Elütötte a kukásautó, majd át is hajtott a monori asszonyon, a nő a helyszínen meghalt
A kukásautó sofőrje figyelmetlen volt és nem vette észre a kerékpárját toló nőt. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat ellene.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kukásautót vezetve elütött egy kerékpárját toló nőt. A vádirat szerint az elkövető 2022 januárjában Monoron végzett hulladékbegyűjtést és szállítást egy tehergépkocsit vezetve. A sofőr lassan haladt a teherautóval és időnként megállt, míg a jármű mellett és mögött kollégája a kihelyezett kukákat ürítette a tehergépkocsi tartályába. A művelet közben a teherautó csaknem teljes szélességben elfoglalta az úttestet.
Ugyanebben az időpontban egy nő a kukásautó mögött haladt, kerékpárját tolva. A meg-megálló teherautót utolérte, úgy kerülte ki, hogy a kerékpárját feltolta a jobb oldali járdára. Miután elhaladt a kukásautó mellett, még mindig tolva a kerékpárt visszatért a jármű elé tovább haladva immár az úttesten.
A nő már mintegy három méterre távolodott a teherautótól, így őt a sofőrnek a vezetőfülkéből látnia kellett volna. Ennek ellenére az elkövető figyelmetlenségéből adódóan egyáltalán nem észlelte a nőt és elindulva kukásautóval gyorsítani kezdett, majd utolérte és a jármű jobb első részével elütötte őt. Az ütközés következtében a nő az úttestre esett, ahol a teherautó áthajtott rajta.
A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki egy kukásautót vezetve elütött egy kerékpárját toló nőt. A vádirat szerint az elkövető 2022 januárjában Monoron végzett hulladékbegyűjtést és szállítást egy tehergépkocsit vezetve. A sofőr lassan haladt a teherautóval és időnként megállt, míg a jármű mellett és mögött kollégája a kihelyezett kukákat ürítette a tehergépkocsi tartályába. A művelet közben a teherautó csaknem teljes szélességben elfoglalta az úttestet.
Ugyanebben az időpontban egy nő a kukásautó mögött haladt, kerékpárját tolva. A meg-megálló teherautót utolérte, úgy kerülte ki, hogy a kerékpárját feltolta a jobb oldali járdára. Miután elhaladt a kukásautó mellett, még mindig tolva a kerékpárt visszatért a jármű elé tovább haladva immár az úttesten.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.
Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.
A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.
A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.
„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”
– mondta.
A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.
A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.
Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.

„Ez maga volt az alávetés” – 50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt
A bíróság több, mint 4 év szabadságvesztésre és 500 ezer dolláros bírságra ítélte a rappert két nő bántalmazása miatt. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.
Sean Combs, ismertebb nevén P. Diddy, 50 hónapos börtönbüntetést kapott, emellett 500 ezer dolláros pénzbírságot is meg kell fizetnie – írja a BBC. A bíróság bűnösnek találta két volt barátnőjével szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Az ítélet kihirdetése előtt Combs bocsánatot kért a volt barátnőjétől és a családtagjaitól, és azt mondta: számára már az is büntetés, amin keresztülment. Azt ígérte, ilyen soha többé nem fordul elő, és kegyelemért esedezett.
Arun Subramanian bíró szerint az ítélet méltányos, figyelembe véve a bűncselekmények súlyát és az enyhítő körülményeket.
Úgy fogalmazott, Combs „bántalmazta őket, fizikailag, érzelmileg és pszichológiailag”. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.
Hozzátette azt is, hogy
a zenésznek megvolt a pénze és a hatalma ahhoz, hogy megtegye, amit tett. „Ez maga volt az alávetés”
– mondta. A bíró elutasította a védelem azon állítását, hogy Cassie Ventura és a másik áldozat, akit Jane álnéven emlegettek, beleegyezett volna a történtekbe.
Combsot tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a neve felmerült egy szexkereskedelem miatt indított nyomozásban. Ezután egyre súlyosabb vádak jelentek meg.
Cassie Ventura súlyos bántalmazásokról beszélt. Egy másik nő arról számolt be, hogy Combs „drogokkal etette”, és „folyamatos kismedencei fájdalmakat” tapasztalt. Tanúskodott egy férfi prostituált is, akit a producer bérelt fel, és elmondta, hogy milyen sok babaolajat használtak.
A hatóságok Combs otthonában több mint 1000 üveg síkosítót és babaolajat találtak.
Kid Cudi rapper is vallomást tett. Azt állította, Combs meg akarta ölni. Vallott a producer volt asszisztense is, aki azt mondta, Combs megtámadta és megerőszakolta őt.
Egy volt szövetségi ügyész, Mark Chutkow szerint a hatóság valószínűleg csalódott. Úgy nyilatkozott: „A bírónak voltak kemény szavai Combsszal szemben, de az ítélet nem igazán tükrözi ezt.”