FELFEDEZŐ
A Rovatból

Erőszakkal adták férjhez egy nála kétszer idősebb férfihoz, aki aztán mindennap megerőszakolta

Rubie Marie jelenleg a kényszerházasságok elleni kampány jószolgálati nagyköveteként dolgozik. A brit törvény a kényszerházasságok ellen egyelőre nem hozta meg a remélt eredményt.


A jogvédők szerint ugyanis hiába van a törvénynek „erős üzenete”, ha a család bezárkózik, az áldozatok nem fognak beszélni az őket ért sérelmekről. Ezt erősíti meg a a BBC által megszólaltatott, most 35 éves Walesben született Rubie Marie, akinek azt mondták, hogy vakációzni megy családja hazájába, Bangladesbe, de 15 éves korában erőszakkal adtak férjhez egy nála kétszer idősebb férfihoz, aki aztán mindennap megerőszakolta őt, hogy mielőbb gyermeket szüljön neki. Végül Rubie Marie teherbe esett, visszatért Walesbe szülni, majd végleg megszökött férjétől. Jelenleg a kényszerházasságok elleni kampány jószolgálati nagyköveteként dolgozik.

„Nagyon nehéz dolog ez, mert szeretem a családomat. De végül is az erőszak erőszak marad” – mondta Rubie Marie

A törvény 2014-es bevezetése óta mindössze egyetlen esetben emeltek vádat Walesben, az egész Egyesült Királyságban négyben, miközben a brit külügyminisztérium, a belügyminisztérium és a nemzetközösségi minisztérium közös hivatala 2017-ben 1196 ilyen esetről számolt be. Az áldozatok közül a legtöbben pakisztániak voltak, 439-en, a többiek Bangladesből, Szomáliából és Indiából származtak.

Shanien Taj, a cardiffi Henna alapítvány vezetője szerint komolyabb megelőző munkára lenne szükség a házasságok kikényszerítőire, akik gyakran az áldozatok szülei, rokonai. Ugyanakkor problémát okoz, hogy az áldozatok rendszerint vissza akarnak térni családjukhoz, amikor a helyzet megoldódni látszik, és szinte nincs olyan, aki beleegyezne, hogy a rendőrség beavatkozzon családi ügyeikbe. Most a belügyminisztérium olyan javaslatokat tűzött napirendre, amely törvény adta lehetőséget adna fiatalokkal dolgozóknak, mindenekelőtt tanároknak és szociális munkásoknak, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha kényszerházasság gyanúját tapasztalják.

A jogvédők felhívják a figyelmet arra, hogy ez Walesben különösen nagy probléma, és nemcsak a bevándorlók körében. Főleg falun, ahol a nők semmilyen külső segítségre nem számíthatnak, és a kényszerházasságok szinte öröklődnek nemzedékről nemzedékre, miközben senki sem tud róluk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen volt az augusztus 20-i légiparádé Budapesten – videó
Az eseményen már korábban bemutatott MI–17 és MI–24 helikopterek, valamint a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.


Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Swear By It - Chris Alan Lee


Link másolása
KÖVESS MINKET: