KÉK HÍREK

Felfoghatatlan tragédia: elhunyt az 50 fokos buszban meghalt Inez édesapja – 38 évet élt Zoltán

Egy nappal azelőtt temették Zoltánt, hogy kislánya halálának ügyében ítéletet hirdettek. Régóta küzdött súlyos betegséggel.


Megrendítő történet rázta meg Tomajmonostorát és az egész ország gyászol. A 38 éves Zoltán egy nappal azelőtt hunyt el, hogy a bíróság véglegesen döntött volna a sofőr ügyében, aki kislányát, Inezt 2022 júniusában felejtette a forró buszban. Az édesapa nem érhette meg, hogy igazságot szolgáltassanak kislányának.

Ahogy arról korábban írtunk, Inez tragikus halála egy szörnyű napon történt: a négyéves kislányt egy tikkasztó júniusi napon felejtette egy parkoló buszban a sofőr. A fedél nélküli parkolóban a hőmérséklet az 50 fokot is elérte, és a kislány több órán át volt bezárva, eszméletlen állapotban. Mire kórházba került, már késő volt, és három nappal később elvesztette az életét.

Az édesapja mindvégig küzdött azért, hogy a sofőr megkapja a méltó büntetést, de az utolsó tárgyalást már nem élhette meg – egy nappal előtte temették el.

Zoltán életét már két éve megmérgezte egy súlyos betegség, de a tragédia, ami kislányával történt, csak tovább rontotta állapotát. Édesanyja elmondta: Zoltán a kislánya halála óta egyre rosszabb állapotba került:

„Utolsó napjait is munkával töltötte, de a trauma súlyosbította a betegségét. Az infúzió már csak az utolsó nap segíthetett, de sajnos elvesztettük”

– mesélte összetörten.

Zoltán özvegye, Eszter is mély fájdalommal szólalt meg a tárgyalás után: „Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk a döntést. Igazságtalannak érezzük, hogy nincs egyetlen valódi felelős sem. A tárgyalásokon annyiszor elhangzott, hogy a sofőr megkapta a méltó büntetését és hogy minden nap a tragédiával kel és fekszik, de rólunk, a szülőkről egy szó sem esett, hogy mit élünk át az egyetlen gyermekünk elvesztése miatt. Tőlünk soha senki nem kért bocsánatot, de még csak azt sem mondta, hogy sajnálja. Az egész családunkat tönkre tették.”

Zoltán évekkel ezelőtt tett egy ígéretet a kislányának: „A mi fájdalmunkra nincs gyógyír. A párom visszament dolgozni, hogy elterelje valahogy a figyelmét. Én az ügyvédekkel tartom a kapcsolatot, a sírhelyet intézem. Nekünk csak Inez volt, nincsenek testvérei, és nem is lehetnek, mivel daganatos beteg vagyok. Az állapotom egyre csak romlik. Ám ígéretet tettem a lányomnak…” – mondta, amikor a Blikknek adott interjút még kislánya elvesztése után. Az ígéretet már nem teljesíthette.

„Hiába tudta, hogy beteg, még az utolsó napokban sem gondolt arra és hitte el, hogy mindjárt itt a vége. Erős és kitartó volt. Nincsenek szavak arra, amit most érzek. Feldolgozni sosem fogom, az életem végéig kísérni fognak ezek a tragédiák...”

– mondta Eszter, aki tíz évet töltött Zoltán oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk