hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Fejbe rúgták a földre esett nőt, aki tolakodott a postán

Tavaly tavasszal, a koronavírus idején szigorúan sorba kellett állni a postánál, Szegeden egy nő ezt nem tartotta be, megelőzött mindenkit. Így kezdődött az ügy, ami a bíróságon kötött ki.

Link másolása

hirdetés

Tavaly, április 4-én egy férfi az élettársával ment egy Szeged belvárosában lévő postára, ahol egyszerre csak négy ügyfél lehetett bent. Itt előzte be őket egy nő, aki egyből beállt egy ablakhoz. A férfinak ez annyira nem tetszett, hogy amikor végzett a nő, lefényképezte a telefonjával, erre válaszul arcon köpte a tolakodó.

Így indult az adok-kapok

A köpés után a férfi lábon rúgta a nőt, aki arcra mért ütésekkel felelt, ami után lökdösődni, dulakodni kezdtek. A helyzet addig fajult, hogy a nő egy kuka fedelét vágta a férfihez, akinél ekkor telhetett be a pohár, erre ugyanis a tolakodó nőt fellökte, és még az élettársa is a földre került, aki csak megpróbálta leállítani a verekedést. A földön heverő nőt fejbe rúgta, ekkor szenvedett durva, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket.

Itt lépett közbe a biztonsági személyzet, és sikerült megfékezni a felek további verekedését. A Szegedi Járási Ügyészség közleménye szerint a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolják, a nőt pedig garázdaság vétségével.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Alec Baldwin lelőtte az operatőrt egy kellékként használt fegyverrel új filmje forgatásán

Egy vaktölténnyel töltött kellékfegyver sült el a kezében, a vezető operatőr meghalt, a rendező megsérült.

Link másolása

hirdetés

Egy nő meghalt, egy férfi pedig megsérült, miután helyi idő szerint csütörtök kora délután Alec Baldwin színész kezében elsült egy kellékfegyver egy új-mexikói forgatáson, írja a BBC.

A Santa Fe megyei seriff közlése szerint Baldwin a Rust című 19. századi western forgatása közben sütötte el a fegyvert. Az áldozat a film vezető operatőre, Halyna Hutchins, akit helikopterrel kórházba szállítottak, de nem tudták megmenteni az életét.

A lövöldözésben a film rendezője, Joel Souza is megsérült, az ő állapotáról egyelőre nem közöltek információkat.

Alec Baldwin szóvivője az AP hírügynökségnek elmondta, hogy az incidens során egy vaktölténnyel töltött kellékfegyver sült el. A rendőrség vizsgálja, hogyan és milyen típusú lövedéket lőttek ki.

A rendőrség szerint Baldwin az incidens után önként beszélt a nyomozókkal, majd a kihallgatás után elhagyta az épületet.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

„Megszakad a szívem” - Megszólalt Alec Baldwin, miután véletlenül lelőtte új filmje operatőrét

A színészt is sokkolták a történtek. Azt írta, együttműködik a rendőrséggel, és elhunyt kolléganője családjának is felajánlotta segítségét.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, tragédia történt a Rust című 19. századi western forgatása közben Új-Mexikóban ottani idő szerint csütörtökön kora délután.

Alec Baldwin színész kezében elsült egy kellékfegyver, emiatt a film vezető operatőre, Halyna Hutchins életét vesztette, a film rendezője, Joel Souza pedig megsérült.

A történtek után Alec Baldwin sokkos állapotba került, majd teljesen összeomlott. A Twitter-oldalán szólalt meg először a balesetről.

"Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem, milyen sokkot és szomorúságot érzek amiatt a tragikus baleset miatt, amelyben Halyna Hutchins, feleség, anya és egy általunk mélyen elismert kollégánk életét vesztette. Teljes mértékben együttműködök a rendőrséggel, hogy kiderüljön, hogy történhetett ez. Kapcsolatban vagyok a férjével, felajánlottam neki és a családnak a segítséget. Megszakad a szívem a férjéért, a fiukért és mindenkiért, akik szerették Halynát"

- írta a színész.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Lefejeztek a tálibok egy tini röplabda-sztárt, miután eltiltották az afgán nőket a sportolástól

A korábbi sportolók közül sokan elégették a felszereléseiket, hogy elkerüljék a megtorlást.

Link másolása

hirdetés

Lefejeztek a tálibok egy tinédzserkorú röplabdajátékost, majd az internetre is kiposztolták a levágott fejéről készült fotókat, hogy ezzel intsék engedelmességre a nőket Afganisztánban - írja a Daily Star.

Mahjabin Hakimi a kabuli ifjúsági csapat csillaga volt, a tálibok hatalomátvétele óta azonban a nők részére tilos a sportokban való részvétel. A korábbi sportolók közül sokan még el is égették a felszereléseiket, hogy elkerüljék a megtorlást. A 10 és 16 év közöttiekből álló csapat legtöbb tagja elmenekült az augusztusi hatalomátvételt követően, Mahjabin azonban nem volt ilyen szerencsés.

A héten korábban a FIFA és a katari kormány közös erőfeszítéssel evakuált száz női focistát Afganisztán területéről, köztük a nemzeti válogatott csapattagjait és családjukat is.

Zahra Fayazi, a nemzeti röplabdaválogatott korábbi tagja és edzője a BBC-nek elmondta, a játékosok közül sokan kénytelenek voltak elköltözni addigi lakóhelyükről, hogy elkerüljék a megtorlásokat.

Mahjabinnel a tálib kormány feltehetőleg már néhány héttel ezelőtt végzett, és hallgatásra kényszeríthették a családját. Az ügy csak az internetre feltöltött elrettentő felvételek kapcsán látott nyilvánosságot.

Az 1978-ban alapított agfán női röplabdacsapat régóta a nők megerősödésének szimbóluma, ám augusztus 5-e óta a politikai és társadalmi aktivizmus mellett a sport is tiltott az afgán nők számára.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Tizenkét éves ikerlányokat ütött el egy autós Zalaegerszegen

A baleset szeptember 24-én történt, de egyelőre nem találták meg a gázoló sofőrt.

Link másolása

hirdetés

Keresik a rendőrök azt a sofőrt, aki szeptember végén elgázolt két ikerlányt Zalaegerszegen. A police.hu oldalon azt írják, a baleset szeptember 24-én, délután háromnegyed 2 körül történt.

Egy férfi egy fekete színű Audival közlekedett a Mártírok útján a Göcseji út irányába. Amikor a Vörösmarty utca kereszteződéséhez ért, nem adott elsőbbséget két gyalogosnak és elütötte őket. Az ikrek a megsérültek a balesetben.

A 24.hu azt írja, egy tizenkét éves lány ikerpárt gázolt el a sofőr.

A rendőrség most a lakosság segítségét kéri, hogy tisztázhassák a baleset körülményeit. A zalai rendőrök azt kérik, hogy aki látta a balesetet, vagy arról bármilyen információja van, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-92-326-581-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: