunk, hogy számtalan visszaélésről történik bejelentés, de a hatóságok nem intézkednek.
Ezért kérdezzük most itt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"
– mondta a videóban Bedő és hozzátette, hogy a kormány ahelyett, hogy valódi vizsgálatot rendelne el, inkább bosszút akar állni azokon,
akik felgöngyölítenék az ügyet.
A frakcióvezető szerint sajnos senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.
Néhány nappal ezelőtt az Alapjogokért Központ gyűlölet-propagandája állt a Keleti pályaudvaron, most a Momentum vetítette ki ugyanoda, hogy »Ki az a Zsolti bácsi?«, írta a Facebookon a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid.
„Senki nem foglalkozik kormányzati szinten ebben az országban ezzel a problémával. Alig másfél évvel a kegyelmi botrány után megint ott tartunk, hogy számtalan visszaélésről történik bejelentés, de a hatóságok nem intézkednek.
Ezért kérdezzük most itt, hogy ki az a Zsolti bácsi?"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.
Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.
Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.
Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.
Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.
Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a
„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.
Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.
Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.
A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.
Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.
Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar családok érdeke
A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeliek vérszemet kaptak, kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.
Orbán Viktor szombat reggel a Facebook-oldalán értékelte a koppenhágai EU-csúcs eseményeit.
„Forró ősz előtt állunk.
A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.
Az oroszok meg majd kifáradnak. Arról híresek. Koppenhágában világossá tettem, hogy ebből mi nem kérünk. De világossá kell tegyük újra és újra. Ki kell tartanunk, mert csak így tudunk kimaradni a háborúból” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette:
„A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar emberek, a magyar családok, az egész nemzet érdeke.
Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk. Aláírásgyűjtésre fel!” – írta Orbán.