Felelősöket keres a dombóvári tragédia egyetlen túlélője
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Dombóvárnál tragikus módon vesztette életét a péntek éjjeli viharban négy ember. Egy kidőlt fa okozta halálukat, amely autójukra dőlt út közben. Az öt utas közül csak egy élte túl - az asszony, Éva szinte egész családját elvesztette, hiszen 43 éves férje, 17 éves lánya, 19 éves menye és öt hónapos unokája mind meghaltak azon a végzetes estén, számol be a Teol.hu.
A lap úgy értesült, a család épp a kórházból indult hazafelé, miután bevitték az ügyeletre a menyét. Éva nem is látta, mi történik, csak a becsapódást érzékelte.
Ő maga csodával határos módon megmenekült, könnyebb sérüléseket szenvedett és saját felelősségére már el is hagyta a kórházat. Most szeretné megtalálni a szerencsétlenség felelőseit, mert szerinte gondatlanság miatt történt.
Az asszony egy esetleges pertől sem zárkózik el. Szerinte a dombóvári önkormányzat is hibás, úgy tudja, többen jelezték már korábban, hogy életveszélyesek az útmenti fák azon a szakaszon, ahol a baleset is történt. A terület azonban nem a város tulajdonában van.
Szabó Loránd dombóvári polgármester azt közölte, hogy egyeztettek a kisvaszari önkormányzattal. A város segítségét ajánlja fel a családnak, de kijelentették, hogy nincs felelősségük a tragédiában. A fa nem önkormányzati, hanem állami tulajdonú és kezelésű területen állt. Ő jelenleg úgy látja, hogy ez egy kivédhetetlen tragédia volt, írja a lap.