Erdőkertesi háziorvos: „Azt se tudjuk, milyen oltóanyagot, és hogyan kellene adni”
Mint azt mi is megírtuk, Orbán Viktor vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút. Ebben beszélt a hazai koronavírus-járvány helyzetéről és az oltásokról is. A kormányfő szerint a baloldal oltásellenes kampányt folytat. De az interjúban szóba került egy oltásokat megtagadó erdőkertesi háziorvos kapcsán az is, hogy az egészségügyben is fellelhető az oltásellenesség. Orbán úgy fogalmazott, "az oltásellenes kampányt a baloldalnak és az eszement orvosoknak is abba kell hagyni". Hozzátette: az első és legfontosabb most, hogy bárhol él az ember, hozzájuthasson, megkaphassa a vakcinát.
Kiss Csaba erdőkertesi házorvos az ATV-nek elmondta, hogy bár mind az önkormányzat, mind a tiszti főorvosi szolgálat szankciókat helyezett kilátásba, ő továbbra sem gondolta meg magát.
Több okból döntött úgy, hogy nem adja be a vakcinákat. Szerinte káosz van az oltások elrendelésében, mikor kit kell oltani, és ez hétről hétre változik.
- mondta.
Szerinte a kínai vakcinának nincs meg az európai engedélye, de az összes többi, engedélyezett szer "sem törzskönyvezett gyógyszerkészítmény, tehát majdhogynem ilyen klinikai kipróbálási fázisban vannak".
Megítélése szerint ez a járványhelyzet miatt ugyan megengedett, de ő
Végül beszélt arról is, hogy a rendelő nem alkalmas az oltások beadására, mert így nem megoldható a fertőzés terjedésének meggátolása. Náluk két orvos és két fogorvos rendel és a váróhelyiségük is valamennyire közös. Hozzá betegek is járnak, előfordult, hogy koronavírus-fertőzöttek is bementek hozzá.
Emellett azt mondja, a szervezéssel is gondja van, mert azt is nekik kellene megoldani, ami jelentős plusz terhelés, plusz költséggel.
Kiss doktor elárulta, hogy az önkormányzat és a tiszti főorvosi szolgálat is szankciókat, büntetést helyezett kilátásba, ha nem hajlandó oltani. Ám ha megbüntetik, csődbe fogja vinni a vállalkozást, és befejezi a működését.
Az ATV-nek megjegyezte, hogy nekik is szükségük van a pihenésre. Nem tudja, hogy mi alapján mondta Müller Cecília, hogy ötmillió forintig büntetik azt, aki nem olt hétvégén, hiszen ők nem munkáltatói a háziorvosoknak. Ez az ötmillió forint a praxis háromhavi finanszírozása, "onnantól kezdve, én lehúzom a rolót" - mondta.
Az orvos szerint a páciensei megértik és sokan támogatják is, arra biztatják, hogy ne engedjen.