HÍREK
A Rovatból

Felére zuhanhat a lakáspiac, leépítések és építőanyaghiány jön

A negatív tendenciák következménye lehet ugyanakkor, hogy a használt lakások ára jelentősen csökkenhet.


Szeptember eleje óta csökken az építőipar rendelésállománya és egyes területeken megkezdődtek a létszámleépítések. A lakásépítési piac a felére zsugorodhat, amennyiben a kormányzat nem avatkozik be – írja elemzésében a 24.hu.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy az állam 284 építőipar beruházást függeszt fel mintegy 2100 milliárd forint értékben. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke úgy kalkulál, hogy

2022-es áron összesen durván 2500 milliárd forintnyi építési beruházást halaszt későbbre az állam.

Legutóbb Lázár János építési és beruházási miniszter is hasonló számról beszélt. Ez hatalmas elvonás, az idén, elvonások nélkül, mintegy 3300 milliárd forintot tett volna ki az állami megrendelések értéke, azaz kb. 60 százaléka a tervezett beruházásoknak tolódik.

A kifizetési stop eredményeként az állami munkáknál a jogos számlák kifizetése október végéig le lett állítva, ami önmagában is nehéz helyzetbe hozhatja a kivitelezőket és az építőanyag-ipar szereplőit – mondja a szakember.

A legfrissebb, augusztusi KSH-adatok szerint egyébként júliushoz képest 4,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene.

A teljes szerződésállomány volumene 7,8 százalékkal maradt el a tavalyitól.

Az ÉVOSZ tagvállalatainak kétharmada jövőre a rendelésállomány jelentős csökkenésére számít. A szövetség úgy becsüli:

a beruházások elhalasztása 2023-ban és 2024-ben átlagosan 15 százalékkal csökkenti az építőipar munkalehetőségeit.

A mélyépítési ágazatban az látszik, hogy legalább 20 százalékkal biztosan csökkenni fog a jövő évi munkalehetőség. Az építőiparban 148 ezer aktív vállalkozással, összesen 375 ezer ember dolgozik, az elbocsátások mértékét egyelőre nehéz megbecsülni. Annyi biztos, hogy a leépítési-hullám első jelei már most láthatók a tervező-, és mérnöki feladatokat végző vállalkozásoknál, hiszen a legdrasztikusabb mértékben a tervezési és előkészítési munkák torpantak meg – közli Koji László véleményét a lap. Hozzátette: első körben pedig a be nem tanított segédmunkásokra lesz a legkevésbé szükség. Az elbocsátások mértékéről azért nem akart beszélni, mert – ahogy fogalmazott – „senkit nem akar elrettenteni”.

Az építőipar kieső megrendeléseit elvileg a lakossági és magánpiacról pótolni lehetne, azonban a lakosság a fizetőképessége határához ért. Koji László szerint

beomlik a lakásépítési piac 2023-2024-ben, ha nem vezetnek be egy lakáscélú, nem több mint 5 százalékos kamatplafont kínáló finanszírozási lehetőséget.

Az ágazat tavaly 22 ezer új és 250 ezer felújított lakást adott át, és az idén is minimum 17 ezer új építésű és legalább 250 ezer felújított lakással számol, állami segítség nélkül azonban ezek az értékek 50 százalékkal csökkenhetnek 2023-ban – festi fel a negatív képet az ÉVOSZ.

A következmények között azzal is számolnak, hogy 2023 elején bezuhanhatnak a lakásárak, mert több lesz a vevő, mint az eladó. Biztosnak tűnik, hogy 2023 első negyedéve, első féléve tájékán sokkal olcsóbban lehet majd használt lakást vásárolni, mint jelenleg.

Az építőanyagiparban is nagy gondok lehetnek. „Az idei harmadik negyedévben már érzékelhető a visszaesés, a lakossági és az ipari megrendelői oldal egyaránt jelentős költségsokkban van. Az új lakásépítések lelassultak, a megrendelésszám a projektek elhalasztása miatt esik” – nyilatkozta a 24.hu-nak Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉÁSZ) elnöke.

A járvány utáni kilábalás miatt óriási kereslet lett az építőanyagok iránt, ami hiányjelenségeket szült a nyers- és alapanyagok terén: főleg a műanyagok, az építőkémiai és vegyipari termékek, a vas- és fémipari nyersanyagok, fémgyártmányok voltak érintettek. hirtelen költségemelkedés egyes, import-összetevőket fokozottan igénylő termékeknél, például bizonyos ragasztóknál, epoxigyanta alapú termékeknél 15-48 százalékos áremelést okozott tavaly. Az árrobbanás hatása pedig tartósnak bizonyult.

Ehhez tevődött hozzá tavaly május óta az energiaárak folyamatos emelkedése. A normál években megszokott 18-20 euró/megawattórás földgázár tavaly szeptemberben már 100 euró körül mozgott, és innen menetelt fokozatosan az idei augusztusi 300 eurós csúcsig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Máris feszült az átadás a Honvédelmi Minisztériumban: Ruszin-Szendi kemény elszámoltatást ígér
A Tisza-kormány leendő honvédelmi minisztere azt közölte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi tárcavezető nem személyesen, hanem egy államtitkáron keresztül intézi vele a tájékoztatást. A miniszterjelölt szerint a helyzet ellenére a szakmai delegáltak már megkezdték a munkát a minisztériumban.


Megkezdődtek az átadás-átvételi feladatok a Honvédelmi Minisztériumban – tájékoztatott Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi miniszterjelöltje Facebook-oldalán. Mint írta, a szakmai delegáltak már a minisztériumban dolgoznak, ugyanakkor állítása szerint a jelenlegi tárcavezető, Szalay-Bobrovniczky Kristóf mindeddig nem kereste meg őt személyesen.

„A jelenlegi honvédelmi miniszter azonban mindeddig nem keresett meg engem, hogy tájékoztasson a minisztérium valós helyzetéről. Erre a feladatra a Közigazgatási államtitkárt jelölte ki.”

Ruszin-Szendi szerint pedig lenne miről beszélni – több ügy rövid időn belüli kivizsgálását ígérte. Listáján szerepel a minisztérium költségvetésének helyzete, az állami hadiipari cégek körüli mozgások, valamint több folyamatban lévő fegyelmi eljárás is.

Ezek között említette az újdörögdi kézigránát-baleset körülményeit, a „papíron létező” tartalékosok utáni kifizetéseket, a kecskeméti laktanyában eltűnt repülőalkatrészeket, valamint a Sárkányok Kabul felett című filmforgatás alatt eltűnt két haditechnikai eszközt. Azt is jelezte, hogy vizsgálni fogják, „hogyan lettek milliárdokból plakátok és imázs filmek”.

Ígérete szerint ezek a kérdések nem maradnak a levegőben, és ahol szükséges, a felelősségre vonás sem marad el.

Ruszin-Szendi a programja legfontosabb elemének az állomány moráljának visszaállítását nevezte. Már a miniszterjelölti bejelentése után egyenesen a katonáknak üzent, azt ígérve, hogy a középpontba az embert helyezi. Ezt a gondolatot erősítette meg mostani posztja végén is:

„Egy hadsereget nem plakátok tartanak egyben, hanem a benne szolgáló katonák hite és tartása. És ezt a hitet vissza fogjuk adni nekik.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi honvédelmi miniszter és a tárca korábban többször is reagált a honvédséget érő kritikákra. A miniszter következetesen védte a haderőfejlesztési programot és a katonai vezetésben végrehajtott „fiatalítást”. A kecskeméti lopás ügyében a kormányzati kommunikáció azt hangsúlyozta, hogy hadrendből kivont, működésképtelen MiG–29-esek használhatatlan alkatrészei tűntek el. A honvédségi vizsgálati megállapítások szerint pedig az újdörögdi kézigránát-balesetnél a gránátsorozatnál nem találtak rendellenességet vagy hibás működést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Több százezres bírságot kaphatnak a magyar autósok is Ausztriában egy új törvény miatt
Péntektől lép életbe az a jogszabály, ami lehetővé teszi a kamerás behajtás-ellenőrzést az osztrák városokban. A rendszer kiépítése városonként eltérő ütemben halad, Bécsben például csak 2028 körül indulhat.


Péntektől új korszak kezdődik Ausztriában: több nagyváros jogi lehetőséget kap arra, hogy kamerákkal figyelje a belvárosokba behajtó autókat, és aki engedély nélkül lép be a kijelölt zónákba, komoly bírságra számíthat – írja a Blikk.

A szabályszegésért kiszabható bírság felső határa 726 euró, vagyis nagyjából 285 ezer forint lehet, ismételt vagy súlyosabb esetben az összeg 2180 euróra, átszámítva közel 860 ezer forintra is emelkedhet.

Fontos azonban, hogy a törvénymódosítás csak a kereteket adja meg, a rendszerek kiépítése és élesítése városonként eltérő ütemben halad majd. Bécsben például várhatóan csak 2028 körül indulhat el élesben a kamerás beléptetés.

A változás lényege, hogy péntektől hatályba lép az osztrák közúti közlekedési szabályok, a StVO módosítása, amely lehetővé teszi a településeknek az automatizált, kamerás behajtás-ellenőrzést. Az ADAC német autóklub információi szerint

a rendszer a külföldi autósokat is érinti, tehát a magyar vagy szlovák rendszám sem véd meg a csekktől.

A kijelölt zónák bejáratánál kamerák a behajtó többnyomú gépjárművek rendszámát rögzíthetik; a motorkerékpárok és mopedek a minisztériumi ismertetés szerint nem tartoznak az automatikus rögzítés alá. A rendszer összeveti a leolvasott adatokat az engedéllyel rendelkező autók adatbázisával, amelyben a helyi lakosok, a mentők, a taxik és a külön engedéllyel közlekedők szerepelhetnek. A zónákat új táblákkal és útburkolati jelekkel jelölik majd.

A kamerás ellenőrzés iránt már most több osztrák nagyváros is érdeklődik, a legfontosabb érintett települések között van Bécs, Linz, Graz, Salzburg, St. Pölten és Leoben is. A cél mindenhol a dugók csökkentése, a levegőminőség javítása és az élhetőbb belvárosok kialakítása.

Az új szabályozás nemcsak a turistákat, hanem a nagy számban Ausztriában dolgozó magyar munkavállalókat is érzékenyen érintheti, akiknek egy ilyen bírság jelentős terhet róhat.

2025-ben átlagosan közel 130 ezer magyar dolgozott Ausztriában. Az autósoknak eddig is mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, Ausztria ugyanis a drágábbik végletnek számít a régióban az üzemanyagárak tekintetében.

A törvénymódosítást komoly politikai és szakmai vita előzte meg. Michael Ludwig, Bécs polgármestere és az Osztrák Városszövetség elnöke szerint a változás elengedhetetlen a modern városfejlesztéshez.

„Az európai szabványok szerinti elektronikus behajtásmenedzsment bevezetésével olyan városközpontot hozunk létre, amely teret ad a zöldítésnek, a hűtésnek, a vonzó gyalogos- és kerékpárutaknak, valamint a hívogató közösségi tereknek” – fogalmazott.

Ezzel szemben az osztrák autóklub, az ÖAMTC attól tart, hogy a városok visszaélhetnek a lehetőséggel. Bernhard Wiesinger, a klub érdekképviseleti vezetője szerint „ha ez a törvény jön, egész Ausztriában további és nagyobb behajtási tilalmi zónák burjánzása várható”.

Az osztrák városok évek óta sürgették a jogi háttér megteremtését. A törvénymódosítást idén március 25-én fogadta el a Nemzeti Tanács, és pénteken lép hatályba. Az autósoknak ezért azt javasolt tájékozódniuk Ausztriába utazás előtt az adott városban érvényes behajtási szabályokról. Ahol bizonytalanok, érdemes az autót egy P+R parkolóban hagyni, és a belvárost közösségi közlekedéssel megközelíteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szécsi Zoltán, az új fideszes képviselő: Orbán Viktor nélkül nem lehet értelmes megújulás
A Fidesz-frakcióba frissen beülő olimpiai bajnok a párt választási veresége ellenére is úgy látja, a siker garanciája továbbra is Orbán Viktor. A sportolóból lett politikus elárulta, számára nem volt meglepés, hogy megkeresték a frakció átalakítása miatt.


A Fidesz listájának 211. helyéről a frakcióig jutott Szécsi Zoltán, aki a parlament egyik új arca lesz a korábbi kormánypárt színeiben. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a választási vereség után is Orbán Viktorban látja a siker garanciáját, még úgy is, hogy a leköszönő miniszterelnök nem ül be az Országgyűlésbe.

Szécsi vasárnap fogadta el a felkérést, hogy a visszalépő politikusok helyén mandátumot szerezzen. Döntését azzal indokolta, hogy egy politikai közösséghez való tartozás nem a győzelemtől vagy a vereségtől függ.

„Az értékválasztás nem attól függ, hogy nyersz vagy sem”

– nyilatkozta a 24.hu-nak.

Szécsi bejutása annak a radikális átalakításnak a következménye, amely a Fidesz–KDNP választási veresége után kezdődött. Orbán Viktor bejelentette, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, hogy a párt és a jobboldali közösség újjászervezésére koncentrálhasson. Ezt követően összesen 25-en jelezték, hogy nem ülnek be a parlamentbe, köztük olyan meghatározó politikusok, mint Kövér László, Kósa Lajos és Rogán Antal.

A kisebbik koalíciós partnernél is hasonló folyamat zajlott: Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és több vezetőtársa sem vette fel a mandátumát.

Szécsi Zoltán az előző ciklusokban nem politizált aktívan, de az idei kampányban egyre közelebb került a Fideszhez. A 220 hektáros gazdaságot működtető egykori sportoló belépett a Gazdák Digitális Polgári Körébe, és március 15-én Orbán Viktor mögött ült a Kossuth téri rendezvényen.

Bár a Fidesz–KDNP országos listáján csak a 211., szimbolikusnak tűnő helyet kapta, a tömeges visszalépések miatt végül mandátumhoz jutott. Azt mondta, már Orbán Viktor Patrióta-interjúja után „volt egy sejtése”, hogy a frakció átalakítása miatt megkeresik. Hozzátette, a politikai irányultsága korábban is ismert volt, ezért nem érte meglepetésként a felkérés.

„A gondolati világom ismert volt, ezért nem volt meglepetés, hogy felkértek a kampányban való szereplésre, és akkor is igent mondtam, amikor szóltak, hogy felteszik a nevemet a listára, ez pedig a választás óta sem változott.”

Szécsi szerint a döntésében az is közrejátszott, hogy a Fideszen a megújulás szándékát látja. Elismerte a vereség súlyát, és utalt a választói kritikára is.

„Azt mindenki sejti, hogy mik voltak azok a hibák, amelyekre 3,3 millió választó mondta azt, hogy semmi esetre sem kérjük. Ellenzékben azonban nem lehet elkövetni ugyanazokat a hibákat” – vélekedett.

Úgy véli, „Orbán Viktor nélkül nem lehet értelmes megújulás”.

„Ha ő ott van, akkor az garancia, hogy a párt továbbra is kormányzati feladatra készül, és akkor van garancia és a hit, hogy ez jó lesz”

– fogalmazott Szécsi Zoltán.

A Fidesz hétfőn jelentette be a frakció névsorát, kedden pedig választmányi ülést tartott, miközben Orbán Viktor a parlamenten kívülről vesz részt a Fidesz újjászervezésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék elindultak Brüsszelbe, hogy az uniós pénzekről tárgyaljanak
Magyar Péter és Orbán Anita szerdán Brüsszelbe utazott, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével egyeztessenek. A megbeszélések központi témája a befagyasztott uniós források felszabadítása.


Magyar Péter szerda reggel Orbán Anitával együtt elindult Brüsszelbe, hogy az egyelőre elérhetetlen uniós pénzek megszerzéséről tárgyaljon.

„Úton Brüsszelbe. Tárgyalásokat folytatok az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével”

– írta Facebook-bejegyzésében, amihez egy képet is csatolt, amin a repülő mellett áll napszemüvegben. A leendő kormányfő hozzátette, egyértelmű céllal érkezik: „Tudjuk a feladatunkat: hazahozzuk a magyaroknak járó uniós forrásokat.”

Orbán Anita, akit Magyar Péter nemrég miniszterelnök-helyettesnek nevezett ki, szintén posztolt az indulás előtt: egy közös képet osztott meg a Tisza Párt elnökével már a repülőn ülve.

A megbeszéléseket megelőzően az Európai Bizottság egy magas szintű delegációt küldött Budapestre, hogy felgyorsítsák a források felszabadításának folyamatát. Magyar Péter korábban már telefonon is beszélt Ursula von der Leyennel, aki a hírek szerint három konkrét feladatot szabott a pénzekért cserébe. Orbán Anita egy csapattal már Brüsszelben is tárgyalt az uniós pénzekről.

Magyar Péter szerint a megállapodás érdekében többek között vállalják a korrupcióellenes fellépést és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. A Tisza elnöke szerint a gazdaság beindításához nélkülözhetetlenek ezek a pénzek, ezért nincs vesztegetnivaló idő.

Magyar Péter azt ígérte, a tárgyalások után tájékoztatást ad majd az eredményekről. Mint írta: „Hamarosan jelentkezem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk