HÍREK
A Rovatból

EU-biztos: a magyarországi korrupció súlyosan veszélyeztetheti az unió pénzügyi érdekeit

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője a vitában kijelentette, hogy a Magyarországgal szembeni vádaskodások jogi alap nélküli politikai támadások.


Mivel nem születtek intézkedések Magyarországon az Európai Bizottságnak a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmainak orvoslására, az uniós bizottság úgy véli, hogy az Európai Unió költségvetése, pénzügyi érdekei veszélyben vannak - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban kedden.

"Nem tudok pozitív fejleményekről beszámolni a jogállamiság helyzetével kapcsolatban sem Magyarország, sem Lengyelország esetében" - fogalmazott Didier Reynders az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről folytatott vitáján.

Kijelentette: az Európai Bizottság nem habozik használni a rendelkezésére álló eszközöket az unió alapértékeinek és pénzügyi érdekeinek megvédésére és nem késlekedik eljárást indítani sem, ha jogállamiságot veszély fenyegeti.

Emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság a múlt héten indított eljárást Magyarországgal szemben a jogállamisághoz kötődő mechanizmus keretében, amelyet - mondta - "a korrupció szintje tett indokolttá". Az eljárásban felvetett ügyek közvetlenül és súlyosan veszélyeztethetik az európai uniós költségvetést és az EU pénzügyi érdekeit - fogalmazott a belga biztos.

Lengyelországgal kapcsolatban Reynders azt közölte, az Európai Bizottság továbbra is aggasztónak tartja azokat a lengyel intézkedéseket, melyek tanúsága szerint Varsó megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségét. Aggodalomra ad okot az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének lengyelországi helyzete is, valamint a bírák kinevezésével kapcsolatos intézkedések. Reynders kijelentette: az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító mindenfajta tagállami jogszabálynak meg kell felelnie az uniós jognak, továbbá figyelembe kell venni az Európai Unió Bíróságának döntéseit is.

Amennyiben Lengyelország nem teljesíti az uniós elvárásokat, napi ötmillió eurós büntetés sújtja - emlékeztetett.

Reynders kijelentette: az Európai Bizottság szerint fontos napirenden tartani az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, az uniós alapértékek csorbulásának veszélyét vizsgáló eljárásokat Magyarország és Lengyelország esetében.

Az igazságügyi biztos reményét fejezte ki, hogy a megkezdett eljárások lehetővé teszik a két ország számára, hogy választ adjanak az uniós végrehajtó testület aggodalmaira.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a vitában kijelentette, hogy a Magyarországgal szembeni vádaskodások jogi alap nélküli politikai támadások.

Azt mondta: a baloldali liberális erőknek, melyek a multikulturalizmust, a nyitott társadalmat propagálják Soros György módszere szerint, nem tetszik az a magyar politika, amely szabadon dönt olyan kérdésekben, melyek nem tartoznak uniós hatáskörbe. Kritizálják Magyarországot egyebek mellett azért, mert különbséget tett a menekültek és gazdasági bevándorlók között, mert a házasság számára férfi és nő között jön létre, ahogy az anya nő, az apa pedig férfi. Újabb támadást intéztek Magyarországgal szemben azért is, mert úgy döntött, hogy megvédi a gyermekeket, és kimondta: a szülők joga, hogy eldöntsék, milyen szexuális nevelést kapjanak a gyermekeik.

"A gyermekek fontosabbak számunkra, mintsem hogy a nyugaton terjedő genderőrülethez csatlakozzunk" - fogalmazott Hidvéghi.

A képviselő kijelentette: a Magyarországot a sajtószabadság hiányának vádjával támadóknak az fáj, hogy Nyugat-Európával ellentétben Magyarországon létezik jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata sajtó. Magyarország gazdasági növekedését az egész ország, a teljes magyar társadalom kamatoztatja, nem csak néhányan, enélkül nem választották volna meg újra és újra a kormányt nagy többséggel - közölte.

Kijelentette:

Brüsszel posztmodern, boszorkányüldöző klubbá vált, szankciókkal zsarol, és mindenkire rá akarja erőltetni szűk látókörű, radikális ideológiáját. Itt az ideje a támadások leállításának, és elfogadni a magyarok jogát arra, hogy döntsenek saját országukról - mondta.

"Továbbra is olyan Európában hiszünk, ahol tiszteletben tartják egymás különbségeit és hasonlóságait, és ahol felhagynak a Magyarország és a Lengyelország elleni szégyenletes támadásokkal" - tette hozzá Hidvéghi Balázs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem mindegy?” – válaszolta Orbán Viktor, amikor megkérdezték a DPK-gyűlésen, meddig tart a szankciómentesség
A miniszterelnök szerint nincs időkorlát, bármeddig jöhet az olcsó orosz olaj és gáz, ebben maradtak Trumppal. Az amerikaiak viszont egy évről beszélnek.


Egyetlen kérdéssel és egy kézmozdulattal hessegette el a magyar-amerikai szankciómentességi alku körüli legkínosabb ellentmondást Orbán Viktor.

„Nem mindegy?”

– reagált a miniszterelnök szombaton Győrben arra a kérdésre, hogy a Donald Trumppal kötött, orosz energiahordozókra vonatkozó megállapodásban hivatalosan milyen időtartam szerepel majd. A Digitális Polgári Körök országjárásának első állomásán a kormányfő hozzátette: a mentesség addig tart, „amíg az amerikai elnök így akarja”, ezért szerinte az „időlimit nélküli”, írja a Telex.

Ez az álláspont napok óta éles ellentétben áll azzal, amit Washingtonban kommunikálnak. A Fehér Ház és az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is több csatornán jelezte, hogy a mentesség egy évre szól. „Az olaj- és gázvezetékek esetében ez egyéves meghosszabbítás” – mondta az amerikai külügyminiszter, ezzel cáfolva a magyar kormány által kommunikált időkorlát nélküli egyezséget.

A miniszterelnök már péntek reggel a Kossuth Rádióban is utalt arra, hogy a megállapodást nem egy formális szerződésnek, hanem személyes egyezségnek tekinti. „Aki fölül van, annak a szava számít… Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van” – mondta.

A washingtoni alku részleteiről amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több nemzetközi médium is beszámolt. Eszerint a mentességért cserébe Magyarország komoly vállalásokat tett: mintegy 600 millió dollár (kb. 210 milliárd forint) értékben vásárol amerikai cseppfolyósított földgázt, a Westinghouse pedig 114 millió dolláros (kb. 40 milliárd forint) szerződés keretében szállít nukleáris fűtőelemeket a paksi atomerőmű számára 2028-tól. A csomag része egy szándéknyilatkozat is kis moduláris reaktorok fejlesztéséről, aminek keretösszege elérheti a 20 milliárd dollárt, valamint előrehaladott tárgyalások folynak HIMARS-rakétarendszerek beszerzéséről is.

Orbán beszélt egy „pénzügyi védőpajzsról” is, ami szerinte spekulatív pénzügyi támadások ellen védené Magyarországot. Ennek kerete a miniszterelnök szerint 10-20 milliárd dollár is lehet, de a mechanizmus pontos működéséről amerikai részről egyelőre nem közöltek részleteket.

A megállapodás tétje hatalmas, mivel Magyarország energiaellátása továbbra is jelentősen függ Oroszországtól. 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka érkezett Oroszországból, főként a mentességgel érintett Török Áramlat és Barátság kőolajvezetékeken keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktorról: Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos
Szerinte a kormányfő fekete kordonnal és testőrökkel zárkózik el az elégedetlen emberektől. Ismét szóvá tette azt is, hogy Orbán húsz éve nem állt ki senkivel nyilvános vitára.


Magyar Péter győri beszédében kemény szavakkal támadta Orbán Viktort szombaton, amikor arról beszélt, szerinte hogyan kellene viselkednie egy kormányfőnek. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök bele mer nézni a kihívója szemébe. Egy miniszterelnök nem bujkál, feltéve, hogy nem egy maffiafőnök inkább, mintsem miniszterelnök.”

A politikus a Fidesz győri rendezvényét védvonalat is szóba hozta. „A fekete kordonok jelentik Orbán Viktor kormányzásának eredményét” – mondta, majd azt is hozzátette, szerinte a fekete szín illik ahhoz az országhoz, „ami az elszalasztott lehetőségeit gyászolja”. Úgy fogalmazott: „Orbán Viktorhoz illik a fekete szín, hiszen ő lett az ország gyászhuszára.”

A miniszterelnök és kihívója közti nyilvános vita elmaradása is előkerült. Magyar Péter azt kérdezte: miért nem áll ki vitázni húsz éve?

Felidézte Orbán Viktor néhány órával korábbi szereplését is, ahol a kormányfő nem frontálisan mondott kampánybeszédet, hanem Váczi Gergő kérdéseire válaszolva – bár szerinte nem mindig azokra – fejtette ki gondolatait. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Elnök úr, hallom lehet öntől kérdezni. Na nem úgy, hanem pont úgy.”

Magyar a miniszterelnök saját korábbi önmeghatározását is visszahozta.

„Ez nem az igazi, bátor harcos, ez amolyan Temuról rendelt bátor utcai harcos”

– idézte fel Orbán Viktor egyik szállóigévé vált öndefinícióját, majd úgy folytatta: „Egy digitális harcos kinyomtatva.”

Szerinte egy kormányfőnek vállalnia kellene a nyílt helyzeteket és a vitát. Úgy fogalmazott: „Egy valódi miniszterelnök nem bújik nők szoknyája mögé, nem bújik a nyolcvanöt éves édesapja mögé, nem bújik TEK-esek mögé, fekete kordonok mögé, digitális harcosok mögé, propagandisták mögé, nem bújik janicsárok mögé” – ismételte el újra szemrehányásait.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Készen állok a feladatra" - Magyar Péter először beszélt miniszterelnök-jelöltként
A Tisza Párt elnöke először beszélt arról, hogy ő lesz a miniszterelnök-jelölt. A nap 24 órájában és az év 365 napjában azon fogok dolgozni, hogy minden magyart képviseljek itthon és szerte a nagyvilágban - mondta.


„Hogy lehet, hogy egy 15 éve regnáló miniszterelnöknek fogalma sincs, mekkora a szegénység az országban. Mi lehet ennél fontosabb?” – tette fel az újabb kérdést Magyar Péter a győri beszédében. A politikus kinyomtatott digitális harcosnak nevezte a kormányfőt, majd arról beszélt hogy Orbán miért nem hajlandó kiállni vele vitázni.

„Nem hallotta Donald Trumptól, hogy egy normálisan működő országban, egy demokráciában nem lehet elnök vagy miniszterelnök egy olyan ember, aki fél kiállni a kihívójával egyenes adásban vitatkozni?

– fogalmazott a politikus. - Egy valódi miniszterelnök bele mer nézni az emberek és a kihívója szemébe, egy miniszterelnök nem bujkál, nem bújik nők szoknyája vagy a 85 éves édesapja háta mögé. Feltéve, ha nem egy maffiafőnök inkább, mintsem miniszterelnök”

„Egy valódi miniszterelnök tudja, hány szegény ember él az országban, és tudja, hogyan kell nekik segíteni. Több millió ilyen honfitársunk van, mert ön a bűnbandájával együtt az elmúlt 15 évben 20 000 milliárd forintot lopott el a magyar emberektől. Ön a repülőrajt helyett a recesszió, az eladósodás és az amerikai mentőcsomag mocsarába lökte a hazánkat és a magyarokat” – mondta Magyar.

Magyar szerint a Fidesz-szavazók is tudják, hogy „vége van”, mert ők is látják napról napra, hogy nem működik az ország. Ezt a valóságot pedig nem tudja elfedni sem amerikai mentőpajzs, sem még több harmadosztályú celeb.

„Honfitársaim! Hiszek Magyarországban, hiszek a magyarokban, hiszek a magyar szívben és lélekben. Hiszek a magyar tudósokban, tanárokban, gyógyítókban, rendőrökben, vállalkozókban, gazdákban és magunkban. Azt kérem, ti is higgyetek magatokban és egymásban. Sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt. Ismerem a hazát és a közös problémáinkat, a lehetőséget és a megoldásokat.

Érzem a hatalmas felelősségem súlyát is. Tudom, mi egy valós miniszterelnök feladata. Tudom, mi a felelőssége a hazája és minden magyar ember felé. Honfitársaim, készen állok a feladatra, és itt előttetek fogadom, hogy miután a Tisza közössége és a magyarok milliói 148 nap múlva felhatalmaznak minket az ország irányítására, a nap 24 órájában és az év 365 napjában azon fogok dolgozni, hogy minden magyart képviseljek itthon és szerte a nagyvilágban.

Minden nap velem lesznek az első szabadon választott magyar miniszterelnök szavai: addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle, teszem, amíg tudom" - mondta Magyar.

Korábban Magyar Péter nem jelentette ki egyértelműen, hogy ő lesz a Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje. Amit viszont konkrétan mondott: több interjúban is arról beszélt, hogy először miniszterjelölteket fognak bemutatni, nem a miniszterelnök-jelölt személyét. A HVG-nek például azt nyilatkozta, hogy „legkésőbb szeptemberben be fogjuk jelenteni az első miniszterjelöltjét a Tiszának”, és hogy egyre több lehetséges minisztert mutatnak majd be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” - a szentmártonkátai tragédia után videón mutatta meg egy mozdonyvezető, milyen tehetetlenek
Döbbenetes kísérletet végzett a 35 éve dolgozó szakember, hogy mindenki megértse. A felvételt egy nap alatt kétmillióan nézték meg, de vajon elég lesz ez?
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 15.



Saját készítésű videóval hívja fel a figyelmet egy mozdonyvezető a vasúti átjárók veszélyeire a múlt heti, öt halálos áldozatot követelő szentmártonkátai tragédia után. A felvételen 120 km/h-s sebességgel száguld, majd vészfékez, hogy megmutassa, miért tehetetlenek egy ütközésnél: a 90 tonnás járműnek még fél percre van szüksége a megálláshoz - számolt be róla az RTL Híradó.

A múlt héten kedden történt balesetben egy autó a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, egyenesen a Budapestre tartó Tokaj InterCity elé. A járműben hatan utaztak, öten szörnyethaltak, a tragédiát csak egy 18 éves lány élte túl, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A sajtóinformációk szerint az autót egy 24 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette.

A tragédia után döntött úgy Kicska László Tamás, a Gépészek Szakszervezete elnöke, hogy egy videóval illusztrálja a mozdonyvezetők kiszolgáltatottságát. A felvételen, amit egy nap alatt közel kétmillióan láttak, hallatszik is, ahogy a fülkéből kommentálja az eseményeket.

„Mondjuk, most jön egy autós. Teljes vészféket húztam, teljes vészfék” – hangzik el a felvételen, miközben a mozdony csak 30 másodperc múlva áll meg.

„Az általános fékúttávolság ezer méter” – magyarázta a 35 éve mozdonyvezetőként dolgozó férfi, aki szerint a szentmártonkátai baleset a fiatalok felelőtlensége miatt történt. „A kollégám gyakorlatilag tehetetlen volt; ezt szerettem volna illusztrálni nyugodtabb környezetben.”

Boncsér Sándor igazságügyi műszaki szakértő szerint Szentmártonkátán a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, a tragédia tizedmásodperceken múlt. A vonat hajszálpontosan középen találta el a kocsit, esélyt sem adva a benne ülőknek. „Kísérleti körülmények között is nagyon nehéz lenne előidézni, hogy pontosan így történjen. Egy, idézőjelben ‘tökéletes’ ütközés előkészítése két napot is igényelne, hogy pontosan ott és úgy találja el a járművet, ahogy azt a szervezők szeretnék” – nyilatkozta a szakértő.

A vasúti átjárókban történt balesetek sajnos nem ritkák. Idén év elején Sárazsadányban két férfi halt meg, amikor autójuk a mozdony alá szorult. Februárban Ceglédnél egy InterCity tarolt le egy átjáróba hajtó autót, amely kigyulladt, és két utasa szintén életét vesztette. A MÁV adatai szerint idén eddig 49 baleset történt vasúti átjáróban, ezekben 19-en haltak meg. A vasúttársaság hangsúlyozta: minden esetben pirosat mutatott a lámpa és a sorompó is megfelelően működött.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk