HÍREK
A Rovatból

Fejenként 40 millió forintot ítélt meg a bíróság az azbesztszennyezés károsultjainak – egyikük nem érte meg az ítéletet

Nyolc évnyi pereskedést követően született ítélet, az állam azonban nem ismeri el a felelősségét.


A Lőrinciben működő cementgyár évtizedeken keresztül szennyezte azbeszttel a levegőt, ami daganatos megbetegedéseket okozott a dolgozók és a közelben élők között is. A hetvenes években épült gyárat 2004-ben bezárták, majd lebontották, a kártérítési perek azonban a mai napig nem zárultak le.

Nyolc évnyi pereskedés után a bíróság fejenként 40 millió forintos kártérítést ítélt meg az azbeszt-szennyezés három károsultjának. A döntés nem jogerős, az állam – az ügy alperese – nem ismeri el a felelősségét – értesült az RTL Híradója.

Válóczi Józsefné férjénél 2013-ban diagnosztizáltak mezoteliómát, egy olyan mellhártyadaganatot, amit az azbeszt okoz. Emiatt indítottak kártérítési pert.

„Nem tervezek hosszú életet már. Szeretnék, meg én optimista vagyok, bízom benne, hogy sikerül, de a jelek nem azt mutatják, hogy valaki is ezt sokáig húzta volna

– nyilatkozta a férfi 2015-ben a bíróságon az RTL Híradójának. Nem érte meg az ítéletet, egy évvel később elhunyt.

„Először azt mondta a doktor úr, hogy ilyen 5-6 hónap lesz, de aztán csak húztuk, csak húztuk. Egyik szemem örült neki, a másik nem. Mert ezt a szenvedést végignézni, ez kimondhatatlan. Még a mai napig, ha behunyom a szemem, akkor látom magam előtt. Főleg az utolsó két hetet, azt nem kívánom senkinek

– mondta el az RTL Híradójának Válóczi József özvegye.

A kártérítési per azóta is tart. Most a megismételt elsőfokú eljárásban újra ítélet született, a károsultak közül hárman fejenként 40 millió forintot kaphatnak, köztük Válóczi József özvegye is.

Az asszony azt mondja: az ítélet lelki megnyugvást jelent számára. A pénz azonban még nem az övék, mert az állam újra fellebbezett.

"Azt állítja a magyar állam, hogy ő nem tartozik gyártulajdonosként felelősséggel a környezetszennyezéssel kapcsolatba hozható daganatos megbetegedésekért. Hát ezt mi vitatjuk. Azt kellett volna neki bizonyítania, hogy tudta-e volna ezt a gyárat máshol felépíteni és máshol üzemeltetni, de ezt nem tudta

– mondta Igyártó Gyöngyi ügyvéd a Híradónak.

A perek másodfokon májusban folytatódnak. Az azbesztügynek több károsultja is volt, közülük többen már meghaltak, mások nem pereltek, és vannak, akiknek az ügyében még mindig nem született ítélet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: