KÉK HÍREK
A Rovatból

Feldarabolta, ledarálta, bezacskózta magyar áldozatát a kegyetlen osztrák gyilkos

Újabb részletek derültek ki arról, hogyan és milyen állapotban került egy magyar nő holtteste a Fertő-tóba 2018 tavaszán.


Újabb gyomorforgató és kegyetlen részletek derülnek ki arról a 2018-ban elkövetett gyilkosságról, amelynek az áldozata egy magyar nő volt.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy egy megcsonkított, végtagok és fej nélküli női holttestet találtak a Fertő-tó ausztriai oldalán, Rust településnél. Akkor még nem lehetett semmit tudni az ügy hátteréről.

Az osztrák rendőrség később, 2018 áprilisában elfogott egy bécsi férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy ő ölhette meg a Fertő tóban talált megcsonkított testű nőt.

A férfi vallomás tett, és elmondta, hogy miután megölte a nőt, feldarabolta a testét.

Az esetről a Blikk az osztrák sajtó alapján azt írja, hogy a boncolás derítette ki, hogy a nőnek csaknem minden szervet eltávolították, a koponyáját pedig skalpolták. A DNS-adatbank alapján először az áldozat kiléte nem volt megállapítható, de egy kereső kutya nyomot talált az egyik parti kunyhónál.

"A kunyhótulajdonos Alfred U. bécsi lakásában emberi vérmaradványokat mutatott ki a kémiai vizsgálat a fürdőszobában és a konyhában, főleg a kádban, a húsbárdon, a húsdarálón és egy kalapácson. A mélyhűtőből emberi eredetű darált hús és kockára vágott hús került elő. Miután a daraboláshoz használt kés eltört, az elkövető egy fűrésszel folytatta. Többször is ütést mért az áldozat koponyájára, hogy felismerhetetlenné tegye. A maradványokat bezacskózta, majd Rustba autózott a parti kunyhójához. Ott aztán a Fertő tóba dobálta a darabokat."

A Blikk szerint a férfi azért ölte meg a magyar nőt, mert az kinevette.

Az is kiderült, hogy a 64 éves férfit hatszor ítélték el, többek közt nemi erőszak miatt, és azért, mert fejszével támadt egy emberre, és súlyos fejsérüléseket okozott neki.

A Blikk szerint az ügyészségi iratok szerint a hatóság kérelmezi, hogy a gyilkos speciális börtönbe kerüljön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.

A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.

Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.

„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.

A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.

„Ezekből semmi nem igaz!

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.

Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.

A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.

„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.

Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.

Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.

Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigát égettek és egy pulykát is megkínoztak tizenéves fiatalok – videóra is vették tettüket
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.


Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.

A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.

A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.

Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.

A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Zokogott a bíróságon a brutális gyilkos Muki – 20 évre ítélték Pénzes Henrietta korábbi gyilkosát, mert meg akarta ölni a nővérét is
A szörnyű gyilkosságért már egyszer elítélt Muki most saját testvérét akarta megfojtani. A bíróságon sírva tagadta, hogy a halálát kívánta volna.


K. Andrást, akit sokan Mukiként ismernek, kedden vezették be bilincsben a Szegedi Törvényszék épületébe. A férfi fehér inget viselt, és az ítélethirdetés előtt elsírta magát.

„Szóváltásba keveredtem a testvéremmel, de megölni nem akartam. A halálát én nem kívántam és a jövőben sem kívánom. A cellatársaim ezt állítják, de sajnos mindenre képesek a szabadságukért. Még egyszer mondom, a testvérem halálát nem kívántam, három szép, gyönyörű gyermeke van. Csupán az édesanyám sírját szerettem volna megcsinálni, mert úgy érzem, ennyit megérdemel. Mivel engem felnevelt”

– mondta a férfi az utolsó szó jogán.

K. András 2006-ban, 14 évesen követett el egy súlyos bűncselekményt: megerőszakolta, kirabolta, majd felgyújtotta áldozatát, Pénzes Henriettát. A bíróság 15 év börtönbüntetésre ítélte, ahonnan 2021-ben szabadult. Szabadulása után nővéréhez költözött, akivel azonban gyakoriak voltak a konfliktusok. A vádirat szerint uralkodni próbált rajta, többször is megfenyegette késsel, és halállal is. A nő annyira félt, hogy ideiglenesen elköltözött otthonából.

2022. március 28-án este újra összeszólalkoztak, ezúttal az édesanyjuk sírjának felújítási költségei miatt.

A vita hevében K. András két kézzel a nővére nyakát szorította, közölve vele, hogy megöli. A nő védekezésének köszönhetően nem történt tragédia.

A Szegedi Törvényszéken dr. Tóth Tamás ügyész azt mondta: „A vádlott kívánta a sértett halálát ott, abban a pillanatban. Aztán a későbbiekben a fogva tartott társainak is emlegette, ha szabadul, már nem fogja megúszni a nővére. A vádlott kapott egy lehetőséget, de még egy lehetőséget nem kaphat. Az elmeorvos szakértő szerint is a bűnismétlés veszélye fennáll. Egy mód van rá, hogy ezt megakadályozzuk, ha kivonjuk a társadalomból és életfogytiglani fegyházra ítéli a bíróság. Csak azért nem indítványoztuk a tényleges életfogytiglant, mert a bűncselekmény kísérleti szakaszban maradt.”

A védelem másként értékelte a történteket. Dr. Fedor Tamás ügyvéd szerint „a lefolytatott bizonyítás alapján csupán az állapítható meg, hogy a vádlott legrosszabb esetben is a cselekményével súlyos testi sérülést akart okozni a sértettnek, amely azonban csak kísérleti szakaszban rekedt. Kétséget kizáróan csupán ez állapítható meg. Csak szubjektív fájdalma volt a sértettnek, a szakértők nem tudták igazolni a bántalmazást.”

Katalin, K. András nővére, korábban azt mondta: „2022. március 28-án a gyerekeket lefektettem, ő pedig ismét elkezdett kötözködni. Kiabált velem a konyhában, elölről befogta a torkomat, belenézett a szemembe, és azt kérdezte, "mit látsz a szememben? Látod a szememben, megöllek." Közben fojtogatott.” A nő elmondta, hogy ezután kétségbeesetten hívta a segélyhívót. „Kérdeztem, hogy miért akar megölni. Erre azt mondta, ez Isten parancsa számára. Azt is mondta, jelentsem fel nyugodtan, kibírja azt a 10 évet, de amikor kijön, végez velem.”

A Szegedi Törvényszék 20 év fegyházra ítélte K. Andrást emberölés kísérlete miatt. A büntetéséből nem bocsátható feltételesen szabadlábra. A férfi meglepődött az ítélet hallatán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: