HÍREK
A Rovatból

Ez fájt legjobban Putyinnak a Nyugat válaszlépései közül a brit elhárítás szerint

Ken McCallum, az MI5 vezetője szerint az orosz elnök nem áll nyerésre. Egyúttal megnevezte azt az államot is, amelyik a leggyakrabban él terrorista módszerekkel.


A világpolitika állami szereplői közül Irán alkalmaz a leggyakrabban terrorista módszereket, és ez közvetlenül veszélyezteti olyan britek életét is, akiket a teheráni rezsim ellenségnek tart - mondta szerdán a brit elhárítás (MI5) vezetője.

Ken McCallum, aki az MI5 londoni székhelyén tartotta meg éves beszámolóját a nemzetbiztonságot fenyegető kockázatokról, kifejtette azt is, hogy

a brit titkosszolgálat értékelése szerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt meglepetésként érték az Ukrajna elleni invázióra adott egységes nyugati válaszlépések. A külföldről kiutasított, többségükben kémtevékenységet folytató orosz diplomaták hazaküldése volt az orosz hírszerzés hatékonyságára mért legnagyobb csapás az utóbbi időben.

Iránról szólva kijelentette, hogy az agresszív iráni hírszerzési szolgálatok közvetlen veszélyt jelentenek Nagy-Britanniára, és ennek egyik legélesebben látható megnyilvánulása az, hogy a teheráni rezsim brit vagy Nagy-Britanniában élő, ellenségnek vélt emberek elrablására vagy meggyilkolására törekszik.

McCallum részletek nélkül felfedte, hogy a brit elhárítás csak az idei év eleje óta legalább tíz esetben észlelt ilyen potenciális fenyegetést.

A Londonban működő ellenzéki iráni tévétársaság, az Iran International nemrégiben közölte: értesítést kapott a Scotland Yardtól arról, hogy két munkatársa és családtagjaik életét hiteles forrásokból származó értesülések szerint "azonnali és jelentős kockázatok" fenyegetik.

James Cleverly brit külügyminiszter a múlt héten bekérette Irán londoni nagykövetségének ügyvivőjét, akivel hivatalosan tudatta, hogy a brit kormány nem tűri újságírók vagy bármely más nagy-britanniai lakos bármilyen megfélemlítését vagy életének veszélyeztetését.

Teherán hivatalos reakciójában nevetségesnek minősítette ezeket a vádakat, de egy magas rangú iráni kormánytisztviselő a BBC brit közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint terrorszervezetnek minősítette a londoni székhelyű iráni tévétársaságot.

Az ukrajnai háborúról az MI5 vezetője szerdai előadásában úgy fogalmazott: Putyin "nem áll nyerésre", mivel Ukrajna az ellentámadással fontos eredményeket ért el.

Ken McCallum szerint az orosz elnök emellett stratégiai szempontból sem áll nyerésre, hiszen akcióival a NATO meggyengítése helyett azt érte el, hogy kétszeresére növekszik az atlanti szövetséggel szomszédos orosz szárazföldi határszakaszok hossza.

Az MI5 vezérigazgatója szerint az Ukrajna elleni invázióra adott nemzetközi válaszlépéseknek mély és tartós hatásuk lesz. Az idén csak Európából hatszáznál több orosz diplomatát utasítottak ki, közülük az MI5 megítélése szerint több mint négyszázan kémtevékenységet folytattak.

Erről a Direkt36 írt korábban. Harminc százalékkal nőtt egy év alatt az orosz diplomaták száma Magyarországon: tavaly november végén még 46 orosz diplomata szolgált nálunk, idén október végére már 62-en lettek - derült ki Direkt36 újságírója, Panyi Szabolcs adatgyűjtéséből.

Ez az összehangolt fellépés a legjelentősebb stratégiai léptékű csapás az orosz hírszerzési szolgálatok működésére a közelmúlt európai történelmében - fogalmazott a brit elhárítás vezetője.

Hozzátette: a válaszlépések mértéke - a hullámokban érvénybe léptetett, összehangolt szankciókkal együtt - meglepetésként érte Putyint.

Az MI5 vezérigazgatója elmondta, hogy Nagy-Britanniából 23, hivatalosan diplomataként dolgozó orosz kémet utasítottak ki, és a brit kormány száznál több orosz diplomáciai vízumkérelmet utasított vissza nemzetbiztonsági okokból.

A terrorveszélyről általánosságban szólva Ken McCallum felfedte: az MI5 és a rendőrség 2017 eleje óta 37, a tervezés előrehaladott szakaszában járó terrortámadási tervet hiúsított meg; ezek közül nyolcat az elmúlt egy évben sikerült megakadályozni.

Hozzátette: a korábbi időszakokhoz hasonlóan az iszlamista és a szélsőséges jobboldali indíttatású terrorizmus veszélye egyszerre van jelen Nagy-Britanniában, de az iszlamista terror a nagyobb probléma: a szolgálatok munkájának kétharmadát az ilyen jellegű terrorfenyegetések elhárítása adja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk